15. rész

x.Xx.

   - Hogy mondod? - kérdek vissza kikerekedett, hitetlenkedő szemekkel, reagálva a hallottakra.
- Jól hallottad. Itt van YoungGuk. Most hívott a főnök. - mondja, zsebre tett kézzel, előttem állva. - Neked akarta el mondai, csak nem voltál bent.
- Rendben van, akkor most azonnal megkeresem és megölöm! - pattanok ki saját komfort zónámon kívülre.
   Szélsebesen fordulok meg és már rohannék is ki a nézőtér felé, mikor YoonGi hirtelen alkaron fog és megállít. Visszafordulok, ránézek arca pedig támogatást mutat felém. Szemtől szembe állunk egymással és valamiféle energia hullámot bocsátunk ki egymás felé, ezen keresztül megértjük egymást, épp úgy mint YungSooval, anno. Talán épp ezért is ragaszkodok hozzá annyira.

Walther p99

   Fejével biccent egyet én pedig elengedek egy halvány fancsali mosolyt.
- Kapjuk el rohadékot! - motyogja halkan de közben sem szakítja meg a szemkontaktust. Mellélépek megveregetem vállát.
- Gyerünk!
   A magunkkal hozott táskákhoz lépünk. Mindketten a sajátunkból kivesszük a jelvényünket, és farzsebeinkbe nyomunk két 17-es tárt a hozzájuk tartozó Walther p99-est pedig a jobb első zsebbe. Jól ráhúzom pólómat, felé ráveszem bőrdzsekimet és YoonGire pillantok.
- Mi az? - néz vissza rám értetlenséget játszva. Szabad zsebébe belenyom egy hang tompítót. - Erre még szükségünk lehet. - feleli mosolyogva.

x.X.x

   Kibérelt nézőtéri fülkénkben ülünk ketten HyoNival. Onnan nézzük a verseny végét, mivel csak a legjobb hatra értünk ide. A lány jobbomon ül, kezében egy nagy zacskó pattogatott kukoricát szorongat és izgatottan nézi a lent történő eseményeket. Igen csak ígéretesnek ígérkeznek a versenyzők, főleg az a koreai tépett hajú.
Hum... jó lenne vele beszélgetni. 
- Igen? - szólalok meg, miután megnyomtam a jobb fülemen csüngő bluethoos felvevő gombját.
- Tiszteletem uram. - hallom LeeJoon hangját a vonal végéről. - A mai nap folyamán nem találtuk Bang YongGukot és Choi JaePyot. De biztos forrásból tudom, hogy a BAC-re mentek, rövidesen azután, hogy a Főnök elhagyta az ország légterét.
- Ez az információ mennyit követelt? - érdeklődöm.
- Csupán három életet, agy egyik épp itt lóg mellettem. Igaz, kicsit még lubickol a súlytalanság fél állapotában, de elég jól viseli. Köszöni az érdeklődést.
- Mindig is értékeltem a humorodat LeeJoon. - elmosolyodok halványan, próbálom hangomon keresztül érzékeltetni a szarkazmust.
- Próbálkozni azért lehet. További jó szórakozást. - mondja.
- Viszont kívánom. - bontom a vonalat.
   Az a szemétláda! Tudhattam volna, hogy nem bír megülni a seggén. De már mindegy, itt van és valószínűleg jól szórakozik vagy pedig terjeszti a hatáskörét. Nem tudom, hogy mit csinál, de azt igen, hogy nagyon irritál!
"Az izgő mozgó kukacokat el kell törölni a föld színéről, mert amíg ők élnek, addig megfordulhat a mérleg nyelve. És számunkra a jó, az csakis rossz lehet!" - apám szavai fejemben vissza csengenek fülemben.
Igaza van, még most is a túloldalon.
   Kifelé nyugalmat sugárzok, míg legbelül morgok, mint a felbőszült barna medve, akit felköltöttek Téli álmából Tél-víz idején.
- HyoNi drágám. - nézek felé, kedvesen mosolyogva. - Elmegyek egy pillanatra, - látom rajta, hogy megrémül. Szegény csak bennem bízik és rám támaszkodik, olyan, mint egy védtelen madárka, amit valaki ketrecbe zárja és csak a gazdiól függ. Nos, ennek a madárkának én vagyok a tulajdonosa, és ha kell, arany kalitkába zárom és mindenét megadom. - hozok valami harapni valót. - állok fel.
- Nem mehetne valaki más? - kap kezem után.
- Nem akarom, hogy bármit is belerakjanak. Különben is, a legjobbat érdemled. - keze lesiklik karomról egyenesen az ölébe, kissé elkeseredik, de mégis egy biztató mosolyt küld felém.
- Siess vissza! - köti lelkemre.
Sietni fogok, csak még van egy kis elintézni valóm.
YongGuk, remélem ma reggel mondtál egy imát!
 

x.X.x 

   Egyre rohamosabban közeledik az én ringbe kerülésem. Már csak tíz perc van hátra a mostani mérkőzésből. Két kínai egymás ellen.
Szép kis csata, nem mondom.
   Ha nekem kellet volna harcolnom HongBinnel, akkor inkább feladtam volna a versenyt. Nem szeretem bántani a barátaimat, inkább én szenvedjek a tíz kilométer később bekövetkező büntető futás súlya alatt, minthogy megüssek bárki, számomra fontos embert.
   Remélem HongBin jól van. A mester utolsó infója óta semmit sem hallottam felőle, csak innen-onnan annyit, hogy a legközelebbi kórházba szállították. És, hogy a lehető leghamarabb ellátásra kerül a válságos állapota miatt.
- Leve jött, Jung HoSeok! - lép elém egy kis maximum tizenöt éves srác. Mellényére a küldönc szó volt hímezve. Kínai tájszólással beszélte a koreait, és még erre jött a selypítés is. Rámosolyogtam, elvettem a levelet és meghajoltam előtte.
   Csakugyan levelem jött, méghozzá nem is akármilyen, hiszen a boríték jellegzetes Gucci Guilty Pour Homme illatban fürdik. Megszagolom a borítékot.
Igen, ez Gucci!
   Izgatottan felszaggatom a boríték tetejét és kiveszem belőle a szintén illatozó levelet a borítékot pedig a földre dobom.

Kedves HoSeok,

   Szégyenteljesen, de be kell vallanom, hogy kiestem illetve, hogy nem tudom, hogy járulok majd édesapám és édesanyám színe elé. De ez most nem fontos. Ezt a levelet akkor irattatom neked, mikor várom a mentőautó érkezését, szóval, nincs sok időm. 
   Te vagy az egyetlen koreai versenyző a versenyen, de gondolom erre már te is rájöttél. Mint szenvedő versenytársad és barátod, arra kérlek, nyer meg helyettem is a versenyt! Bármi is történjen velemi, szurkolni fogok neked és lélekben támogatni foglak. Remélem úgy szétvered, hogy ő is és te is egy kórházban köttök ki velem! 
             

     U.I.: Nehogy veszíteni merj, mert kicsinállak, JungHoSeok. Ne feledd, tudom hol laksz!!!

Barátod, HongBin

Te is tudod, hogy mikor kell levelet küldeni igaz?

   Mosolyogva nézem a levelet és többször is elolvasom és értelmezem az iróniát tollbamondásából. A levelet két részre hajtom és beletűröm nadrágom korcába, rálapogatom a verseny ruhám felsőjét.

Így, ni!

    Mint, aki megivott két energia italt és még a reggeli kávéjába is cukor helyett azt öntött, úgy vigyorgok előre. Mikor rám néz a mester a külön edzőknek fenntartott távoli boxból, úgy néz ki, mint aki azt sem tudja mi ütött versenyzőjébe. Lassan tizenöt perce nem beszéltem vele a szokásos elszeparálás után, látszólag eléggé megviseli őt. Engem kevésbé, főleg a levél után.

    Hihetetlen nagy adrenalin adag szabadul fel ereimben, hogy levezessem magam elkezdek ugrálni egy helyben, akárcsak a bokszolók. Ugrálok, mosolygok legyen az bármennyire bárgyú, én boldog vagyok. Én örülök és én megfogom nyerni a versenyt!

    A szervező vállamra teszi kezét megállok egy helyben ő pedig csak bólint, vagyis elérkezett az én időm. az előző menetet az egyik kínai nyerte, nem tudom melyik a kettőből, de az biztos, hogy eléggé elgyepálta a vesztes, hiszen, ahogy elhalad mellettem látom az arcán a zúzódásokat, amik néhol kivannak fakadva és azt, hogy a kezét fájlalja. Gyors a vesztesre nézek, akit épp akkor kaparnak össze a szőnyegről, de mögötte már tűkön ülve vár rám az én vetélytársam.

   Ő rám néz majd kis fejbiccentéssel köszön nekem. Tekintete határozott. Viszonozom.

Nem tudom ki vagy, vagy hogy ki volt a mestered, de itt csak egy győztes lesz! És az is én leszek! Készülj Yamada Hato most Jung HoSeok fog elfenekelni. 

14. rész

x.X.x

   Lassan telnek a mérkőzések, és egyre kevesebb versenyző marad talpon, azt hittem sokkal könnyebb lesz, könnyelműség volt így gondolni. Ahogy egyre több szenvedő arcot látok úgy bizonytalanodok el abban, hogy biztosan akarom-e, ezt az egészet. Egyre több versenyző adja fel, azért mert nem bírja a stresszt és a fájdalmat. A koreai versenyzők közül most HongBin van küzdő szőnyegen és az egyik török versenyző ellen harcol. Mind a ketten nagyon ügyesek és erősek. A kettőjük versenyéből az fog kijönni győztesen, aki tovább bírja a fájdalmat. 
   A kettes számú szőnyegen éppen a kínai és a japán versenyben maradt versenyzők gyepálják egymást. Már mind a kettőjüknek van egy sárga, valamint egy-egy piros lapja. Szusszanásnyi időt sem adnak a másiknak, csak sorozzák egymást.
- Hogy viseled? - kérdezte tőlem a mester.
- Nehezen. - mondtam és fejemmel a kettes szőnyeg felé biccentettem.
- Ebben a körben neked nem kellett harcolnod, élvezd ki. A hatodik kör már sokkal nehezebb lesz.
- Köszönöm a nyugtatást. - mondom neki váll felett átnézve.
   Még az első küzdelemmel járó csillag és az első tíz percben való kiejtés következménye jelen pillanatban is kihat az eredmény táblára állására, ezért vagyok a második azon a bizonyos listán. Tőlem csak egy ponttal van fentebb Yamada Hato. Alattam pedig mindenki nagy meglepetésére a számomra kimondhatatlan nevű Thai versenyző, akinek a nevében több a T és az S, mint az A vagy az O.
   Hamarosan lejár az ötödik kör mérkőzés ideje és HongBin még mindig a szőnyegen áll vagyis, próbál állni többszörösen kicsattant szájjal. Folytatja, harcol, nem adja fel. De mindezt úgy hogy bal lábára alig tud támaszkodni, mert kapott pár telitalálatot síp csontra. Bicegve vagy ugrálva tud csak támadni, kívülről úgy néz ki, mint egy sánta, honát vesztett kutya, aki csak a végítéletre vár, hogy legyen már végre mindennek.
   Csodálkozva nézem, hogy hogy van még ereje ott állni, és bírni az ütéseket. Kezével arcát védi, hogy legalább azon ne essen több sebesülés, majd rám néz. Lassan felém fordul, és szeme sarkából néz engem. Arca eltorzul az erős ütések miatt. Szeméből sugárzik a fájdalom. Hirtelen visszakapja a tekintetét de már túl későnek bizonyult reakciója. Az ellenfél erőteljesen nem vártan gyomor szájon térdeli majd egy hirtelen mozdulattal jobb könyökével gerincen üti. Erős, izmos teste a levegőben felvette a feldúlt tenger hullámainak nagyságát és erőteljes hangon a földre puffan erőtlenül.
   Az addig hangos nézőtömeg elcsendesül én pedig helyemről felpattanva nézem az eseményeket.
- HongBin. - motyogom magam elé. - Állj fel. - mondom neki kicsit hangosabban, de esélytelen hogy meghallja, hiszen a tömeg már őrjöngve skandálja a győztes nevét, HongBinnel nem is törődve.
Körülöttem minden elcsendesedett és agyam kiszűrte a felesleges hangokat, személyeket. Barátomhoz az orvosi csapat szalad mögöttük egy hordágy száguld. Orvosok kis csapata állja körül. Tétlenül motyognak egymásnak valamit, - fejüket bólintva válaszolnak - majd közös megegyezés alapján szó szerint feldobják a hordágyra. Hangos kiáltás hagyja el torkát, már teljesen elengedte magát. Helyemről, úgy néz ki, mintha már a végsőket húzná, úgy elengedte magát. Túloldalról az egyik keze lelóg a hordágyról fejével pedig felém néz. Lassan kinyitja szemeit és látszólag keres valamit, vagy inkább valakit. Tekintete megakad rajtam, és száját résnyire nyitja. Lassan artikulálva tátog valamit, szinte lassított felvétellel mondja, épp úgy ahogy a körülöttem lévő történéseket látom.
- Sajnálom... - formálja ajkaival, szemeit lehunyja és eltolja a hordágy.
   Értetlenül állok a helyzet előtt és teljesen lefagyva meredek még mindig előre. Kéz érintését érzem meg vállaimon, majd egy hangot, de azok jelentését nem értem. Teljes döbbenet járja át testemet. Előttem megjelenik a mester alakja látszólag érzékelem, hogy mit csinál. Beszél hozzám. De, hogy mit mond, még mindig nem értem.
    Kezeivel erősen vállon ráz, ezzel kihúzva a leblokkolt állapotból. Újból visszatér a valóvilág és minden egyszeriben felgyorsult.
- HoSeok szedd össze megad! - ordít rám.
- Hum? - kérdezek vissza. - Miről maradtam le?
- Hogy miről? HongBin vesztett, de még így is magas pontszámmal bent maradt volna a versenyben, ha nem tört volna el a hatodik bordája.
- Tessék? Honnan tudja?
- A hatos borda fölött egy nagy véraláfutás jelent meg, ezen kívül, ott fájlaltatja a legjobban. Megkérdeztem az orvost, hát honnan tudjam! Tökfilkó.
- De jól van?
- Szerinted jól van, ha eltört a bordája? Na irány a szőnyeg te jössz most. Kettő további szőnyeget távolítanak el, és felállítják a kimagasított ringet. Már csak három mérkőzés lesz és mivel te vagy a második helyen érthető, hogy miért fogsz Yamada Hazoval mérkőzni.
- Hogy kivel? - ámultam el.
Ilyen sokáig lettem volna sokk alatt?
- Igen jól hallottad, ha azt hitted, hogy eddig könnyen ment. Akkor most térj észhez! Az apraja már kihullott, most a legjobbal fogsz harcolni. És ne várj majd könyörületet. Sok sikert! - vállon paskol és ott hagy a nagy pánik és ideg kellős közepén.
   Mellém lép egy a rendezők közül és kínaiul kezd el hozzám beszélni. Többször megismétli mit akar mondani, de a végén karon fog és maga után kezd el húzni, miután észreveszi, hogy nem értem mit is akar mondani.

x.X.x

   Az üvegfal mögött ide-oda járkálok egyre idegesebben. YoonGival megbeszéltük, hogy egyszer ő figyel, majd elmondja mit látott azután én és így tovább. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de mikor már nem bírtam tovább egy szó nélkül kimentem a WC-re. Alig hogy kiléptem a folyosóra és a folyosó elágazásánál jobbra fordultam volna, ha nem megyek neki valakinek.
- Elnézését kérem. - mondom kíniul, lehajtott fejjel.
- Semmi baj. Legközelebb jobban figyelj oda. - mondja. Hangjából kis mosolyt véltem felfedezni, így már lett egy kis önbizalmam, hogy felemeljem a fejem.
   Egy világos barnába színű hajú talán tőlem idősebb férfivel találtam  szembe magam. De ki tudja, az is lehet hogy fiatalabb.
A kínaiaknál már semmit sem lehet tudni.
Szeme sötét barna volt és arca tökéletesen sima. Mellette állt egy kedvesnek és aranyosnak tűnő lány, hosszú barna, göndör hajjal a mellein, aki csak mosolyogva figyelte a főnöke minden szavát. Az előttem álló férfi hátrafordul a nőhöz és megszólal koraiul.
Sóval koreai!
- Gyere HyoNi, nézzük meg a meccset. Már érdekel a kimenetele. - vissza fordul felém, meghajol és elmegy. Viszonozom kedvességét, és ezt követően folytatom utamat az eredeti célom felé.

x.X.x

   Alig, hogy elhagyta NamJoon a szobát megcsörrent a telefonja. Nagy léptekkel indultam meg a kávézó asztal felé, hogy felvegyem.
- Igen? - szólok bele.
- Kim NamJoon maga az? - hallom meg a főnök hangját a vonal végéről.
- Min YoonGi vagyok, uram. - felelem.
- Áh értem. - hangjából kissé a letörtség sugárzik. - Akkor elmondom önnek. YongGuk Pekingben van a BAC-n. Keressék meg és kapják el! - ellentmondást nem tűrő hangon mondja. Szívem kihagy egy ütemet, majd egyszeriben egy eszeveszett tempót kezd el követni, amit a nagy semmiből halászott ki.
   Ha NamJoon ezt megtudja, kiakad és nem fog tudni a versenye koncentrálni, és nem lesz új tag, és valakit ki fogbak rúgni mindazon által, a BTS feloszolhat! Idegesség és izzó vértömeg jár át.
Meg akarom találni. Hűvösre rakni és hagyni, hogy élete végéig ott rohadjon. Ha kell áramos székbe ültetni, vagy pedig apró vágásokat ejteni bőrén majd azokat egy lehelet sóval behinteni.
Aj, jó is lenne.
- De főnök, mi lesz a versennyel? Új tagot kell keresnünk, ezért lettünk ide küldve. - magyarázkodásom közben próbálom elterelni gondolataimat a gonosz terveimtől. Most a csapat az első, a bosszú csak utána jön. Szegény megboldogult főnökünk sem díjazná, ha olvasná az elmúlt gondolataimat, amikből áradt a sötét, nyirkos bosszú vágy.
- Tudom, de jelen pillanatban YongGuk fontosabb mint néhány csetlő botló pojáca. Kapják el és a legszimpatikusabb embert hozzál el a versenyről nekem! Téma lezárva. - vonalat bont.
    Ember így nem tud kihozni a sodromból, mit az új ideiglenes főnök. Alig várom, hogy NamJoon betöltse a huszonkettőt és végre beteljesülhessen az alapítónk, a legjobb főnök a világon cím nyertesének a végrendelete miszerint, fia helyett NamJoonra hagyja a céget élete végéig és a következő utódot is ő jelölheti ki.
- Mi az YoonGi. Mi történt? És miért van nálad a telefonom? - a nyitott ajtóban állt és rám meredt. Nem szereti ha engedély nélkül a cuccaihoz nyúlunk, csak MinMinek engedte meg. De már neki is alig.
Nem tudom mi ütött belé az utóbbi időben. Nagyon megváltozott.
- A főnök volt. - közlöm vele, indulat és gúny nélküli megfeszített hangon.
- Mit akart már megint? - csapja be maga mögött az ajtót. Zsebre tett kézzel sétál az üveg fal elé és meglehetősen elmélyülten néz keresztül rajta, mintha ott se lenne. Nem akarom elrontani, hogy azt a kis kedvét is elvegye az egésztől, főleg úgy, hogy tudom mit jelentett és még mindig mit jelent neki Leeteuk emléke.
- Ö... izé... hogy is mondjam... NamJoon... - szólítom meg, neve hallatán hátra fordul.
- YongGuk itt van. - szeme elkerekedik.

13. rész

x.X.x

   HyoNi arcán egy kis frusztráltságot véltem felfedezni távozása előtti pár percben. Ahogy kilépett a szobából, nagyot sóhajtottam majd pedig ismételten LeeJoonhoz fordultam.
- A mai napon HyoNi és én elutazunk Pekingbe a Nagy Ázsia Játékokra. A távollétemben te leszel a felelős a cég minden tettéért. Remélem érthető voltam.
- Igen, főnök. a legnagyobb mértékben. - válaszolja.
- Ha valaki ellenszegül, öld meg! - utasítom és követem HyoNit.
   A szobájába találom meg, az ágyán ülve. Mélyen gondolataiban elmerengve néz kifele az ablakon, olyannyira, hogy még az erős kopogásom sem zavarja ki ebből az állapotból. Csak akkor figyel fel jelenlétemre, mikor leülök mellé az ágyra, kezemet csupasz vállára helyezem és elkezdem simogatni.
- Észre sem vettem, hogy bejött.
- Észrevettem. Kérlek, ne magázz ha kettesben vagyunk. - bólint - Lenne kedved velem elutazni Pekingbe? - felém fordul és belenéz szemeimbe. Tekintete elködösül, mikor belenéz, pont úgy, ahogy apám is tanította.
Ezek szerint, jól csinálom még mindig.
- Bárhova elmegyek veled. - felelte.
- Tizenöt perc múlva legyél kész, csak a legfontosabbakat hozd el. Kettő napra megyünk. - puszit nyomok homlokára és elhagyom a szobát.
Ideje nekem is készülni. 

x.X.x

  Feszülten állok a négy méter átmérőjű kör közepén velem szemben az ellenféllel. A mi küzdő szőnyegünk előtt és mellett ugyan ekkora arénák álltak. Az arénák között úgy két méter széles közlekedő sávot hagytak ki minden irányból. Jobb és bal oldalt az edzők állnak, míg a másik két oldalon bírók. A lelátókról sikoltozva  kiabálnak a szurkolók, a kedvencük anya nyelvén.
   Külön figyelek hátha hallok valami hazai szót, vagy kiáltást a mester szavain kívül, de alig van egy két ismerős kiáltásnak hallható taktus. Kizárom a külvilágot, és próbálok a meccsre koncentrálni, kezet fogok a vetélytárssal. Két lépést hátrálunk meghajolunk, tisztelet nyilvánítás képen meghajolunk a végén pedig támadó pózban várjunk a kezdést jelző nagy harang megkondítását épp úgy, ahogy a velünk együtt izgatottan várakozó másik 8 versenyző is.
   Pár perc időhúzás után meghallja mindenki a nagy kondulást. A szurkolók hangja megnő, a harcosok kieresztik a hangjukat és támadásba lendülnek.
De én miért nem tudok megmozdulni, miért nem?
   Agyam el sötétül és pánik szerűen hátrálok  öt lépést és már ki is léptem a körből az ellenfél közeledését látva.
- Egy hiba pont! - a bíró hangjára felfigyelek és összezavarodva ránézek. Kezében lobog a sárga zászló, ami az én hibapontomat jelzi. A mester megfogja a vállamat biztatás képen én pedig vissza lépek.
Össze kell szednem magam!  
   Vissza állok, a helyemre, de ezúttal sokkal összeszedettebben. Sípol egyet a bíró, és az ellenfél gőz erővel közelít. Arcárról lerí a nagy egó és a győzni akarás, pont úgy, ahogy az is, hogy a lábával fog rúgni fejre, ami szabály ellenes.
   A közelembe ér, egyet üt gyomorra és pont úgy, ahogy elgondoltam lábbal próbál rúgni fejre. Mindkettőt kivédem jobb lábamról balra viszem a test súlyom, úgy rúgom gyomor szájon. Hátra repül úgy másfél métert de felpattan ismét támad. Ezúttal lábat céloz. Felém indul, majd előttem pár centivel egy földön lévő körző rúgással akar leszedni a biztos stabil lábamról. Hátraugrok, először kezem éri a talajt, azt követi a lábam egymás mellett. Egy tökéletes flikk ugrás után, egyből elrugaszkodok és gyomron rúgom a már fel állt versenyzőt így az ismét a földre kerül. Felállok és visszasietek a kiindulási helyemre. A mester mosolyogva áll, keresztbe font karokkal a szőnyeg szélénél. Mikor visszafordulok a vetélytársam még mindig a földön fekszik magzat pózban hasát fogja, közben halkan motyog valamit. Felette a bíró számol visszafele, de ő meg sem bír mozdulni.
Nagy fájdalmai lehetnek!
   Mellém lép a bíró, kezemet pedig felemeli.
- Az első továbbjutó Jung HoSeok. - a nagy kijelzőn megjelenik a nevem az mellett pedig a koreai zászló és egy arany színű csillag. Ezzel ellentétben vetélytársam neve mellett egy szürke csillag, ami a kiesét jelenti. A csillagom mellett megjelent egy plusz öt pontot jelző arany kör. A mester szerint, ezt azok kapják, akik az első forduló továbbjutója lesz.
Kaptam egy kis előnyt.
   Oda sétálok hozzá, és megállok előtte. Kezemet felé nyújtom, látszólag nem akarja el fogadni, de én leguggolok elé, úgy próbálkozok abban, hogy felsegítsem. Még mindig makacskodik így erőnek erejével kezéhez nyúlok és felrántom állásba. Pár lépést hátrálok, majd meghajolok és elmegyek mellette.

x.X.x

- NamJoon helyzet jelentést kérek. - szólt a telefonba a főnök.
- Most kezdőzött ez az első forduló és úgy az első öt percben kiesett a vietnami versenyző és tovább jutott a koreai Jung HoSeok.
- Hum... HoSeok... Nem hallottam még róla. Kicsit utána nézek. Keressétek a tehetségeket. Kell egy ember még a csapatotokba. - csipog egyet a telefon és bomlik a kapcsolat.
- Ki volt az? - kérdezi YoonGi.
- A nagy mester. - hangomból sugárzik a groteszk megnyilvánulás. - Érdeklődött a verseny felől.
- Na, és?
- Te is láttad nem? Van már kedvenced? - kérdezem.
- Még csak most kezdődött, nehéz lenne erről most nyilatkozni. - zsebre tett kézzel lép a nagy üvegfal elé. Csatlakozok hozzá, úgy nézzük a kinti eseményeket.
   Nagyon frusztráló érzés az, hogy valamelyikünk a csapatot el fogja hagyni a leépítés során. Bár isten adja meg, hogy ne így legyen. Most vagyunk hatan a csoportban és ez is így épp elég. Mi egy nagyon befogadó egységet képezünk a cégnél, minket mindenki szeret de a köztudat még nem szerzett rólunk tudomást. Létezésünket eltitkolják, de mégis vagyunk valakik.
Nem is akárkik.
   Kim JungSoo idején az egész cég esküt tett le, amit mindenki szíve ügyének tartott és tart is a mai napig.
Remélem.
Az eskü kimondta, hogy a BTS létezése kitudódna, és megtaláljuk a forrását, büntetést kap. Senki sem tudta, hogy milyen büntetésre célzott de azt, mindenki tudta, hogy a szavát mindig állja. Még akkor is, ha valami közbejön. Szigorú, de igazságos volt és épp az utóbbi jelleme miatt szerette mindenki annyira. Kedves volt, de megjelenése és kisugárzása tiszteletet sugárzott.
   A BTS-t gondosan válogatta össze. Egyik fő feltétele az alázatosság míg a másik a tisztelet volt. Említése szerint vagy százan jelentkeztek, de ő ebből csak hármat választott ki, engem, MinMit és SeokJint. Később a maffia sötétjéből, kihúzta YoonGit. JungSoo megbízásából, kerestünk még egy embert, így jött JiMin, akinek fizikuma és forró fejűsége de ezeket elnyomó kedvessége volt az, ami miatt kiválasztottuk. TaeHyung pedig csak egy rendőrségi feljelentés eredménye.
- Oda nézz! - szólt YoonGi csodálkozva - Nézd a koreai versenyzőt. Mi is a neve?
- Jung HoSeok... Mi a...? - érdeklődve tapadtam két kezemmel az üvegre. - Hogy csinálja?
- Nem tudom, de szerintem nincs még egy ilyen versenyző, aki ennyire tisztelné a versen társát. Mindezeken kívül, még jó harcos is. - felsegítette a földről a vietnami versenyzőt meghajolt és elsétált a mestere felé.
- Ne becsüld túl őt. Ez még csak az ötödikig forduló a tizedikig minden megtörténhet.
JungSoo, ez most célzás akart lenni?

x.X.x

   Itthon lassan telik az idő főleg ha egyedül van az ember, társaság nélkül. Igazából ez is erős túlzás, hiszen van társaságom, az meg már egy másik kérdés, hogy az az illető nem tud magáról és szó szerint eszméletét vesztette.
   A nappaliban lévő könyvespolcról leveszek egy vastag könyvet és a kandalló melletti nagy fotelben kényelembe helyezem magam. Kinyitom ott, ahol abba hagytam és neki látok.

"... Lekecmeregtem az asztalról, és a konyha felé indultam. A szellem irányt váltott, hogy kövessen. Többen megpróbáltak megállítani, ahogy átfurakodtam a tömegen, de süketnek tettettem magam.
Nem telt bele pár másodperc, és a gonosz suttogó fölém magasodva odasúgta:
 Belial lánya, ez a buli dögunalmas!
Fogamat csikorgatva igyekeztem legyőzni undoromat, mert a lény hangja nyálkaként lepte el az agyamat. De jó is lett volna, ha megszabadulhatok tőle! Igen, tudom – küldtem telepatikus válaszomat a suttogó felé.
– De meglásd, hamarosan változik a helyzet. 
A konyhában megéljeneztek, rám ürítették poharaikat, és a nevemet kiáltozták. Haverjaim megbocsátották régi pancserkodásaimat, és totál elfelejtették, ki voltam. Már csak a vad bulizót látták bennem, aki fél éve kelt életre, tök természetellenesen, mint egy tél derekán
kinyíló virág..." *

   Alig érek el az első lap aljáig, máris halk nyöszörgés üti fel fejemet, amit a kanapé felől hallok. A fekvő fiúra nézek, aki már nyitogatja a szemét. Könyvjelzővel megjelölöm az oldalt, ahol befejeztem, majd mellé sietek. Leguggolok mellé, kezemmel megnézem homlokán a test hőjét, ami igencsak felszökött. Felállok és gyorsan az orvosi vitrinhez szaladok. Kikapok egy kis ampulla lázcsillapítót. Kihúzom a legfelső fiókot és egy fecskendőt és kibontom. Vékony üveg tetejét letöröm, a tű nélküli tartállyal pedig kiszívom belőle a gyógyszert. Gyorsan vissza sietek a fiúhoz, majd pedig barnüljébe bele nyomom a fecskendő tartalmát. Ezt követően a megmaradt sós oldatot nyomom bele, hogy a vér bele ne száradjon a csőbe.
   Ismételten homlokára teszem a kezem és hangosan kifújom a levegőt. Felállok és kiszaladok a fürdőszobába, ahol kikeresek egy kis törölközőt, amit bevizezek majd kinyomok. Lassan, nyugodtan pedig vissza indulok a nappali felé.
NamJoon már egy ideje nem írt, biztos elfoglalt. Igen, ezért nem ír. Biztosan.
    A kezemben szorongatott törölköző egyszeriben kiesik mikor meglátom, hogy a kanapén ott ül, nekem oldalasan elfordulva a bekötött fejű fiú. A rongy földet érésének nesztelen morajára rám néz. Szeme fehérje piroslik, arca dombsága pedig színén ugyan olyan színt vett fel. Meglepettségemet leplezve gyorsan felkapom a törölközőt majd mellé sietek.
- Feküdj vissza. - tanácsolom neki, halkan közben homlokához érintem a hideg anyagot mire ő bele borzong és vissza fekszik.
- Hol vagyok?
- A házamban. Pihenj még egy kicsit, hidd el attól jobb lesz. - mosolyogtam rá.
- A... a nevem Jeong JungKook.
- Park MinMi. Örülök a találkozásnak, ha van valami csak szólj és megoldjuk együtt. Jó?
- Persze. Ha nem haragszik, akkor aludnék.
- Eddig úgy egy és fél napot aludtál át, de nyugodtan. - rámosolyogtam ismét, ő pedig vissza rám. szemeit lehunyta és mély álomba merült.
   Fél óráig még mellette ültem és folyamatosan néztem a test hőmérsékletét, ami az idő múlásával egye lentebb ment. Légzése a hüppögőből átváltott a normál üteműre. Lelkiismeretem megnyugodott, de mégis kíváncsiság hajtotta, hogy ki lehet ez a fiú.
   Szobámba siettem, ahonnan a tabletemet lehoztam és vissza ültem a hőn szeretett kanapémra. Az Országos Nyilvántartó Központ elit szerverébe beléptem a megadott tizenkilenc jegyű szám kombinációmmal, így már könnyedén keresgélhetek. A keresőzónába beírtam a fiú dallamosan csengő nevét, mire az kiadta az összes államilag feljegyzett adatot róla.

Név: Jeong JungKook
Született: 1997.09.01. Busan.
Apja: Jeong YoKwan - LG Company International Business Leader
Anyja: Jeong ShinBo - könyvtáros
Tanul: SKY Oktatási Rendszer, Art of World szak. Egészség ügy.

Kilenc évesen országos úszó bajnok Mini korcsoportban. Ugyan ebben az évben lett első a Nemzetközi Zongora versenyen. Országos matematika versenyeken ért el kitűnő helyezést. Tizenkettő éves korában kezdte el a Taekwandoo tanulását, de idővel abbahagyta, hiszen súlyos sérülései miatt többször kórházba kellett szállítani. Egyszerre két szakon tanul. Többször volt évfolyam első.

Szóval egy iskolában tanulunk. Akkor még, hogy hogy nem láttam?