x.X.x
A napokban új főcímdal lett a családom lemészárolása. Újságok, riportok szólnak az elégetett fiú és a felakasztott szülők és az élve eltűnt lány történetéről. Nem merek kimenni a boltba, mert félek, hogy észrevesznek. Igaz, ami igaz, nem is kell kimennem, de ez is csak azért van, mert a személyzet megteszi helyettem is. - HyoNi, megjött a fodrászod! - hallom a kiképzőm hangját az ajtó fúl oldaláról.
- Megyek. - válaszolom. Kissé imbolyogva felállok és az ajtó felé veszem az irányt, lassan kinyitom és meglátom mögötte a mestert, aki mint most is csak a szimpla lélegzésével térdre tudna kényszeríteni.
Hatalmas!
Ahogy, oldalán sétálok a nagy házban nem merek semerre sem nézni, legfőképp rá nem. Minden egyes lépéssel egyre jobban megdobban, eddig kihaltnak hitt szívem.
Mi történt velem, az elmúlt napokban?
Minden ködös és zavaros, nem értem hogy kerültem ide, és azt hogy miért gardíroz egy majd kétméteres hústorony. Olyan érzésem van, mintha az a bizonyos sötét köd kezdene felszállni és vele egy időben kezdene kitisztulni a meseszép táj.
Ki ez itt mellettem, és hogy kerülök ide?
Idegesen nézek fel a mellettem sétáló férfira, akiről nem tudok semmit sem. Ő vissza néz rám, szeméből sugárzik a kő kemény szigor. Arcomra kiül a félelem és ezt észre is veszi. Próbálom palástolni egyre súlyosbodó aggodalmam. Én elhittem, amit mutattam de szemmel láthatóan ő nem. Zsebében kezd el kotorászni, előveszi telefonját és egy számot tárcsáz. Időközben megérkeztünk úti célunk elé, kinyitja az ajtót és betessékel szabad kezével. Miközben zárja az ajtót le nem veszi szemeit rólam.
- A fióka újra csipog. - hallom az ajtó utolsó nyílt résein keresztül, majd bezárja sz ajtót.
A szobában körbenézek és az asztal mellett észreveszek egy vékony nőt, akin kicsit meggyötört arc ül, de mégis mosolyogva indul meg felém. Ahogy egyre közelebb ér, úgy erősödik bennem a menekülő ösztön. Lábaim hátrálnának de a falnak ütközök, az ajtó mellettem áll és reménykedek, hogy senki sem áll előtte. Megfontolt mozdulattal nyúlok a kilincs felé, lenyomom és már nyitom is. Sietve indulok kifelé, de beleütközök valakibe. Termete a földre kényszerít az eséstől megszédülök még az eddigieknél is jobban. Fejemet felemelve egy szigorú tekintettel találom magam szembe, de ahogy leveszi tekintetét a mellettem álló megkínzott nőről és rám néz, úgy lágyul meg arca. Pillanatokkal később már mosolyog.
Ki ez?
Kikerekedett szemekkel kezdek hátra iszkolni a padlón.
Mi közöm van hozzád? Menj innen. Anya, hol vagy?
Csendesen, sírva ütközök neki a nagy fotelek egyikének, ő pedig még kedvesebb és aranyosabb mosolyt húzva magára, tökéletes fekete öltönyben közelít felém. Megáll előttem én pedig fejjel elfordulva próbálok előle eltűnni. Kezeivel tekintetem visszafordítja de szemeim így is csukva tartom.
Ha nem látom, akkor nem is létezik, igaz?
- Nyisd ki a szemed, HyoNi.
Honnan tudja a nevem?
- Kérlek szépen HyoNi, nyisd ki a szemed. Nem foglak bántani. - közelsége meg nyugtatja ideges testrészeimet, lassan kinyitom a szemem, ekkor meglátom hogy az előttem guggoló férfi a személyes szférámon belül tartózkodik, jóval a normálistól eltérően közel.
Arcomat két keze köze fogja és erőteljesen a szemembe néz, próbálom elkerülni tekintetét de magához vonzza. Szemében lévő kis fekete gombostű nagyságú pupillája egyre jobban tágul kifelé, egészen addig, amíg az egész írisz rész feketévé nem változtatja.
- Gyönyörű szemed van. - suttogom halkan. Mondatom, kissé megzavarja, kezeit elveszi és fejét megrázza és egy huncut mosolyt húz arcára. Ismét kezei közé fogja arcomat, mondandóm van számára, de egy szó sem hagyja el az ajkaimat, még meg sem mozdulnak.
Azt hiszem, ezt hívják annak, hogy a tekintetével babonáz! Nem?
- HyoNi, ne aggódj én mindig itt leszek melletted, soha nem fogom engedni, hogy bántsanak téged. Szeretném, ha új életet kezdenél, velem kézen fogva, jó? - szemei 'C' alakúra formálódnak, így még barátságosabb tekintete.
- Jó. - kezeit leveszi arcomról, nagy levegő kifújással térdére helyezi őket és beletúr hajába. Látszólag most nyugodt, de mégis idegességet sugároz magából. Feláll és az ajtó felé veszi az irányt.
Hova megy? Miért megy el? Itt hagy? Ne hagyj egyedül, kérlek.
Feltámaszkodok és kiegyenesedek. Sietve indulok meg felé, bal kezénél fogva megragadom és magam felé fordítom. Semmilyen arccal néz le rám. Reménykedve nézek vissza rá. Karjaimat szét tárom, nem érti mit akarok. Egy határozott lépéssel köré ragasztom őket és úgy bújok hozzá, mintha az életem múlna rajta. Kezei maga mellett lógnak, meg sem mozdítja.
- Soha többet ne engedd, hogy a régi énem felülemelkedjen a mostanit. - súgom, közben belebújok mellkasába.
- Soha. - válaszolja, megölelt és fejét az enyém tetejére fekteti. - Menj és csináltasd meg a hajad, ilyen hajjal nem élhetsz mellettem. Ha kész mutasd meg! - azzal ellök magától és nulla arckifejezéssel elmegy. Egyedül hagy a meggyötört arcú lánnyal, akitől ezúttal már nem is félek. Kézen fogva vezet az eldugott kis fodrász helységbe.
x.X.x
Egy értekezlet kellős közepén lépett be személyi asszisztensem azzal, hogy keresnek. A vonal másik végén LeeJoon volt, aki csak a vész mondatot mondta el. Mindent hátrahagyva rohantam ki a tárgyalóból, a további beszéd témákat és a projekttel kapcsolatos dolgok elemzését és megbeszélését YiXuanra bíztam, addig amíg vissza nem jövök.
Nagy léptekkel haladtam a Rose Hallba, oda ahova HyoNit is vitték. LeeJoont, ahogy megláttam az ajtóban egy erőteljes ütéssel gyomorszájon vágtam. A továbbiakban az események gyorsan történtek. HyoNit majdnem teljesen elvesztettem azáltal, hogy LeeJoon nem vette hamarabb észre az előjeleket, pedig ő is tudja pontosan, hogy mik azok. Az utolsó másodpercben szólt nekem.
Barom!
Nagy kő esett le a szívemről, mikor ismét irányításom alá tudtam hajtani a fiatal lányt teljes egészében. De azt a tényt, hogy ez az új énje, milyen is valójában még nem tudjuk. Kísérleteknek kell majd alávetni és kemény fizikai teszteknek. Ebből a lányból egy olyan érző robotot kell kifejleszteni pusztán a ráhatás törvényével, amilyenről régen még álmodni sem mertek volna az emberek.
Bal kezemnél erős szorítást éreztem, majd egy még erősebb energiát. Maga elé fordított és megölelt.
- Soha többet ne engedd, hogy a régi énem felülemelkedjen a mostanit. - mondta elhaló hangon. Ezzel le is tudhatjuk az első fázist, érezni már tud.Jöhetnek a tesztek.
Az egyik legfontosabb az az, hogy megtanuljon bízni bennem, még akkor is ha az kemény munkának lesz a gyümölcse. Az apámtól tanult technika segítségével, mindent képes vagyok elérni pusztán egy kacsintással és egy mélyreható szem kontaktussal.
- Soha. - nyugtatom meg. - Menj és csináltasd meg a hajad, ilyen hajjal nem élhetsz mellettem. Ha kész mutasd meg! - flegmán szólok hozzá, ne érezze a törődésemet annyira, hátat fordítva távozok a teremből.
Csukott ajtó mögött tarkón ütöm LeeJoont.
- Nagy marha létedre eléggé felelőtlen vagy! Értekezletet befejezem, úgy húsz perc múlva, gyere az irodámba.
Visszaérve a megbeszélésre visszaveszem a stafétát és folytatom a komoly megbeszélést. A teremben az alattam dolgozó kis senki háziak ülnek, akikkel illő jó pofizni, hogy megcsinálják, azt amit kérek tőlük. Az asztal leghátsó végénél ül YongGuk, az egyik legönfejűbb és legmakacsabb emberem, de mentségére szóljon jó munkát végez. Neki köszönhetően jó pár rendőrségi és lebukást kerülhetett ki cégünk. Ezért hálával tartozok neki.
A mai ülésünk fő témája a terjeszkedés-és-a-drága-kövek-biztonságba-helyezése.
- Ennek az akciónak a vezetője most Woo JiHo lesz. Remélem a legjobb embereket fogod kiválasztani arra célra, hogy megszerezzük a Star of the Seasont. 100 karátos és 16.5 millió dollárt* ér. A következő héten nyíló ékkő kiállítási tárlaton lesz látható kettő hétig, maga a tárlat egy hónapig lesz a Nemzeti Múzeumban. Szöulból pedig majd vissza szállítják őket Washingtonba a 14:35-kor induló fő járaton. JiHo ne okozz csalódást, ha elbénázod nem csak a tanítványodat de még téged is megöllek saját kezűleg! Remélem világos voltam.
- A legnagyobb mértékben, főnök.
- Helyes, YongGuk te és a csapatod fogtok felelni JiHo csapatának épségéért.
- Muszáj?
- Nem muszáj. - övem hátsó részéből előhúzom kedvenc revolveremet és felé tartom - Kötelező! Világos?
- Szerinted? Hogy mondhatnék nemet egy ilyen erőszakosan kedves meg nyilvánulásra?
- Ezt akartam hallani! Mehet mindenki.
Visszavonultam a saját irodámba. Minden csendes és nyugodt, ez kell nekem. A zenelejátszóhoz lépek és elindítom az egyik legkedvesebb klasszikus művemet. Zongora, fuvola és hegedű gyönyörű áriája járja körbe a szobát, kecses és finom léptekkel.
Helyet foglalok bőr fotelemben, hátradőlve teszem fel lábaimat az asztal tetejére összefonva. A Rose Hallban történtek kicsit megindítottak, de úgy nem tud mélyen hatni. Kedves, bájos lány, talán még okos is, kár érte, de így alakult.
- Itt vagyok, főnök. - lépett be LeeJoon, kopogás nélkül.
- Kopogni édesanyád fog?
- Elnézést kérem, azt hittem nem fogja hallani a zenétől.
- Hinni a templomban kell, na tedd le a segged, és figyelj.
- Inkább állnék. - farkasszemet nézek vele, majd belemegy.
Ő az egyetlen olyan a személyzetemben akire nem tudok hatni. Hiába próbálkozok rá nem megy, pedig elvileg mindenkire jó hatással van. Mély csend szállna le közénk, ha nem szólna a zene.
- Mi a terved a lánnyal? - teszi fel a kérdést.
- Őszintén? - bólint - Semmi komoly.
- Akkor minek kell bébiszittert játszanom?
- A lány barátnője MinMinek. Sok mindent megtudhatunk általa az egységről, persze úgy, hogy ő nem leplezi le magát.
- Ki az a MinMi?
- Itt az aktája. - nyújtom át a megtudott információkat. - 1995. Január. 21-én született Ganganam negyedben, apja veterán katona, anyja főnővér a körzeti kórház szűrősségi osztályán. Egyenlőre szóban ennyit, a többi az aktájában van.
Erőteljes kopogás zavarta meg beszélgetésünket, nyílt az ajtó. Először belépett rajta a fodrász nő őt követte HyoNi. Mérgesen pattantam fel székemből és a lány elé rohantam, aki csak engem nézett és mosolygott, mint egy félőrült. Mellére hulló tincseiből felemeltem egy kicsit. Ujjaimmal lassan simogatni kezdtem majd végül orromhoz emeltem és mély lélegzetet vettem. Haja kókusz illatot árasztott magából, de mégis dühöt éreztem magamban. Hirtelen a másik nő elé álltam és egy határozott mozdulattal arcon ütöttem, amitől ő a földre esett.
- Mi volt a feladatod? - kérdeztem. De meg sem vártam mit felel, folytattam. - Nem azt mondtam, hogy változtasd meg a haját?! De tudtommal igen. Akkor mégis hol a változás?- Ne bántsd őt. - szólt rám HyoNi - én nem akartam, hogy bármi különös változás legyen rajtam. De nézd meg jobban. - karomnál fogva maga fel fordít. - Nézd, meg van szedve az alja és vagy tíz centivel rövidebb, mindezen kívül kapott néhol egy árnyalattal világosabb tincset. Azt mondtad, hogy változzon meg a küldős, de nem mondtad, hogy mennyire drasztikusan.
- Hogy merészelsz vissza beszélni? - nézek végig rajta, közben közönyös arcot mutatok felé.
- Nem beszélek vissza. Megvédem magam és őt. Én láttam, hogy dolgozott rajta. Nem fogom engedni, hogy bántsd.
- Most is visszabeszélsz, HyoNi.
- Főnök. Elviszem és móresre tanítom. - karon ragadja LeeJoon a cserfes lányt, és vinni kifele, de kezénél fogva vissza rántom.
- Nem kell. - mosolygok. - Pont ezt akartam. Hum, drágám, isten hozott a családban. Elkezdődhet a kiképzésed, és én leszek a saját személyi edződ.
