x.X.x
A nap sugarak keltenek. Felülök az ágyon és meglepődve veszem észre, hogy a saját szobában vagyok.
De hogy kerültem ide?
Az órára pillantok ami reggel hat órát mutat. Lábamnál pedig MinMi alszik, egyik keze feje alatt van, míg a másik sípcsontom felett öleli át a takarót és alatta a lábam. Óvatosan vissza fekszek a párnára, igyekszem nem felkelteni. Ahogy fejem a párnát éri egyből bevillan, hogy tegnap elestem és valaki azt mondja áruló. Homlokomhoz kapok és észreveszem, hogy be van kötözve, bal oldalt pedig eléggé érzékeny. Vissza lehunyom a szemem, közben arra erőszakosan koncentrálok a tegnapra. De semmi sem ugrik be, csak annyit tudok, hogy rendkívül fáj a fejem és enyhe hányinger kerülget.
Órákkal később kelet, ekkor már tizenegy órát mutat a pirosan világító óra. Bal oldalamra gördülök, hogy pont az órával szembe kerüljek. Figyelem a másodperc számlálót, ahogy pereg. Idővel észreveszek egy fehér lap szamárfüles sarkát. Lassan feltornázom ülő helyzetbe magam, ölembe veszek a levelet és olvasni kezdem.
"Szia, HoSeok,
Gondolom már felkeltél ha ezt olvasod. Nekem el kellett mennem dolgozni este tízre haza érek. Gyógyulgass ne nagyon erőltesd meg magad, de jó lenne ha a hátsó kertnél levágnád a füvet, és ebéd után, miután YoonGivel lefektettétek YoonShiket felmosnád a házat.
MinMi
U.I.: Pihenj sokat!
Mi a franc?
x.X.x
- Szia! - repül felém JiYong széttárt karokkal.
- Szia.
- Rég láttalak! - ölel meg, kissé megszorongat. - Te fogytál! - végig mér. - De nagyon jól nézel ki? Mit szedsz, hogy ennyire szép vagy?
- Fotoszintetizálok! - vágom rá, mire hangosan felnevet és vállon fogva kísér a főnök megbeszélő terme felé. - Mesélj mi a helyzet veled?
- Fotoszintetizálok! - vágom rá, mire hangosan felnevet és vállon fogva kísér a főnök megbeszélő terme felé. - Mesélj mi a helyzet veled?
- Semmi.
- Lányok? - elkomolyodik, leveszi kezét a vállamról, zsebre dugja.
- Élnek, jelenleg többen mint a férfilakossága a világnak.
- Bolond.
- De te így szeretsz. - rám néz és egy széles szájú tejbe tök mosolyt villant rám.
- Bolond.
- De te így szeretsz. - rám néz és egy széles szájú tejbe tök mosolyt villant rám.
- De így ám! - nevetve belépünk a főnök barlangjába. Minden szem ránk szegeződik és a vezetőség epés megjegyzéseket tesz késésünkre.
- Szeretném megjegyezni mélyen tisztelt vezetőség, hogy nem késtünk, önök érkeztek túl korán, az órára pillantva megláthatják, hogy épp fél nyolcat mutat, ami a megbeszélt időpont volt. - mondja JiYong.
- Szeretném megjegyezni mélyen tisztelt vezetőség, hogy nem késtünk, önök érkeztek túl korán, az órára pillantva megláthatják, hogy épp fél nyolcat mutat, ami a megbeszélt időpont volt. - mondja JiYong.
- Szemtelen. - jegyzi meg a pénzügyminiszter.
- Nem hiszem, hogy ők lennének a...
- Ők a legjobbak - szól közbe Choi igazgató úr. - Park kisasszony már évek óta a cégnél dolgozik és egyetlen panaszra való ok sem jelent meg a profilján, ami kizárta volna, hogy ne kapja meg ezt a neves feladatot. JiYong pedig - mint maguk is tudják - a legszemtelenebb és legjobb emberünk egyben. Egyetlen küldetés sem bukott el a vezetése alatt, éppen ezért választottam őt. Hiszem, hogy ez a két ember, megtudja védeni a Star of the Season-t, hiszen nagyszerű csapatot alkotnak. Egyik felettesükkel közösen voltak egy bevetésen a messzi Brazíliában. Cho PyoJin hadnagy egy rossz szóval sem illette a munkájukat. Mindig felkészültnek állította be őket és szavakból megértették egymást. Úgy gondolom, ez az igazán példamutató viselkedés egy munka kapcsán. A kemény és fegyelmezett összetartás a közös feladatok kapcsán.
- Ajánlom is hogy ők legyenek a legjobbak, mert ha ellopják a Star of the Season-t, a gatyájukat leperelem önökről illetve a jövőbeli munkavállalásról is letehetnek! - állt fel az asztaltól a gyémánt Koreába érkezéséről gondoskodó, öltönyös férfi.
- Értettük, nem okozunk csalódást. - mondjuk egyszerre JiYonggal, meghajolunk és kimegyünk.
- Micsoda faszkalap! - epésen jegyzi meg. - Leperelem önökről a gatyát is! - utánozza a hangját kifigurázva. - Meg még le is szopom magam annyira kifogok készülni!
- JiYong! - ütöm tarkón. - Itt nem beszélhetsz így! - mondom. - Mert a gatyát is leperelik rólunk! - mondom, ugyan olyan hangon, ahogy társam is utánozta az előbbi férfit.
- Gyökér! - nevetünk fel.
- Gyere menjünk dolgozni. - mondom.
Saját öltözőnkbe érve, azonnal készülődni kezdünk. Két óra múlva landol az ékkő a nemzeti repülőtéren és nekünk kell előkészíteni érkezésére a terepen, pontosan egy órával a landolás előtt.
- Kaptál új cuccokat? - érdeklődik átlesve JiYong a paraván széle felől.
- Ja. De ha még egyszer átnézel, miközben öltözök, rajtad fogom kipróbálni.
- Mert még nem avattad fel a kicsikét?
- Emberen még nem. Miért ki kellene? - most én nézek át a paraván túl oldalára.
- Nem, de ha még egyszer átnézel, miközben öltözök a fejedbe húzom a legbüdösebb alsómat!
- Nem, de ha még egyszer átnézel, miközben öltözök a fejedbe húzom a legbüdösebb alsómat!
- Gonosz vagy. -lököm oda.
- Te meg perverz! - mondja. Felfintorodom, mire ő csak halkan felkuncog és folytatja az öltözést. - Az autóban megvárlak. - közli. Hallom távolodó lépéseit.
Felveszem a lakozott kettős talpú cipőmet, aminek talpaiba egy-egy adag tárat csúsztatók. Szövet nadrágom szárát felhajtva a vádlimra csatolok, egy-egy kést tokjában. A nadrág övére rákapcsolom a marok fegyveremet, mellé egy teleszkópos, acél botot. Sportmelltartóm két oldalán van két fém bevonatú kör, amibe még további két fegyver alkatrészt rejtek, az egyik egy hangtompító, míg a másik egy célkeresztes távcső. Ingemet a nadrágba bele tűröm, a cég hivatalos nyakkendőjét gallér alá hajtva meghúzom felé veszem a fekete zakómat, amelybe a WHITE fehér logója van névjegytábla alá hímezve. Mell alatt két gombot begombolok, hajamat lófarokba, majd később kontyba fogom. Zsebre teszem jelvényemet és megindulok JiYonghoz a parkolóba.
A parkolóba érve táram türelmetlenül dudál egyet, majd kiszáll és kinyitja nekem az autó ajtót.
- Te meg perverz! - mondja. Felfintorodom, mire ő csak halkan felkuncog és folytatja az öltözést. - Az autóban megvárlak. - közli. Hallom távolodó lépéseit.
Felveszem a lakozott kettős talpú cipőmet, aminek talpaiba egy-egy adag tárat csúsztatók. Szövet nadrágom szárát felhajtva a vádlimra csatolok, egy-egy kést tokjában. A nadrág övére rákapcsolom a marok fegyveremet, mellé egy teleszkópos, acél botot. Sportmelltartóm két oldalán van két fém bevonatú kör, amibe még további két fegyver alkatrészt rejtek, az egyik egy hangtompító, míg a másik egy célkeresztes távcső. Ingemet a nadrágba bele tűröm, a cég hivatalos nyakkendőjét gallér alá hajtva meghúzom felé veszem a fekete zakómat, amelybe a WHITE fehér logója van névjegytábla alá hímezve. Mell alatt két gombot begombolok, hajamat lófarokba, majd később kontyba fogom. Zsebre teszem jelvényemet és megindulok JiYonghoz a parkolóba.
A parkolóba érve táram türelmetlenül dudál egyet, majd kiszáll és kinyitja nekem az autó ajtót.
- Mehetünk?
- Persze.
- Akkor kapaszkodj, mert késésben vagyunk! - rálép a gázra, és a kocsikereke nyikorogva elindul.
- Persze.
- Akkor kapaszkodj, mert késésben vagyunk! - rálép a gázra, és a kocsikereke nyikorogva elindul.
Pontosan érkezünk a repülőtérre, az ötperces késést nagyon szépen behoztuk, igaz néhány kanyart driftelve vettünk be, amin csak nagyokat kacagtunk, de legalább a bennünk felgyülemlett feszültséget le tudtuk adni.
A parkolóból sietve indulunk meg a kettes terminál felé, ahol egy nagyobb biztonsági őr csapat vár mindet. A nagy tömeget végig mérve csak néhány ismerős arcot veszek észre, de velük még nem volt szerencsém dolgozni, mivel én hozzájuk képest kis hal vagyok. Mi vagyunk a legelitebb csapat a cégnél, de van egy másik csapat, akiknek a létezésükről tudunk csak nem tudjuk, hogy kik vannak ebben a csapatban. Pletykák vannak róluk, hogy azok az emberek több mint harminc évesek, és hogy van egy tag, aki épp, hogy huszonöt de máris bekerült.
A parkolóból sietve indulunk meg a kettes terminál felé, ahol egy nagyobb biztonsági őr csapat vár mindet. A nagy tömeget végig mérve csak néhány ismerős arcot veszek észre, de velük még nem volt szerencsém dolgozni, mivel én hozzájuk képest kis hal vagyok. Mi vagyunk a legelitebb csapat a cégnél, de van egy másik csapat, akiknek a létezésükről tudunk csak nem tudjuk, hogy kik vannak ebben a csapatban. Pletykák vannak róluk, hogy azok az emberek több mint harminc évesek, és hogy van egy tag, aki épp, hogy huszonöt de máris bekerült.
Szeretnék majd azokkal az emberekkel dolgozni.
- Jó napot kívánok. Park MinMi a BTS csapat al-kiképzője vagyok és én vagyok az egyik felelős a Star of the Season megóvásáért. Kérem, dolgozzunk keményen együtt. - hajolok meg, majd ugyan ezt a szöveget elmondja JiYong is egy kis változtatással, végén ő is meghajol.
- Fő feladatunk hogy megvédjük a kiskutyát. Remélem mindenki ismeri a jelszót, és tudja melyik kiskutyáról beszélek. Első feladatunk, hogy a kettes terminált ürítsük ki és egy sorfalat alakítsunk ki a fő kapu és a csillagkapu valamint a dömper között. A fal tagjai között maximum egy méter távolság legyen se több se kevesebb, remélem tudják mennyi az az egy méter! - osztom ki a feladatot. - A sorfal csak a dömper elindulása után bomolhat fel. Kérek, kétszer kettő két fős csapatból álló autó kíséretet a dömper elé és mögé. Ezen kívül még ugyan ennyit a dömper két oldalára. Három sávos úton fogunk haladni a célpontig, ahol WHITE igazgatója készíti elő a kiskutya fogadására a terepet. - össze csapom kenyereimet. - Remélem érthető voltam. Emberek, munkára. - mindenki szétszéled és elkezdik a készülődést.
- MinMi a fülesek a tiedre vannak hangolva. - mondja JiYong.
- Köszönöm. Menjünk mi is.
Ott segítünk, ahol kell. Ha az utazók kérdést tesznek fel, mi csak türelmesen megkérjük őket, hogy hagyjanak minket dolgozni, és hogy a gépük, ugyan úgy el fog indulni, csak nem a kettesről, hanem az egyesből. Épp egy nagyobb bőröndöt viszek át a kettesből az egyesbe, mikor a repülőtéri vezérlőből hívást fogadok.
- Tíz perc múlva, érkezik a Puppy.
- SeokJin! - derülök fel. - Hát te?
- Azt hiszed, csak te vagy annyira jó, hogy plusz bérért még szombaton is bent dolgozz, sőt mi több plusz juttatást is kapj? - hallom, hogy megvan elégedve magával. - Amúgy meg én és TaeHyungie vagyunk a legjobbak mint tudod.
- Nagy büszke vagy magadra igaz? - leteszem a bőröndöt, elnézést kérőn meghajolok, majd vissza indulok a kettes terminál felé.
- Na ná! Mára 150%-ot kapunk! - mondja. - Tíz perc és érkezik a Puppy.
- Na ná! Mára 150%-ot kapunk! - mondja. - Tíz perc és érkezik a Puppy.
- Szörnyű az angolod! - közlöm vele.
- Mondom, tíz perc és érkezik a kiskutya. - bontom a vonalat és átadom az üzenetet mikro-porton keresztül a többieknek. Végén kiadom a jelszót:
- Vörös riasztás!
Landol a gép. Én és JiYong kihúzva állunk a hatalmas gép mellett, mögöttünk a többi WHITE taggal egyetemben. A géphez odatolat a hatalmas nagy mozgólépcső, kinyílik az ajtó és kilép egy tíz fekete bőrű testőr, mögötte egy tíz éves európai kislánnyal, akinek a kezében egy fából készült, arannyal szegélyezett lakatos dobozka van. Őt követi egy nő és egy férfi, majd egy az aktáiba bebújt férfi. A sort pedig egy immáron fehér bőrű testőr zárja.
- Maguk fognak vigyázni a születésnapi ajándékomra? - lép közelebb a kislány csillogó szemekkel.
- Igen mi. - válaszol JiYong, mire én oldalba bököm.
- Igen kisasszony, mi leszünk az önök koreai testőrei és vigyázói az értéküknek. Kérem szóljanak nekünk ha bármire szükségük lesz. - mondom.
- Köszönöm. Fagyit hoznának? - kérdezi. - És egy csokitortát. Svájci csokisat.
- Azonnal intézkedem. A fagylaltja milyen legyen.
- Tejcsoki és étcsokoládé.
- Azonnal intézkedem. - felnézek a szülőkre. - Kérem kövessenek engem.
Elöl sétálok én, mellettem JiYong mögöttünk a család és kísérlete őket zárja a többi WHITE-os tag. A sorfal nagyszerűen van felállítva, azoknak akik a falat alkotják, küldök egy elismerő pillantást, amibe valaki vagy belepirul, vagy pedig viszonozza egy fejbiccentéssel.
Elérünk a dömperig, amibe a kislány és a szülei szállnak, akik furcsa módon roppant csendben vannak. A dömper belseje kényelmesen van elrendezve, az ablakok dupla rétegű golyó álló üvegből készültek, épp úgy ahogy a fal is. Az ülések krémszínűek és duplán párnázottak, de csak a bal oldalon vannak. A jobb oldalon egy kis pult van, ahol italt lehet előkészíteni. Egy kisebb televízió is van a falra felszerelve, és egy kisebb hifi rendszer van elhelyezve a belsejében. A család beszáll, majd mi is előre ketten. Felhúzzuk a le sötétített, hangszigetelő falat.
- Indulhatunk. Állandó tempónk a 65 kilométer per óra. Kérem tartsák a sebességet. Indulás. - adom ki az utasítást. JiYong felbőgeti a motort, ami elég halk, villant kettőt a lámpával, az előtte álló kocsi megindul, épp úgy ahogy mi is.
A célpontig tartó út zökkenőmentesen telik, a kanyarokat is szépen veszi a csapat. A hátsó bejárathoz visszük az autót, kiengedjük a családot, és innentől fogva a főnök átveszi az irányítást. Osztogatja a feladatokat, hogy ki hova menjen, nekünk pedig ad fél óra szünetet. JiYonggal egyből a közeli kifőzdébe megyünk, ahol végre megreggelizhetünk dél környékén.
- Ez a kislány imádni való! - állapítom meg.
- Ja ja. Milyen király szülcsi napcsi ajándékot kapott már. Nekem bezzeg a szüleim csak egymillió won utalnak át a számlámra ha születésnapom van.
- Te legalább kapsz ajándékot. - mondom.
- Ne haragudj. Elfelejtettem... - mentegetőzik. - Kérsz sütit?
- Nem de a kislánynak vegyük meg amit kér, vagy különben holnapra nem lesz munkánk.
Fél óra múlva visszatérünk a múzeumba, ahol ki lesz állítva a drágakő.
- MinMi! Maga kezdi először az őrködést a belső teremben, míg a küldő teremben JiYong lesz. - mondja a főnök. - Óránként cserélnek, ez fog menni egészen este fél tízig, ahol később jön az én felügyeletem alatt egy másik csapat, akik fél óráig fogják vigyázni a követ, majd egésze estére jön a BEST. Azonnal menjenek a helyükre. Leülni tilos. Figyelmük nem lankadhat. Négy óránként kapnak tíz perc pihenőt. Jó munkát és ne feledjék, a cégünk hírneve, most az önök kezében van! - büszkeséggel né ránk Choi igazgató úr, majd megütögeti a vállunkat és elmegy.
Nagyon bízik bennünk és ez az érzés nagyon jól esik ebben a stresszes időben.
- Sok sikert, csajszi.
- Neked is, JiYong. - mindenki a helyére áll.
- Neked is, JiYong. - mindenki a helyére áll.
Istenem add, hogy minden a legnagyobb rendben legyen!
A két terem között körülbelül harminc méter távolság van, így még nehezebb egymást értesíteni, ha esetleg valami történne. Csendesen telnek az órák. A megnyitó is nagyon nyugodtan telt. Az egész annyiban különbözik a legtöbb biztonsági munkától, hogy ez mérföldkövekkel komolyabb és több pénzt is ad, ami nagyobb felelősséggel jár és még bele is vagy képes őszülni.
Hosszú egy helyben stagnálást követően elérkezik a négy óra vége és fáradtan rogyok össze a kávézóban, amit a kávé és a tisztító szerek szaga jár be.
- Komolyan nem tudom, hogy mi a nehezebb. A folyamatos állás vagy ez a szag.
- Folyamatosan állás... - mondom, nyűgösen.
- Nem úgy értettem!
- Perverz vagy JiYong.
- Te értetted félre.
- Én? Dehogy is. Én csak próbálgattam beszélni, mivel az elmúlt négy órában csak azt hajtogattam, "Kérem, lépjen hátrébb!" "Fényképezni tilos!" Próbálok valami nem robothoz hasonló szöveget kitalálni, de annyira agyilag zokni vagyok, hogy az valami nagy bakfitty.
- Én? Dehogy is. Én csak próbálgattam beszélni, mivel az elmúlt négy órában csak azt hajtogattam, "Kérem, lépjen hátrébb!" "Fényképezni tilos!" Próbálok valami nem robothoz hasonló szöveget kitalálni, de annyira agyilag zokni vagyok, hogy az valami nagy bakfitty.
- Te kis robot. - simogatja meg a fejemet. - Nyugalom, már csak hat óra van hátra és mehetünk haza. Amúgy én azt hittem, hogy egy kicsivel nehezebb lesz.
- Ez nehezebb is, csak az az alapvető különbség közötted és köztem, hogy mikor te vagy a belső teremben, nem tudom eldönteni, hogy az akkor bent lévő lányok most vagy a követ akarják fényképezni vagy téged!
- Ez vicces!
- De igaz.
- Menjünk dolgozni. - üti meg a vállamat. Kifele menet a telefonommal babrálok és válaszolok HoSeok üzenetére.
Címzett: Park MinMi
Feladó: Jung HoSeok
Tárgy: Hála
Üzenet: Ezer köszönet, hogy rám bíztad a fű vágást. Soha életemben nem vágtam még füvet, azt sem tudom mivel vágják a füvet.
Tárgy: Hála
Üzenet: Ezer köszönet, hogy rám bíztad a fű vágást. Soha életemben nem vágtam még füvet, azt sem tudom mivel vágják a füvet.
Címzett: Jung HoSeok
Feladó: Parki MinMi
Tárgy: Ilyen az élet
Üzenet: Ez van. Szokj hozzá, és még a kiképzésed el sem kezdődött!
Ugyan az a monoton folyamat, mint az előző műszakban, ha lehet így fogalmazni, ha nem a lábam miatt fogok elesni, mert annyira elzsibbad, akkor azért mert elalszok a folyamatos monotonitás miatt. A következő szünet is ugyan úgy telik. Mind a ketten panaszkodunk JiYonggal, hogy mennyire unalmas, egy két poénnal feldobjuk egymást, csipkelődünk is egy sort, majd egy kávé után és néhány falat szendvics elfogyasztása után visszamegyünk és folytatjuk az utolsó két órát.
Először én leszek bent majd JiYong és ezzel be is fejeződik a mai műszak. Beállok a helyemre és ekkor SeokJin rácsatlakozik a micro-portomra.
Először én leszek bent majd JiYong és ezzel be is fejeződik a mai műszak. Beállok a helyemre és ekkor SeokJin rácsatlakozik a micro-portomra.
- Ezt a zenét küldeném azoknak akik szeretik a Yang YoSeob hangját. Következzen tőle a Coffeine, csak hogy be ne aludj.
- Köszi, SeoJin. - mondom, és máris kicsit könnyebben viselem, az utolsó fél harmadot.
- Köszi, SeoJin. - mondom, és máris kicsit könnyebben viselem, az utolsó fél harmadot.
Lemegy a zene és ismét a viszonylagos csendben maradok. Csak néhány magassarkú kopogását lehet hallani.
Karórámra pillantok, ami már azt jelzi, hogy csak tíz perc és mehetek lecserélni JiYongot, ekkor a micro-portom besípol és kisebb felsikításra kitépem fülemből. Ijedten nézek körbe de senki sincs a közelben aki dokkolhatta a frekvenciát. Nyomogatom a karórám szélét, hogy hívjam JiYongot, de semmi jelet sem kapok.
Karórámra pillantok, ami már azt jelzi, hogy csak tíz perc és mehetek lecserélni JiYongot, ekkor a micro-portom besípol és kisebb felsikításra kitépem fülemből. Ijedten nézek körbe de senki sincs a közelben aki dokkolhatta a frekvenciát. Nyomogatom a karórám szélét, hogy hívjam JiYongot, de semmi jelet sem kapok.
- Haló? - szólok bele többször de csak süket fülekre találok. Ekkor tűnik fel, hogy veszélyesen nincs senki sem se az egyes teremben, sem a kettes környékén, és még az ajtóban JiYongot sem látom.
Ne. Ne. Ne.
Győzködöm magam, hogy ez csak egy rossz, vicc és mindenki csak a tulajdonos család kis előadásán van jelen. De JiYongnak akkor is itt kellene lennie. Nem lett volna szabad elmozdulnia, semmilyen esetre sem. Igen, biztos ott van a nagy tömeg... az előadáson... a hármas teremben... és JiYong pedig csak nekidőlt a kettes terem falának ezért nem látom sehol. De valami akkor sem stimmel...
Itt valami már van, érzem a gyomromban.
Próbálom megőrizni a hidegvérem, amikor egy öltönyös, vasalt, szőke hajú fiú indul felém a kettes terem ajtójából. Lépései nyugalmat sugároznak, lassúnak tűnnek lépései, de mégis gyorsan halad. Jobb kezét öltönyének zsebébe mélyeszti, elővesz egy fekete rongyot, amit később arca elé köt, hogy ne lássam arcát. Ekkor egy reszelő hangot hallok meg, és égő szagot érzek. Gyorsan megfordulok, és észre veszem, hogy kettő maszkos férfi mászik be egy körön, amit az ablakon vágtak ki, miközben a harmadik már az üveg parcellát vágja gyémánttal, ami alatt a Star of the Season van.
Reflexből előveszem a fegyverem és lövök. Egyet arra aki az ablakon próbál bemászni, milyet elkapja golyó ő kiesik, de a másik felém iramodik meg. Kezében sokkoló van, amit egyszeriben kirúgok kezéből, mihelyst kellően elég távolságba ér. A sokkoló kirepül kezéből, ő pedig rám ugrik. Verekedik, én pedig egy rúgással egyetemben, a lábszáramhoz szorított kést kiveszem helyéről és gyomron szúrom. Ahogy kihúzom ő földre esik, a harmadik aki pedig a gyémántot akarja elérni, ledöbben és gyorsan rám néz, majd a mögöttem helyet foglaló srácra néz, akinek felelőtlen módon hátat fordítottam. Amint hátra pillantok, úgy veszem észre, hogy a srác kikerekedett szemekkel néz rám...
Reflexből előveszem a fegyverem és lövök. Egyet arra aki az ablakon próbál bemászni, milyet elkapja golyó ő kiesik, de a másik felém iramodik meg. Kezében sokkoló van, amit egyszeriben kirúgok kezéből, mihelyst kellően elég távolságba ér. A sokkoló kirepül kezéből, ő pedig rám ugrik. Verekedik, én pedig egy rúgással egyetemben, a lábszáramhoz szorított kést kiveszem helyéről és gyomron szúrom. Ahogy kihúzom ő földre esik, a harmadik aki pedig a gyémántot akarja elérni, ledöbben és gyorsan rám néz, majd a mögöttem helyet foglaló srácra néz, akinek felelőtlen módon hátat fordítottam. Amint hátra pillantok, úgy veszem észre, hogy a srác kikerekedett szemekkel néz rám...
x.X.x
Zico meghalt és LuHan most már a fő főnököm. Az utolsó utasításokat adja a múzeumhoz közeli sikátorban, ami megszólalásig hasonlít ahhoz, ahol JungKookot vertem össze. Ugyan azokat mondja, mint amit eddig is tudtam. Ha nem lopom el a kristályt akkor anyámat és MinMit megölik. Már a könyökömön jön ki ez az egész szöveg...
- Értettem. - válaszolom.
- Most pedig menj, és végezd el a munkádat. Öten még veled mennek a biztonság kedvéért.
- Igenis. - felelem és kimegyek.
Méregdrága öltönyömben csak arra tudok gondolni, hogy mi fog történni. Lehet meghalok, ha meghalok, akkor az aki ott lesz, és meg fog ölni utolsó mondatomban elmondok neki mindent, és megfogom kérni hogy keresse fel Park MinMit, aki majd biztosan hinni fog nekem. Ő mindig hitt bennem és bízott bennem. Minden nap, mikor együtt mentünk haza az iskolából azt monda, hogy mennyire jó kisfiú vagyok, és hogy Ő tudja, azt hogy én képtelen lennék bárkinek is gondot okozni. Erre mi lesz? Apám hülyeségéből én szenvedek. Bárcsak meghalnék ebben a küldetésben, hogy ne kelljen több embert bántanom.
Én nem ilyen vagyok.
A férfi toalettben ütöm le tenyerem a fekete márvánnyal borított mosdókagylóra. Hajam metál szőke, kontaktlencsém kék és zöld keveréke, de a többi vonásomat nem tudták eltüntetni. Szememet szemceruzával kihúzták, és fekete kalapot is kaptam. Megmosom kezemet, majd két papír törlőbe beletörlöm az egészet. Megigazítom az öltönyömet, utoljára vetek egy pillantást magamra, majd elindulok a feladatomra.
Több termet körbejártam, és szebbnél szebb festményeket és méreg drága ereklyéket láttam, de mindezek értéktelennek tűnnek számomra. Olyan érzés van bennem, mintha most telne meg utoljára levegővel a tüdőm. A torkomban két biliárd golyó ékeskedik és nem akar egyik sem tovább mozdulni. Vízre van szükségem. Odalépek a bárpulthoz és kérek egy üveg vizet. Az összeset lehajtom, de amilyen lendülettel leküldtem őket, olyan lendülettel akar vissza fele is jönni.
- Hölgyeim és uraim tekintsék meg a... - hallom ahogy a hangos bemondóba mondja a műsorvezető, hogy hallgassák meg a kiállítók kis műsorát, és a gyémánt történetét. Egy pillanatra elfelejtettem, hogy miért is jöttem, de most már eszembe jutott.
Végig nézem, az időközben kapott térképet a komplexumról, a negyedik emeleten van a gyémánt, én meg jelen pillanatban a másodikon vagyok. Elindulok az üvegfalú lifttel felfele. Miután kiszállok egyből a kettes számot kezdem el keresni, amit elég rövid idő után meg is találok. Az ajtóban egy jól öltözött férfi áll, oldalán egy fegyver van. Gyorsan kik kell találnom valamit, hogy hogyan hozzam el onnan. Zsebemben ekkor észreveszem, hogy eddig egy fémes dolgot markolásztam.
A tömeg a kettes teremből kifelé áramol a liftek és a lépcsők felé, így a terem üres lesz. Csak én és az a férfi maradunk. Közelebb megyek hozzá és beszélgetésbe kezdek elegyedni. Mindenről kérdezem, de ő csak tőmondatokban válaszol, majd pedig félrehívom, mert úgy teszek, mintha valami furcsát látnék az egyik festményen. Mintha valaki megrongálta volna, ekkor a rémes dologgal nyakszirten ütöm, ő pedig ölembe esik. Arrébb húzom az egyik szobor mögé dugom, majd tovább megyek.
Ahogy befordulok a kettes terembe, úgy legyek egyre izgatottabb, és úgy kezd el uralkodni rajtam az az érzés, amit akkor is éreztem, amikor JungKookkal tettem azt, amit. Teljesen átveszi felettem az erőt, az a szadista énem, ami azóta van, amióta LuHannal találkoztam. Zsebembe nyúlok és előveszem a maszkomat, arcom elé terítem és tovább indulok. De a szoba közepén gyökeret ver a talpam.
Az egyes szobában meg láttam MinMit, ahogy pisztolyt ránt és egy biztos mozdulattal, rezzenéstelen arccal, meghúzza a ravaszt, ami bizonyára a többi társam ellen irányul. Ekkor megjelenik DongHyun és elkezd vele harcolni. MinMi kirúgja a kezéből a sokkolót, majd heves verekedést követően egy késsel gyomron szúrja.
Az ellen az erő ellen, amit láttam egy golyó álló mellény sem véd meg. Senkit.
Telesen leblokkolok. De amikor rám nézett és hezitálni kezd, hogy mit csináljon teljesen elbizonytalanodok. Itt van a zsebemben ez a pisztoly, és jelen pillanatban inkább lőném le magam, mint hogy őt megüssem vagy fájdalmat okozzak neki. Rólam leveszi tekintetét és a mögötte álló vitrin felé indul, ahol a szintén leblokkolt Byk áll. Közelebb lép hozzá és nyakszirten üti, majd zsebéből elő vesz valamit, ami fémes csattanó hangot ad. Felegyenesedik és a pisztolyával ismét céloz de ezúttal ismét az ablak felé. Lő. Sikítás, majd egy becsapódás. Valakit lelőtt közülünk. Valakinek baja esett. Valaki talán meg is halt. Ezekre a gondolatokra ismét az a furcsa erő kezd el bennem mozgolódni. Erőre kap gyengeségemen, és eluralkodik rajtam. Már nem vagyok önmagam... és egyszer csak azon kapom magam, hogy...
Meg akarom ölni MinMit.
