x.X.x
Reggel nyolc óra óta az irodában ülünk. Ezen a héten én és NamJoon vagyunk a sorosak a papír munka elrendezésében, rendszerezésében illetve azok kitöltésében. Négy órán keresztül az asztal fölött gubbasztottunk és a tőlünk telhető legjobban próbáljuk kitölteni az újonnan kiadott rendszer lapokat.
- Hamarosan ebéd szünet YoonGi, nem megyünk el MinMiért a sulihoz? - súgja ide NamJoon.
- Menjünk. De ha baj lesz, te tartod a hátad! - bököm oldalba.
- Ez csak természetes. Még egy óra és indulhatunk. - fintorogva bólintok egyet, majd visszafordulva a nagy papír rengeteg fölé, beléjük ásom magam.
Nem tudom, hogy mennyi idő telt el, de a következő emlékem az, az, hogy a telefonom vibrálása lök ki a hosszú helyzet jelentés írásából. Kihúzom a telefont zsebemből, az asztal alatt feloldom a képernyőzárat. Egy üzenet jött MinMitől.
Hoppá!
Hoppá!
Feladó: MinMi
Címzett: YoonGi
Tárgy: Hamarabb végzek
Üzenet: Elmarad az utolsó két órám, már végeztem gyere már értem, nincs kedvem sétálni.
~MM~
Feladó: YoonGi
Címzett: MinMi
Tárgy: Majd.
Üzenet: Ülj le szépen a seggedre és várj meg minket. Mi fél óra múlva végünk. Légy türelmes. LUSTA MinMi. ~YG~
Feladó: MinMin
Címzett: YoonGi
Tárgy: Már fáj.
Üzenet: Egész nap ültem, és fáj a hátsóm, nem várhatod el, hogy még üljek!! ~MM~
Feladó: YoonGi
Címzett: MinMi
Tárgy: Azt mondod?!?!
Üzenet: Csak figyelj és tanulj. A hátsód fájásáról meg nem én tehetek... Egyenlőre. ~YG~
Feladó: MinMi
Címzett: YoonGi
Tárgy: Hogy ennél csilit!
Üzenet: Holnap edzésen kicsinállak. Sírva szaladsz majd el! ~MM~
Feladó: YoonGi
Címzett: MinMi
Tárgy: Örömmel várom.
Üzenet: Arra kíváncsi leszek, ugyanis már három hete nem tudsz megverni! ~YG~
Feladó: MinMi
Címzett: YoonGi
Tárgy: Rossz a memóriád?
Üzenet: Ne írj vissza, inkább gyere értem NamJoonnal karöltve. Ja, és igen. Tudod, én lányokat nem, ütök meg. Na, puszi. ~MM~
Még hogy lányokat nem üt meg?!?!
Hunyorítva nézek fel a monitorra de nem fogom fel, hogy mi is van arra írva, inkább a mögötte kíváncsian figyelő NamJoon arcát vettem észre. Lassan, meghunyászkodva csúszok egyre lentebb a széken, úgy hogy még a fejem teteje se látszódjon ki a monitor felett. Átfutom a leadandó szöveget, egy-két helyen még bele javítok, majd pedig folytatom, ott ahol abbahagytam.
Az elmélyült munkából NamJoon bökdösése lök ki.
- Még ilyen sem volt, hogy nem akarsz kimozdulni a hivatalból! - hangján kis gúnyt véltem felfedezni.
- Viccelsz, most tartok a legizgalmasabb résznél. - válaszolom nevetve.
- Akkor nem zavarok. Elmentem MinMiért. - mondja komolyan, sietve távolodik mellőlem. Egy pillanatra bebambulhattam, mert mikor megráztam a fejem és megdörzsöltem a szemem már nem volt bent a szobában.
- NamJoon! - kiáltok utána kirohanva onnan. - NamJoon! - üvöltöm fel, az amúgy nagyon csendes székházat. Tőlem zeng az egész.
A parkolóban még úról értem, épp akkor, mikor indította az autót. Rácsapok a háztatőre, kifulladva lihegek a képébe, így szélvédőn keresztül. Az ijedt arcot felváltja a nevető, kormányra támaszkodó. Fejével int, hogy szálljak be. Jobb kezemmel egy kis türelemre intem, mert oldalam elkezdett szúrni. Lassan öregapa tempóban beülök az anyós ülésre, közben nagyokat nyögök.
- Nem kéne ellógni az edzések ezen részeit. - üt vállba, mire az lezsibbad.
- Ne dumálj, inkább hajts. MinMi vár ránk! - mutatok a kijárat fele.
Az iskola közelében lévő parkolóban letettük az autót és gyalog indultunk megközelíteni MinMi iskoláját. Az iskola mögötti panelház rengetek felől próbáltuk megközelíteni az elit iskolát. Ahogy sétáltunk utcáról utcára, úgy figyeltem fel egy furcsa hangra. NamJoont dzsekiénél fogva visszatartottam egy pillanatra, közben füleimet hegyeztem.
- Te is hallod ezt?
- Nem. Mit? - keltettem fel figyelmét, megjegyzésemmel.
- Előttünk van. - súgom és elindulok a hang felé. Hátam mögött NamJoon osont, úgy ahogy én, kissé összerogyva. Egy fa mögött megbújva hallgatóztam tovább, előttem pedig NamJoon állt összefont karokkal, kételkedő tekintettel.
- YoonGi, nem érünk rá a hülyeségedre, MinMi vár minket!
- Nem tudnál egy kicsit kussban maradni?
- Kapsz 5 percet, ha nem találod meg a hang forrását, akkor megyünk tovább, mintha semmi sem történt volna.
- Oké, de ahhoz be kéne fognod! - szikrázó tekintetet küldtünk egymás felé, de ez hamar abbamaradt, mikor NamJoon gyorsan behúzódott elém, az útról. Tenyerével betapasztotta a számat és az övét is, fejjel egy kicsit bólintott a gyalogos járda felé.
Lassan egymás után kifordultunk, hogy megnézzük, mit is vett észre. Jó megfigyelőként könnyen észrevettem, hogy valami nem stimmel. A két ház közötti sikátorból, kijött egy zoknis srác, cipő és kabát nélkül. Nyugtalanul visszanézett a távozási helyére. Motyogott valamit és lehajtott fejjel tovább ment.
- Ez meg mi a fene? Hülye ez? - értetlenkedett NamJoon.
- Itt baj van! - teszem közzé a tényt, ami szerintem már barátomban is egyértelmű tényként világít. - Van pisztolyod?
- Nincs.
- Oké, akkor testi fenyítés lesz, ha arra kerülne a sor.
Bólintott én pedig folytatva az előbbi ütemű és furcsa mozdulatsorokat elindultam a sikátor felé. Nekidőltem a közelebb lévő épület falához, NamJoonnak pedig jeleztem, hogy menjen át a másikhoz. Miután megérkezett, biccentett egyet a fejével, hogy kész van. Nagy levegőt vettem, indulásra készen támasztottam a ház falát, már majdnem nekiindultunk, mikor, hirtelen egy halk csilingelő, hangra lettem figyelmes. Kezem megálljt parancsolva kitoltam barátom felé, aki értetlenül állt a tettem előtt.
Vállamra hajtottam fejem, úgy hallgatóztam egyre jobban. A hang folyamatosan egy ütemet játszott ugyan akkora pillanat kiesésekkel.
- Morze! - csapott belém a felvilágosodás. Valaki így akar valamit a tudtunkra adni. Tovább hallgattam.
- S... O... S, S... O... S...! - suttogom. Rémülten nézek fel, NamJoonra aki még mindig nem érti mit, miért teszek. Próbálom eltátogni neki, mit is hallok.
Megértette?!
Háromtól számolva visszafele hajtom le egymás után az ujjaimat. Nullánál pedig egyszerre besietünk a sikátorba. Sötét és nyirkos hely, nincs egy száraz négyzetméter. A sikátor végénél egy nagy szemetes kuka áll.
- Nincs itt senki. - suttogja, NamJoon. De én önzőn hallgatózok tovább, de a hang megszűnt már pár pillanata. Idegesen nézek körbe-körbe de sehol senki. Felefele is nézelődök, de sehol sincs egy ablak, hogy onnan jöjjön a zaj. Nem értem, sohasem tévedtem az érzékszerveimmel kapcsolatban.
- Lent! - kiált fel NamJoon. Lent is körbenézek a saját tengelyem körül, mikor a kuka előtt a földön észreveszek egy vértócsában úszó srácot, akinél már NamJoon térdel.
- Szaladj MinMiért! - ordít rám, izzó szemekkel. Teszem amit mond.
Sprintelve szaladok az iskola felé, ami úgy négy-öt sarokra van innen. Lihegve esek be az iskola kapuin, már a levegő is beszorul, alig bírok menni. A lehető leggyorsabban meg kell keresnem ezt a lányt, vagy ha túl későn érünk vissza, az a srác meghal.
Túl sok vért vesztett!
Az iskola vagy tíz hektáron terül el, nagy kovácsolt vas kerítéssel elválasztva a külvilágtól. A levegőben izzik az ész, és aki ide egyszer beteszi a lábát, az okosabban megy ki, úgy is ha az nem ül be egy órára sem. Nagy folyosóin könnyen el lehet tévedni, ha nem ismered eléggé a terepet. Szerencsére már sokszor jöttünk ezért a nőért, így már magabiztosan mozgok az épületben.
Az iskolát körbejártam többször is, de nem sehol sem találtam. Utolsó esélyem az udvari filagória. Kirohanok oda, nagy szerencsémre ott ül és beszélget egyik barátjával. A srác magasabb, min én és rosszabb a haja, mint az enyém.
- Gyere, baj van! - mondom két mély lélegzet között, de ő csak értetlenül néz fel rám.
- Mi baj?
- Van egy srác... aki... életveszélyben van. Segítened kell neki.
- Mutasd az utat. - Felpattan és már együtt rohanunk vissza NamJoonhoz.
MinMi mindig is nagyon jó hallgatóság, főleg akkor ha valami bajom van. Pont ilyen a mostani is. Nehéz elhinnem, hogy ezt tettem JungKokkal, de nem volt más választásom. De mi ez a szörnyeteg itt bennem, ami ezt a szörnyűséget tetette velem?
Nem ismerek magamra.
Éppen egy komoly beszélgetés közepén tartottunk, mikor megjelent egy fekete bőrkabátos, oldalra borzolt hajú fiú, csőnadrágban, lihegve és MinMit szólította.
- Gyere, baj van! - monda felszólítóan. Eleinte csak egyszerű túlzásnak hangzott, vagy inkább egy amolyan szerelmi-segély kiáltásnak. De amikor másodjára megszólalt, a pulzusom felszökött az egekbe és idegességemben, azt sem tudtam, hogy hova nézzek. Mire visszanéztem már MinMi és ez a srác már távolodott tőlem.
Huh... De legalább már jó kezekben vagy JungKook...
- Ott vagyunk már? - kérdeztem.
- Még egy sarok. - válaszolta YoonGi.
Még indulás előtt gyorsan felszaladtam az egészségügyi terembe az elsősegély táskáért, amit oldalamra dobva viszek oda. Nagy meglepetés ért, mikor befordult egy sikátorban és a kuka elé mutatott. Tátott szájjal meredtem magam elé.
- Engedj oda. - mondom. NamJoon oldalra húzódik én pedig gyorsan szám elé kapok. - Ki tette ezt?
Micsoda brutalitás!
- Nem tudjuk. Láttunk valakit elmenni innen, de az arcát nem láttuk csak fél oldalról. Ez pedig édes kevés.
- Értem. - Leguggoltam mellé és hátára fordítottam. Arcára kissé rászáradt már a vér, és feje körül pedig egy elég nagynak számító tócsa kezdett megalvadni. Ahogy oldalára fordítottam, úgy fordult vele feje is. Arcára rátapadt a vérrel áztatott haja.
Mellkasáról szétvágtam a táskából kivett késsel a pólót. Mellkasa már be volt lilulva a sok zúzódástól épp úgy, ahogy kézfeje és szeme környéke is.
- NamJoon, kocsival vagy?
- Igen.
- Állj ide. Elvisszük hozzám, mert itt nincs meg a megfelelő eszköz ahhoz, hogy ellásuk a sebeit.
- Azonnal jövök. - rohant el. YoonGi pedig itt maradt velem.
- Kérlek emeld meg a hátát. - A fiú mögé ment, lapocskájára tette kezeit és egy kicsit megemelte a felső testét az eszméletlen fiúnak. A mozdulatba belenyögött egy kicsit az áldozat, de nem nyitotta ki a szemét. A testről lesegítettem a sárga kabátkát, majd pedig a földre dobtam. Megnéztem a pulzusát, ami nagyon alacsony volt.
Siess, NamJoon!
- Megjöttem. - hallom hangját a hátam mögött.
- Vedd fel, és tedd be a kocsiba. Óvatosan, nagy fájdalmai vannak. Utána irány a házam.
- Miért nem a kórház? - kérdezte, majd felemelte a srácot és megindult vele az autó felé.
- Mert az rossz benyomással lenne az iskola hírnevére, a másik meg nem látnák el. Különben is tudom kezelni a sebeit és még nem is kell a kórházi ellátásért majd fizetnie.
- Értem. - egy szó nélkül beültem az autó hátsó ülésére a fiút pedig befektette mellém, úgy, hogy feje a nadrágomon legyen.
Miután a többiek is beültek, egyből elindultunk a külváros felé. A fiú légzése szaggatottá vált, nem tagadom, egyre idegesebb lettem, mert féltem hogy itt hal meg a kezeim között.
- Nem tudnál gyorsabban menni, egyre nehezebben veszi a levegőt! - kiabálok feszülten.
- Dél után van van és mindenki megy haza, tudhatnád, hogy ilyenkor a legrosszabb a közlekedés. - hangszíne egyre feszültebb, épp úgy ahogy testtartása is.
- Siess kérlek.
Nem tudom pontosan mennyi ideje utazhattunk keresztül a belvárosban, mire megérkeztünk a házamhoz. Óvatosan de mégis sietve szálltam ki elsőként az autóból.
- Óvatosan hozzátok be, addig én előkészítem neki a helyet. - meg sem várom válaszukat és már futok is az ajtó felé. Áttúrom a táskám utolsó négyzetcentimétereit is, mire megtalálom a három kulcsból álló csomót. Törtetőként rontok be a házamba, cipőmet keresztül rúgva a nappalin, ami éppen hogy a kandalló előtt megáll. Gyorsan szedem lábaimat saját szobám felé. Széttárom a szekrényem ajtaját és a mélyéről előhúzok egy nagy lepedőt, amit kezeim között viszek le a nappaliba. Leterítem a nagy kanapéra, épp jókor, mert már hozta is be az ajtón az eszméletlen fiút.
- YoonGi a konyhában találsz edényt és rongyot. Az edényben hozzál meleg vizet. Siess!
- NamJoon ide rakd! - osztom ki a feladatokat, közben mutogatok ide oda. - Az autóból, behoznád a cuccait?
- Persze. - bólint és kimegy.
Magamra maradok a fiúval, kinyitom az elsősegély ládát, majd egy biztató mosolyt küldök felé, vagy legalábbis csak magam nyugtatom vele.
Majd én segítek neked...
Még hogy lányokat nem üt meg?!?!
Hunyorítva nézek fel a monitorra de nem fogom fel, hogy mi is van arra írva, inkább a mögötte kíváncsian figyelő NamJoon arcát vettem észre. Lassan, meghunyászkodva csúszok egyre lentebb a széken, úgy hogy még a fejem teteje se látszódjon ki a monitor felett. Átfutom a leadandó szöveget, egy-két helyen még bele javítok, majd pedig folytatom, ott ahol abbahagytam.
Az elmélyült munkából NamJoon bökdösése lök ki.
- Még ilyen sem volt, hogy nem akarsz kimozdulni a hivatalból! - hangján kis gúnyt véltem felfedezni.
- Viccelsz, most tartok a legizgalmasabb résznél. - válaszolom nevetve.
- Akkor nem zavarok. Elmentem MinMiért. - mondja komolyan, sietve távolodik mellőlem. Egy pillanatra bebambulhattam, mert mikor megráztam a fejem és megdörzsöltem a szemem már nem volt bent a szobában.
- NamJoon! - kiáltok utána kirohanva onnan. - NamJoon! - üvöltöm fel, az amúgy nagyon csendes székházat. Tőlem zeng az egész.
A parkolóban még úról értem, épp akkor, mikor indította az autót. Rácsapok a háztatőre, kifulladva lihegek a képébe, így szélvédőn keresztül. Az ijedt arcot felváltja a nevető, kormányra támaszkodó. Fejével int, hogy szálljak be. Jobb kezemmel egy kis türelemre intem, mert oldalam elkezdett szúrni. Lassan öregapa tempóban beülök az anyós ülésre, közben nagyokat nyögök.
- Nem kéne ellógni az edzések ezen részeit. - üt vállba, mire az lezsibbad.
- Ne dumálj, inkább hajts. MinMi vár ránk! - mutatok a kijárat fele.
Az iskola közelében lévő parkolóban letettük az autót és gyalog indultunk megközelíteni MinMi iskoláját. Az iskola mögötti panelház rengetek felől próbáltuk megközelíteni az elit iskolát. Ahogy sétáltunk utcáról utcára, úgy figyeltem fel egy furcsa hangra. NamJoont dzsekiénél fogva visszatartottam egy pillanatra, közben füleimet hegyeztem.
- Te is hallod ezt?
- Nem. Mit? - keltettem fel figyelmét, megjegyzésemmel.
- Előttünk van. - súgom és elindulok a hang felé. Hátam mögött NamJoon osont, úgy ahogy én, kissé összerogyva. Egy fa mögött megbújva hallgatóztam tovább, előttem pedig NamJoon állt összefont karokkal, kételkedő tekintettel.
- YoonGi, nem érünk rá a hülyeségedre, MinMi vár minket!
- Nem tudnál egy kicsit kussban maradni?
- Kapsz 5 percet, ha nem találod meg a hang forrását, akkor megyünk tovább, mintha semmi sem történt volna.
- Oké, de ahhoz be kéne fognod! - szikrázó tekintetet küldtünk egymás felé, de ez hamar abbamaradt, mikor NamJoon gyorsan behúzódott elém, az útról. Tenyerével betapasztotta a számat és az övét is, fejjel egy kicsit bólintott a gyalogos járda felé.
Lassan egymás után kifordultunk, hogy megnézzük, mit is vett észre. Jó megfigyelőként könnyen észrevettem, hogy valami nem stimmel. A két ház közötti sikátorból, kijött egy zoknis srác, cipő és kabát nélkül. Nyugtalanul visszanézett a távozási helyére. Motyogott valamit és lehajtott fejjel tovább ment.
- Ez meg mi a fene? Hülye ez? - értetlenkedett NamJoon.
- Itt baj van! - teszem közzé a tényt, ami szerintem már barátomban is egyértelmű tényként világít. - Van pisztolyod?
- Nincs.
- Oké, akkor testi fenyítés lesz, ha arra kerülne a sor.
Bólintott én pedig folytatva az előbbi ütemű és furcsa mozdulatsorokat elindultam a sikátor felé. Nekidőltem a közelebb lévő épület falához, NamJoonnak pedig jeleztem, hogy menjen át a másikhoz. Miután megérkezett, biccentett egyet a fejével, hogy kész van. Nagy levegőt vettem, indulásra készen támasztottam a ház falát, már majdnem nekiindultunk, mikor, hirtelen egy halk csilingelő, hangra lettem figyelmes. Kezem megálljt parancsolva kitoltam barátom felé, aki értetlenül állt a tettem előtt.
Vállamra hajtottam fejem, úgy hallgatóztam egyre jobban. A hang folyamatosan egy ütemet játszott ugyan akkora pillanat kiesésekkel.
- Morze! - csapott belém a felvilágosodás. Valaki így akar valamit a tudtunkra adni. Tovább hallgattam.
- S... O... S, S... O... S...! - suttogom. Rémülten nézek fel, NamJoonra aki még mindig nem érti mit, miért teszek. Próbálom eltátogni neki, mit is hallok.
Megértette?!
Háromtól számolva visszafele hajtom le egymás után az ujjaimat. Nullánál pedig egyszerre besietünk a sikátorba. Sötét és nyirkos hely, nincs egy száraz négyzetméter. A sikátor végénél egy nagy szemetes kuka áll.
- Nincs itt senki. - suttogja, NamJoon. De én önzőn hallgatózok tovább, de a hang megszűnt már pár pillanata. Idegesen nézek körbe-körbe de sehol senki. Felefele is nézelődök, de sehol sincs egy ablak, hogy onnan jöjjön a zaj. Nem értem, sohasem tévedtem az érzékszerveimmel kapcsolatban.
- Lent! - kiált fel NamJoon. Lent is körbenézek a saját tengelyem körül, mikor a kuka előtt a földön észreveszek egy vértócsában úszó srácot, akinél már NamJoon térdel.
- Szaladj MinMiért! - ordít rám, izzó szemekkel. Teszem amit mond.
Sprintelve szaladok az iskola felé, ami úgy négy-öt sarokra van innen. Lihegve esek be az iskola kapuin, már a levegő is beszorul, alig bírok menni. A lehető leggyorsabban meg kell keresnem ezt a lányt, vagy ha túl későn érünk vissza, az a srác meghal.
Túl sok vért vesztett!
Az iskola vagy tíz hektáron terül el, nagy kovácsolt vas kerítéssel elválasztva a külvilágtól. A levegőben izzik az ész, és aki ide egyszer beteszi a lábát, az okosabban megy ki, úgy is ha az nem ül be egy órára sem. Nagy folyosóin könnyen el lehet tévedni, ha nem ismered eléggé a terepet. Szerencsére már sokszor jöttünk ezért a nőért, így már magabiztosan mozgok az épületben.
Az iskolát körbejártam többször is, de nem sehol sem találtam. Utolsó esélyem az udvari filagória. Kirohanok oda, nagy szerencsémre ott ül és beszélget egyik barátjával. A srác magasabb, min én és rosszabb a haja, mint az enyém.
- Gyere, baj van! - mondom két mély lélegzet között, de ő csak értetlenül néz fel rám.
- Mi baj?
- Van egy srác... aki... életveszélyben van. Segítened kell neki.
- Mutasd az utat. - Felpattan és már együtt rohanunk vissza NamJoonhoz.
x.X.x
MinMi mindig is nagyon jó hallgatóság, főleg akkor ha valami bajom van. Pont ilyen a mostani is. Nehéz elhinnem, hogy ezt tettem JungKokkal, de nem volt más választásom. De mi ez a szörnyeteg itt bennem, ami ezt a szörnyűséget tetette velem?
Nem ismerek magamra.
Éppen egy komoly beszélgetés közepén tartottunk, mikor megjelent egy fekete bőrkabátos, oldalra borzolt hajú fiú, csőnadrágban, lihegve és MinMit szólította.
- Gyere, baj van! - monda felszólítóan. Eleinte csak egyszerű túlzásnak hangzott, vagy inkább egy amolyan szerelmi-segély kiáltásnak. De amikor másodjára megszólalt, a pulzusom felszökött az egekbe és idegességemben, azt sem tudtam, hogy hova nézzek. Mire visszanéztem már MinMi és ez a srác már távolodott tőlem.
Huh... De legalább már jó kezekben vagy JungKook...
x.X.x
- Ott vagyunk már? - kérdeztem.
- Még egy sarok. - válaszolta YoonGi.
Még indulás előtt gyorsan felszaladtam az egészségügyi terembe az elsősegély táskáért, amit oldalamra dobva viszek oda. Nagy meglepetés ért, mikor befordult egy sikátorban és a kuka elé mutatott. Tátott szájjal meredtem magam elé.
- Engedj oda. - mondom. NamJoon oldalra húzódik én pedig gyorsan szám elé kapok. - Ki tette ezt?
Micsoda brutalitás!
- Nem tudjuk. Láttunk valakit elmenni innen, de az arcát nem láttuk csak fél oldalról. Ez pedig édes kevés.
- Értem. - Leguggoltam mellé és hátára fordítottam. Arcára kissé rászáradt már a vér, és feje körül pedig egy elég nagynak számító tócsa kezdett megalvadni. Ahogy oldalára fordítottam, úgy fordult vele feje is. Arcára rátapadt a vérrel áztatott haja.
Mellkasáról szétvágtam a táskából kivett késsel a pólót. Mellkasa már be volt lilulva a sok zúzódástól épp úgy, ahogy kézfeje és szeme környéke is.
- NamJoon, kocsival vagy?
- Igen.
- Állj ide. Elvisszük hozzám, mert itt nincs meg a megfelelő eszköz ahhoz, hogy ellásuk a sebeit.
- Azonnal jövök. - rohant el. YoonGi pedig itt maradt velem.
- Kérlek emeld meg a hátát. - A fiú mögé ment, lapocskájára tette kezeit és egy kicsit megemelte a felső testét az eszméletlen fiúnak. A mozdulatba belenyögött egy kicsit az áldozat, de nem nyitotta ki a szemét. A testről lesegítettem a sárga kabátkát, majd pedig a földre dobtam. Megnéztem a pulzusát, ami nagyon alacsony volt.
Siess, NamJoon!
- Megjöttem. - hallom hangját a hátam mögött.
- Vedd fel, és tedd be a kocsiba. Óvatosan, nagy fájdalmai vannak. Utána irány a házam.
- Miért nem a kórház? - kérdezte, majd felemelte a srácot és megindult vele az autó felé.
- Mert az rossz benyomással lenne az iskola hírnevére, a másik meg nem látnák el. Különben is tudom kezelni a sebeit és még nem is kell a kórházi ellátásért majd fizetnie.
- Értem. - egy szó nélkül beültem az autó hátsó ülésére a fiút pedig befektette mellém, úgy, hogy feje a nadrágomon legyen.
Miután a többiek is beültek, egyből elindultunk a külváros felé. A fiú légzése szaggatottá vált, nem tagadom, egyre idegesebb lettem, mert féltem hogy itt hal meg a kezeim között.
- Nem tudnál gyorsabban menni, egyre nehezebben veszi a levegőt! - kiabálok feszülten.
- Dél után van van és mindenki megy haza, tudhatnád, hogy ilyenkor a legrosszabb a közlekedés. - hangszíne egyre feszültebb, épp úgy ahogy testtartása is.
- Siess kérlek.
Nem tudom pontosan mennyi ideje utazhattunk keresztül a belvárosban, mire megérkeztünk a házamhoz. Óvatosan de mégis sietve szálltam ki elsőként az autóból.
- Óvatosan hozzátok be, addig én előkészítem neki a helyet. - meg sem várom válaszukat és már futok is az ajtó felé. Áttúrom a táskám utolsó négyzetcentimétereit is, mire megtalálom a három kulcsból álló csomót. Törtetőként rontok be a házamba, cipőmet keresztül rúgva a nappalin, ami éppen hogy a kandalló előtt megáll. Gyorsan szedem lábaimat saját szobám felé. Széttárom a szekrényem ajtaját és a mélyéről előhúzok egy nagy lepedőt, amit kezeim között viszek le a nappaliba. Leterítem a nagy kanapéra, épp jókor, mert már hozta is be az ajtón az eszméletlen fiút.
- YoonGi a konyhában találsz edényt és rongyot. Az edényben hozzál meleg vizet. Siess!
- NamJoon ide rakd! - osztom ki a feladatokat, közben mutogatok ide oda. - Az autóból, behoznád a cuccait?
- Persze. - bólint és kimegy.
Magamra maradok a fiúval, kinyitom az elsősegély ládát, majd egy biztató mosolyt küldök felé, vagy legalábbis csak magam nyugtatom vele.
Majd én segítek neked...
Szia ^°^
VálaszTörlésHuhh, ez de jó volt :)
Nagyon tetszett, egyre izgalmasabb lesz *o* hehe, az elején Suga és Minmi levelezése nagyon tetszett, jól elszórakoztam rajta :'D Kookie meg milyen kis okos, hogy morzézik :3 Szörnyinek meg nem sikerült rájönnie, hogy "S.O.S.". -_- :'DDDDD
Viszont nézd át, mert maradt benne néhány elírás és ismétlés >_< az igeidőre figyelj oda! ;) na, ez most tényleg csak egy apróság, de engem valamiért zavar :'D egy táska hogy lehet akkora, hogy legyen neki utolsó négyzetmétere? O.o szép kifejezés, és nekem is tetszik, de egy sima táskának elég, ha négyzetcentiméterei vannak ;)
Várom a folytatást :)
Nekem is nagyon tetszett a levelezés Suga és Minmi között *-* remélem Kookie meg marad :-O
VálaszTörlésNagyon tetszik az egész ficu *-* kíváncsi leszek,hogy felismerik-e Zelot :3 úgy megnézném Minmi arcát mikor kiderül,hogy Zelo verte majdnem halálra Kookiet :) már ha kiderül xD
nagyon várom a kövit! :)