21. rész

x.X.x

   - Hallgatom! 

Szokásához híven a nagy főnöki iroda rendezett és minden egyes négyzetmétere a biztonság kedvéért hatszor le van takarítva, csak hogy a főnöknek ki ne jöjjön az allergiája. Ő, ott ül a masszírozós 

székében hátradőlve, közben maga előtt összefonta karjait és bírálóan néz rám. Rám aki még csak most jöttem meg és hulla fáradt, persze nem hanyagolható el az idegesség sem. Légzésem szaporább lesz és elfog a pánikkal egybe kötött tehetetlenségi frusztráció. Ugyan, mit is mondhatnék, nagyon jól éreztem magam köszönöm. Szerencsére nem láttam semmi érdekeset sem a játékokból, mert egy Bang YongGuk névre hallgató személyt hajkurásztam, így nem tudtam kellő képen összpontosítani az eredeti feladatra. Köszönöm szépen nagyon jó volt a szálloda, a repülő út is első osztályú volt, szó szerint, de sajnos nem tudtam teljesíteni a megbízásomat.

Bocsi, muftikám!

- Tisztelettel jelentem a főnök úrnak, hogy a kapott feladatot nem tudtam végrehajtani. - Szeme kikerekedik, és előre hajol, úgy hogy rá tudjon könyökölni a nagy sötét cseresznye színű asztalára. Hitetlenkedve néz rám, én pedig felkészülök a legrosszabbra.

- Kim NamJoon! - kiálltja a nevem és megrezdülök. 

Ásó, kapa, nagyharang!

- Nagyot csalódtam a képességeiben. - mondja. Valami azt súgja, hogy én leszek az első, hogy páros lábbal rúgnak ki a WHITE frissen mosott és csillogó üvegajtóján. Hátradől, kezét a karfára teszi, és bíráló arccal néz rám. - Mondjon el mindent! - Nagy meglepetésemre nem üvöltötte a képembe, hogy TAKARODJ, de nem így történt. Ez meglepő.

   Belevágok rögtön a közepébe, és egyből onnan kezdem el mondani, hogy mit mondott YoonGi, mikor megtudta, hogy YongGuk ott volt. Figyelek a folyamatos beszédre, és a hangsúlyingadozásra. Megválogatom a szavaimat, és felveszem a formális formát, azt a formát, amit ő is elvár minden... egyes... dolgozójától.

- Értem. - mondja. - Minden elismerésem. Jól megoldották a másodlagos feladatukat. De az megbocsájthatatlan, hogy nem teljesítette társával együtt azt a feladatot, ami miatt elküldtem önöket oda és a cég pénzét a felesleges kiruccanásukra költöttem. 

- Elnézését kérem. - meghajolok. 

- Két hét fizetés megvonásban részesítem magát és MinYoonGi főtisztet. 

- Uram, kérem, őt ne büntesse, mert én nem tudtam kontrollálni az érzéseimet, és nem voltam képes döntést hozni. - meghajolok. - Elnézését kérem. Engem büntessen csak. Ő követte az utasításaimat, mint jó altiszt.

- Értékelem, hogy menti a menthetőt. Min YoonGi csak egy hét fizetés megfonást kap, míg ön kettőt. Van még valami, amit szeretne velem megosztani? - kérdezte, de több volt benne a fintor, mint a komoly érdeklődés. 

- Igen lenne. Kiderítettem, hogy a játékok nyertese Jung HoSeok, koreai.

- Ezt eddig én is tudtam, valami más?

- Lenne. - mondom, meghunyászkodva. - A repülőgépen felkerestem, de épp pihent, a mesterétől pedig engedélyt kaptam, hogy személyesen felkeressem.

- Akkor tegye! Elmehet! 

   Lassan, egy hang nélkül bezárom nagy tömény fa ajtaját és a vörös szőnyegen indulok el az irodánk felé, ami a fő épület elitjeinek ajtaja előtt húzódik. Zsebre tett kézzel sétálok, komótosan. Nem sietek sehova. Újra és újra lejátszom a főnök arcreakcióját a történetemre. Félig le volt nyűgözve, így utólag ezt veszem észre az arckifejezéséből. De nem volt túlságosan nyugodt, mikor megtudta, hogy YongGukot elkaptuk, sem pedig akkor, amikor megosztottam vele, a beszélgetésük témáját, és azt, hogy mit szűrtem le belőle.

   Mikor belépek az irodánkba, akkor mindenkire a síri csend száll és feszülten figyelnek engem. Magam mögött bezárom az ajtót és az asztalomhoz sétálok. Leülök a székre, és rákönyökölök az asztalra, majd ujjaimmal átfésülök hajam, végül a homlokomnál megtámasztom a fejem. 

- Mond ki. - lép közelebb JiMin. - Kit rúgott ki? - halk hangján észreveszem, hogy fél, azért mert elvesztheti a munkáját. Kicsit ez megmosolyogtam, de csak fejben, ezért eldöntöm, hogy játszadozok egy kicsit. Felpattanok, és JiMinre hozom frászt. Kezemet vállaira teszem, és a legártatlanabb tekintetemmel nézek rá. Próbálok együttérzést mutatni felé.

- JiMin, sajnálom de... - oldalra pillantok, hogy még drámaiabb legyen a hatás, mire ő lesápad. - De neked és YoonGinek... - YoonGi felpattan és ijedten néz rám. Talán még az élete is lepergett előtte. - De kettőtöknek ma bent kell maradnotok, hogy elvégezzétek a prezentációt, addig, amíg ég elmegyek MinMihez, hogy lássam, hogy minden rendben van-e vele. - megpaskolom a vállát. - Sok sikert srácok! - rájuk kacsintok és elhúzok.

x.X.x.

   Utálom, mikor NamJoon a munkámmal szórakozik, főleg most, hogy lehet temetésre kell majd minden pénz. Leroskadok a székébe és elkezdem masszírozni a halántékomat. 

Ez nem volt vicces! Kurvára nem volt az!

   Félig felnézek és észreveszem, hogy YoonGit is váratlanul érte NamJoon éretlen, és ízléstelen vicce. Ő is, most már leült és mérlegel. Egyszer mérhetetlen nagy ideg keríti hatalmába, másodszor, megnyugszik majd mérges lesz a főnökre, mert megviccelte.

- Mit is mondott hova megy? - kérdezte SeokJin.

- MinMihez. - felelem egyhangúan.

MinMihez!?

   Felállok és utána rohanok.

- Hova mész? - állít meg az ajtóban, karomnál fogva YoonGi.

- Be kell vásárolnom estére. Kifogyott a hűtő! - megrántom a vállam és már ott sem vagyok. 

   A parkolóban utol érem NamJoont, és még mielőtt elindulhatott volna a már brúgó háztetőre csapom a kezem. Nagy szemekkel néz rám, de leesett neki, hogy marasztalni akarom. Kifújom a levegőt és kiegyenesedek. Hajamba túrok és beülök az anyós ülésre.

- Indulhatsz. Útközben állj meg egy bevásárló központban, vennem kell pelenkát, meg bébi ételt és még néhány gyümölcsöt. - nem szól semmit, de látszik rajta, hogy nem érti. Kérdezgetés helyett csak bólint egyet és útnak indulunk.

   A közeli bevásárló központ körülbelül akkora, mint két focipálya. Egy szóval. Hatalmas. Földön guruló kosarat hozok és elkezdek szinte rohanni a baba részleg felé. Váll felett hátra pillantok és látom, ahogy a főnök mögöttem sétál zsebre tett kézzel és erőteljesen gondolkodik valamin. De most jelen pillanatban nem érdekel. 

   Megállok a baba részleg előtt és végig nézek rajta. Először a pelenkák vannak. Besétálok és mindenhol boldog anyukákat illetve apukákat látok, akik furcsán néznek rám. Végig nézek magamon. Én is megnézném magam, ha egy ilyen szereléses srác rontana be a baba részlegre, mint egy félkegyelmű. Fekete csőnadrágom szára a magasított cipőből kihúzódott és felülről látszik a skót kockás zoknim egy kis mintája.

Remélem, ez onnan nem látszik...

   Ingem könyékig felhajtva, és pulcsim a vállamra van kötve, úgy, mint a NYC modelleknek az újságban. Mindezek mellett a kézfejemre van írva, az az napi teendő, amit pár szóval keresztbe húzott drága főnököm. Órám is leállt. A táskámat pedig a kocsiban hagytam, és ami a legjobb, azaz, hogy az egyik zsebem ki van fordulva, mint a csóróknak a drámákban.

Szörnyű, de legalább a hajam jól áll!

   Nadrág farzsebembe nyúlok és tárcsázom MinMi számát. Három csengés után fel is veszi.

- Igen?

- Szia, Park JiMin vagyok. YoonShiknek milyen pelenka kell?

- Kettes vagy hármas számozású. Ez attól függ, hogy hány kiló van a csomagolásra írva.

- Várj, mindjárt mondom... Ö... a kettesen az áll, hogy 9 kilótóé 15 kilóig. A hármadon pedig 11 kilótól 17 kilóig szerepel.

- Hum... most nézd meg, hogy egy csomagolásban mennyi van?

- Az egyikben 55 darab, míg a másodikban 53 darab. Ez mit jelent?

- Hogy a nagyobból többet kell venni... tömören ennyit. Jó lesz még a kettes. Mennyi pénz van nálad?

- Elég.

- Okés, akkor kettő kettest vegyél, mert az akkor egy és fél hónapra elég lesz.

- Csak egy és fél hónap?

- Te is ennyibe voltál anno, mint kis szaros. Ne sajnáld az unokaöcsédtől. 

- Jó. Jó. - beadom a derekam és beledobok kétpelenkás csomagot a kosárba. Körbenézek és meglátom, ahogy NamJoon elmélyülten nézi a cumis üvegeket. - Szia. - kinyomom. 

   NamJoon mellé sétálok és nézem, amit ő néz, ott fent a legfelső polcon. Egymás mellett van két üveg, egy világoskék és egy világos rózsaszín. A kéken kis autók vannak zsiráfokkal és elefántokkal, míg a rózsaszínen virágok, pillangók és szívecskék, na meg egy nagy szivárvány. Felemeli a kezét és leveszi a kéket, majd a kosárba löki. Értetlenül nézek rá, ő pedig közönyösen vissza.

- Szerintem neked csak fiad lehet! - jelenti ki és lemegy mellettem tovább a játékokhoz.

Nekem gyerek? Mi van?

   Követem, de, csakis azért mert a játékok után vannak a bébi ételek. Ő megáll, a játékoknál én pedig tovább sétálok. Leguggolok, hogy a polc legalját is meg tudjam nézni. Ott voltak a gyümölcs pürék. Kiveszek egy banánosat, háromepreset, kétmálnásat, egy szilvás mangósat. Fentebb állok és körbenézek a zöldséges és húsosok között. A gyümölcsösök még befogadhatók a gyomromnak, de ezek a pépesített húsok és zöldségek már nem. Ráadásul még össze is vannak keverve. Elgondolkodva nézem végig a bizarrabbnál bizarrabb címkéjű termékeket és kiráz a hideg. Véletlenszerűen megfogok  néhányat és belerakom a kosárba. Mire felnézek addigra NamJoon áll felettem és megijeszt.

- Ezt is vedd meg. - mondja és elém dug egy négy kis pohárkából álló dobozt, amire az van ráírva, hogy vanília puding. - Biztos szeretni fogja.

MinMi elmondta NamJoonnak YoonShiket?

   Megfogadom, amit mond és engedem, hogy beletegye a kosárba, ami már tele van. Végig nézek, rajta és a bőrdzsekihez szorít egy plüssmackót. Kérdőn nézek rá.

- Mi az? Ja... hogy ez! - mutassa felém. - Olyan puha, olyan cuki és nézd a gomb szemét. - elkezd nekem gügyögni én pedig nevetésben török ki. Gyors hangulatváltást figyelhettem meg a nagyfőnökön.

Ilyennek még sohasem láttam.

- Neked kell ez a mackó? - felhúzott szemöldökkel nézek rá. 

- Hát... ö.... izé... - tarkóját vakargatva néz le rám.

- Na makogj, fogd és hozd majd kifizetem. 

    Áttrappolunk a zöldség-gyümölcs részleghez és egy kis telefonos segítséggel, mindenből jól bevásárolunk úgy egy kilót. Ha igazi Park vér csörgedezik az ereiben, akkor jó étvágya van. De ha viszont az apjára ütött, akkor az is olyan gizda lesz, mint YoonGi és akkor szegény MinMire fog rohadni a gyümölcs. De ha átmegyek és megeszem a gyerekkel együtt, akkor nem. Volt probléma, nincs probléma. 

JiMin bácsi megoldotta a problémát!

    A kasszánál a szállító szalagra pakolom a cuccot és a mögöttünk lévők hülyére vesznek, hogy két  férfi ennyi baba cuccot vegyen. 

Lehet, még melegnek is néznek.

Mondjuk, ahogy most kinézek és mellettem NamJoon is kinéz, nem csodálkoznék ezen sem. A főnök olyan, mint egy jól kereső gazdag, olaj mágnás fia, akinek még a bőre alatt is pénz van. Ezzel ellenben én, mint egy rossz buzi könyvből kiszabadult női szerepre szánt férfi, úgy pózolok mellette. Lehajtom fejem.

Ez tényleg ciki... 

Belsőm az kiabálja, NEM VAGYOK HOMOSZEXUÁLIS, de a külsőm minderre rácáfol. 

Azt hiszem, erre mondják azt, hogy: C'est la vie.

- NamJoon. - szólalok meg viszonylag mély hangon, hogy kicsit fentebb tornázzam a már a béka feneke alatt lévő önbecsülésemet egy kicsit. - Add a bank kártyád! - szólítom fel.

   Na tessék, már megint magam alatt vágom a fát. Ez most úgy hangzott, mint egy követelőző házi asszony, aki a férje lóvéját költi el. De majd visszaadom neki, ha kiértünk a kocsihoz, becsületszavamra! De ezzel csak magamat nyugtatom legbelül, közben a kívülállók teljesen mást látnak.

- Minek az neked?

- A kocsiban hagytam a táskám és ezt itt... - mutatok végig a szalag tartalmán -, ki kell fizetni!

- Ezért egy hónapig csinálni fogod, a papírmunkámat plusz a pénzem visszaadod! 

- Áll az alku! Na, add a kártyád! - előveszi a pénztárcáját és kihúzza belőle a hitelkártyát. 

    Mindkettőnk szeme kikerekedik, mikor meglátjuk a végösszeget. Nagy fintorral átnyújtja a hitelkártyáját és látom rajta, hogy fájó szívvel benyomogatja a kártya kódot majd zöld gombot nyom.

- Köszönjük, hogy nálunk vásárolt. Térjen vissza máskor is. - mondja a mosolygós eladónő, mi pedig négy zacskó bébi holmival sietünk vissza a kocsiba. A csomagtartóba bedobáljuk a szatyrokat, és beülünk a kocsiba. Egyszerre kifújjuk a levegőt, NamJoon indítja a motort, kikanyarodik az útra és indulunk MinMi háza felé.

x.X.x

   Az a maci annyira, aranyos és annyira hasonlít rá, hogy muszáj volt vennem egyet. Ott ült azon a polcon és azért kiabált, hogy vegyem meg. Képzeletben az apró mancsait is nyújtotta felém. Szinte hozzám repült. Kiválasztott!

   Na jó, tényleg fáradt vagyok, ez tény és való. De, JiMinnek minek kell ennyi baba holmi? Talán felcsinált egy ártatlan lányt és beszáll a gyerektartásba, vagy mi? De nem kérdezek rá, lehet érzékeny téma ez neki. Nem erőltetem. 

   Harminc perc elteltével megérkezünk MinMi házához. Kiszállunk, a csomagtartóból kivesszük a szatyrokat, majd csengetünk. JiMin áll elől én pedig hátul. Ahogy körbenézek a kicsi elő udvarszerű részen, hiányérzetem támad. Valami hiányzik.

De mi?

Tényleg a kuka. Úr isten, a kuka! Nem vettem MinMinek kukát. El kell mennem valahova és vennem kell egy kukát. Megfordulok, ekkor nyílik az ajtó és gőgicsélő gyerek hang kiáltja azt hogy JiMin bácsi. Megfordulok és MinMi kezében egy kisfiút látok, aki kézzel, lábbal akar JiMin felé menni. Mosolyok látszik az elülső 4 tejfoga, amitől olyan, mint egy nyuszi.

   Lefagyva állok.

Olyan jól mutat a kezében a gyerek. Élettel tölti meg, és mosolyog.

- Gyertek be. Tegyétek, le az előszobában a cuccokat majd én kipakolok. Hé, hé YoonShik! Nem megy el. Itt marad és játszani fog veled. - MinMi félreáll és beengedi JiMin, aki leteszi a szatyrait a cipőtartó szekrény mellé és gügyögve átveszi a gyereket. MinMi felém fordul, és nagy levegőt vesz. Résnyire nyitott ajkain keresztül kiengedi a levegőt és kézzel betessékel házába.

Mi történt itt a legutóbbi látogatásom óta?

20. rész

x.X.x

   A repülőn, próbálok egy kicsit aludni, hiszen előző este egy fikarcnyit sem aludtam. MinMi mindig is olyan meggondolatlan volt. Talán, épp ezért nem is akartam magára hagyni, de ő erősködött, hogy boldogulni fog, és hogy jól ellesz egyedül. Új házban. 

Én hülye, engedékeny, barom!

   Telefonom feloldatlan kijelzőjét nézegetem, közben zenét hallgatok. Mellettem YongGuk ül, aki már alszik és legbelül pedig YoonGi foglal helyet, valamit néz a telefonján. Fel kelletne hívni MinMit, hogy jól van-e? Tegnap csak úgy letette a telefont, sőt még ki is kapcsolta, hogy biztos el ne érjem.

- Szia, bejöhetek?

- Felfordulás van, most nem jó. Később vissza tudsz nézni? - mondta MinMi.

- Igazából, nagyon fontos lenne az, amiért jöttem. - ajtó csapódást hallottam és lépteket.

- Mondom, hogy nem jó az időpont! 

- Nem érdekel! Meg fogsz hallgatni. MinMi én... - megszakadt a vonal.

- NamJoon pihenj egy kicsit egész este az ágyad nyikorgását hallgattam! Most pedig olyan erősen gondolkozol azon a hülyén, hogy még itt sem hagysz pihenni. - húzza ki fülemből az egyik fülbehallgatót és lecsesz.

- Bocs. - visszaveszem a fülest, majd bedugom. Lehunyom a szemem és aludni próbálok. Ideges NamJoonról, kórházban fekvő új fiúról és egy összeroncsolt arcú lányról álmodok, akit már csak a hullaházban láthatok... utoljára.

x.X.x

   - Jó reggelt. Kérsz reggelit? - kérdezem JungKooktól, aki sokkal szebb bőrben van, mint tegnap este volt. Feje még mindig be van kötve. Elég viccesen mutat női melegítő nadrágban és a legnagyobb pólóban, amit itthon találtam. NamJooné.

- Igen.

- Villás, jó lesz? - bólint, én pedig megfordulok. Amerikai stílusú konyhámban már otthonosan mozgok, és viszonylag hamar elkészítem a reggelit. - Csinálnál teát? - kérdezem. Feláll és mellém sétál. Elmutogatom neki, hogy merre vannak a szükséges eszközök. Elindul a kamra felé, én pedig rátenyerelek a konyha pultra és lehajtom fejem.

- Elnézést. Merre találom a mosdót? - kilépett a nappaliból JungKook a saját sportnadrágomban, amit már kikészítettem neki, a reggel folyamán. Póló nem volt rajta. Mindketten a hang felé fordulunk és én elvörösödök.

- Lépcső mellett balra. - mondtam. Egy szó nélkül elindult egyedül hagyva JunHonggal. Zavartan még jobban elfordultam előle, de ő megfogott és maga elé fordított. Kénytelen voltam a szemébe nézni.

- Te a fiatalabbakra buksz?

- Ez... nem az... aminek látszik. 

- Megmagyaráznád?

- Nem tartozom neked magyarázattal. Ő egy fiú, akit valaki brutálisan összevert és én elhoztam ide, hogy meggyógyuljon, és hogy látható állapotban haza érhessen. - lelöktem kezét vállamról és egy lépést hátrébb léptem.

- Mióta vagy ennyire... távolságtartó?

- Azóta, amióta...

- Amióta?

- Lényegtelen. Mondom, hogy nagy a rendetlenség. Miért nem lehet megérteni azt, hogy nem akarom, hogy lásd?! - körbenézett. Fancsalivá vált arca.

- Rendben van. - megfordult. - Szia.

   NamJoon, remélem, alapos indokod van, azért, amiért ezt kellett tennem neked. Te ökör, miattad, most összevesztem JunHonggal, és lehet soha többet nem fog keresni. De ő is olyan furán viselkedett. A bárpultra csapok és megfordulok.

Olyan sok a megválaszolatlan kérdés.

Szembe találom magam JungKookkal.

- A kisasszony feszültnek tűnik. - mondja. Mellém lép és vizet tölt a teáskannába, majd a gáztűzhelyre teszi. Hallom, ahogy pityeg a tűzhely, ahogy állítja a hőfokot. Megfordul és kicsit arrébb lép tőlem majd nekidől a pultnak. - A tegnapi fiú az oka? - nem mondok semmit csak lehajtom a fejem, nyelek egyet. - Azért vesztek össze, mert én itt vagyok?

- Nem, dehogy is. Más volt az oka. - mosolyogva felnézek rá. - Nem tehetsz róla.

- A kisasszony orvos?

- Csak tanuló vagyok. Utolsó éves.

- Szeretnék köszönetet mondani, mert ellátta a sebeimet. Majd megfizetem a fáradozását.

- Ugyan, nem kell semmit sem megfizetni, legalább gyakoroltam az infúzió bekötést és az elsősegélynyújtást. Most már biztos jobban fog sikerülni az év végi gyakorlati vizsgám! - felnevet, én követem és megszólal a kis csilingelő hang, ami a pirítós elkészülését jelzi. Kiveszem egy tányérra, közben JungKook ellenőrzi a teavíz melegségét, beletesz egy filter zöld teát és egy kis cukrot tesz bele. Összekutyulja, és az asztalra teszi. Közben én megkenem a pirítósokat és a felszeletelt zöldségek mellé teszem a már kisült baconnel és csirkemellel. Asztalhoz ülünk és nekilátunk.

   Délután háromkor, leültetem a kanapéra és levizitelem a sebeit. Van olyan, amelyiket ki kell tisztítani, de van olyan, amin csak kötést kell cserélni. Látom rajta, hogy feszült és hogy fal fehér.

- Jól vagy? - fejet bólint. Nem a szavak embere. Egész nap, vagy a hátsó kertben ült a fűzfa alatt vagy pedig bent aludt. Látszólag eléggé nehezen viseli, hogy nem szabad mennie iskolába. Aggasztja, hogy lemarad. Vagy spontán csak zavart és nem érti a helyzetet. Hangját alig hallom, kivéve most, mert a fertőtlenítő csípésére felszisszen egyet, kettőt. De több nincs. - Kész vagy. - feláll, meghajlással megköszöni.

- Kimegyek a kertbe. - mondja.

- Szeretsz olvasni? - állok fel mellé. Ő bólint. - Itt a kedvenc könyvem. - a dohányzó asztalról felemelem és felé nyújtom. - Lauren Kate - Fallen, olvass bele. - elveszi a könyvet, megint meghajol, majd elmegy. Nagyot sóhajtva leülök és várok.

De mit várok?

Azt várom, hogy valaki lépjen be az ajtómon és hozzon egy új kukát!

NamJoon, mikor száll le a géped?

x.X.x

   Bármit csinálok, bármire gondolok, sehogy sem tudok pihenni. Ez megőrjít. Elhatározom magam, hogy felállok és körülnézek egy kicsit a repülőn. Térden bököm YoonGit, aki felriad, megosztom vele tervemet, mire ő csak legyint egyet, hogy értette és visszafekszik. Felállok és teszem, amire elszántam magam. 

   Átslattyogok az első osztályra és mind a két folyosón keresztül sétálok. Jól megnézem az emberek arcát. Van, aki alszik és van, aki csak saját magát szórakoztatja olvasással vagy telefonos játékokkal. A jobb oldali üléseket nézem végig először, - ahol épp közép tájt - észreveszem, a győztes Jung HoSeokot. Éppen alszik. Mellette pedig egy férfi nézegeti a telefonját és jó ízűen mosolyog- HoSeok felé veszem az irányt, keresztülnyúlok a mosolygós fickón, aki megfogja a kezem és hadat üzen tekintetével. 

- Ki vagy? Mit akarsz? - szólal meg koreaiul.

- A nevem Kim NamJoon. - meghajolok. Ő csak fejével biccent egyet. - Maga kicsoda?

- Én vagyok Jung HoSeok mestere.

- Tiszteletem. - mondom elismerően. - Nagyszerűen felkészítette a versenyre. Gondolom nagyon büszke rá.

- Ki vele, mit akarsz? - komor és mérges a hangszíne.

Most mi rosszat tettem?

   Kiszárad a szám nézésétől és egyszeriben, mindent elfelejtek, ami eddig az eszemben volt. Mindent. Egy biztos, elönt a szégyenérzet tekintetétől és valami oknál fogva, riadót fújok. Verejtékek jelennek meg arcomon.

Hogy tudott ezzel felkészülni a meccsre?

Bárhogy csinálta, ügyes volt!

- Uram én csak szerettem volna vele pár szót váltani.

- Mint látja eléggé fáradt. Majd keresse fel egy későbbi időpontban. 

- Engedelmével. - meghajolok és eliszkolok. 

   Visszaülök helyemre és elkezdem bámulni az előttem ülő szék hátát. Letörlöm a homlokomra kiült verejtéket és megpróbálok lazítani. Mély levegőket veszek, és hirtelen minden eszembe ugrik. MinMi... JunHong... a sebesült srác... YongGuk... és Jung HoSeok.

A fenébe, csak egy pillanatra, békén tudnátok hagyni, gondolatok?

   Alig egy óra múlva leszáll a gép és minket már kint várnak a terminál előtt. Jött egy fogolyszállító és külön kettőnknek egy személyautó. A rendősök kiszállnak a fegyenc szállítóból és elviszik tőlünk YongGukot, közben YoonGi ecseteli, nekik, hogy mennyire fontos személy, és hogy bármi áron be kell vinni ők a kapitányságra. Kiszáll a sofőrünk, köszön és betessékel az autóba. Az anyós ülésre ülök, és egyből felkönyökölök az ablaküveg keskeny peremére. Bámulom a kinti életet. 

Ah... ismét Koreában!

   Olyan volt ez a pár nap, mint egy örökkévalóság. Többször átgondolom a történteket, átfutom annak az öt embernek a beszélgetését, amelyikből az egyik, YongGuk. YoonGi beszáll, és nem szól hozzám, csak hallom, ahogy egy telefonszámot pötyög be, majd tárcsáz és beszélni kezd. Annyira elfoglalnak saját gondolataim, hogy teljesen kizárom őt is, épp, úgy ahogy minden mást is. Mire észbe kapok már a WHITE előtt áll a kocsi és kiszállásra szólít fel illedelmesen a sofőr. Kiszállunk. YoonGi kiveszi, a csomagokat lecsapja a csomagtartó ajtaját, majd egyet ráüt a kocsi farára jelt adva, hogy indulhat. Elhajt. 

- Mit mondunk a főnöknek, hogy üres kézzel tértünk vissza? - kérdezi.

- Nem tudom. Majd improvizálunk. - semmilyen hangom mondom, és elindulunk az épület felé.

   Nagy hat emeletes monstrum, rengeteg üveg ablakkal. Az acéltartó gerendák falain kívülre is kidudorodnak, és ezüstszínűen csillognak. Az egész épület majd nem olyan, mint egy szépség királynő koronája. Néhány eltérést lehet csak felfedezni. Az első, hogy ékkövek helyett, a minden emeleten villogó kamerák, és a még szebb látványért a hangulat világítás szinte már túl csicsássá teszi az épületet kívülről. Főleg éjszaka. A második a tartó gerendák, ami szerintem nem egyezik a WHITE családi mottójával: "Gyorsan, kellemesen, elegánsan!" Lassan öt éve dolgozok itt és még mindig nem értem.

Drága megboldogult főnököm. Egyszer elmagyarázhatnád, hogy mit is jelent!?

   Egyedül, ami egy elit, tiszteletre méltó, stílusos és modern épületé teszi, azok az ablakok, amik sötétítettek és akár tükörként is szolgálhatnának. Mindezek által az előtér sem elhanyagolható. Ahhoz képest, hogy a belváros majdnem közepén helyezkedik el. szép kis területtel büszkélkedik. Rögtön az épület előtt egy TOP30-ak számára fenntartott parkoló terül el, igényesen gömbformára nyírt fákkal. A parkoló körül szintén őrszemek állnak. A bejárat előtt állnak a biztonsági őrök és a talpnyalók, akik majd fogadják a felsőbb tízezer egyikét. Az épületet körbeveszi egy kisebb folyosó, amin végig haladva eljutunk a WHITE szívébe, a kiképző táborhoz. Egyedi elnevezése, a legkomolyabban értendő! Ugyanis, kettő egy kilométer átmérőjű ovális futópálya, három céllövő pálya - ami 25-50 és 100 méter lő távolságúak -, nehézségi fok szerinti akadály pályából van három darab. Ezen kívül a föld alatt vannak az extra kiképzési módszerek, ahova legjobbakat küldik. Elvileg a BTS a legjobb, de még egyikünk sem ment le oda. Soha.

   - A főnök hívat. - rohan oda hozzánk JiMin, mikor már becsekkoltunk a csillagkapun. Így hívjuk a fém detektort. Ez annyiból hülyeség és számomra röhejes, mert aki itt dolgozók 85%-ának van fegyvere és miből készül a fegyver a főnök szerint? Fém mentes tökéletes acélból.

Hülye, paraszt!

- Rohanok. - YoonGi és JiMin felnevet kelletlen hangsúlyomon.

Hogy ennek, mindig mindent tudnia kell. Bezzeg az edzőterembe baszik elmenni, hogy leadja a nagy seggét!

  Megmarkolom a táskámat, de YoonGi megfogja, a vállam bólint, hogy majd ő felviszi. Nem tiltakozom. Elengedem a fülét, az nagy puffanással ér a földre. Elindulok és teszek pár lépést, épp olyan távolságra érek, hogy még hallom, hogy ezek itt mögöttem mit beszélnek.

- Hát ennek, meg mi baja? - kérdi JiMin. De YoonGi nem válaszol. - Áh, szívügyek! Ez fájt, most miért? - hangja elcsuklik, és nyávogni kezd. - Miért, talán tévedek?

   Hátamban érzem pillantásukat én pedig egy szép kecses mozdulattal felemelem fejmagasságba a bal - kezem, míg a másik zsebre téve pihen -, és kinyújtom a középső ujjam.