x.X.x
A kettes számú szőnyegen éppen a kínai és a japán versenyben maradt versenyzők gyepálják egymást. Már mind a kettőjüknek van egy sárga, valamint egy-egy piros lapja. Szusszanásnyi időt sem adnak a másiknak, csak sorozzák egymást.
- Hogy viseled? - kérdezte tőlem a mester.
- Nehezen. - mondtam és fejemmel a kettes szőnyeg felé biccentettem.
- Ebben a körben neked nem kellett harcolnod, élvezd ki. A hatodik kör már sokkal nehezebb lesz.
- Köszönöm a nyugtatást. - mondom neki váll felett átnézve.
Még az első küzdelemmel járó csillag és az első tíz percben való kiejtés következménye jelen pillanatban is kihat az eredmény táblára állására, ezért vagyok a második azon a bizonyos listán. Tőlem csak egy ponttal van fentebb Yamada Hato. Alattam pedig mindenki nagy meglepetésére a számomra kimondhatatlan nevű Thai versenyző, akinek a nevében több a T és az S, mint az A vagy az O.
Hamarosan lejár az ötödik kör mérkőzés ideje és HongBin még mindig a szőnyegen áll vagyis, próbál állni többszörösen kicsattant szájjal. Folytatja, harcol, nem adja fel. De mindezt úgy hogy bal lábára alig tud támaszkodni, mert kapott pár telitalálatot síp csontra. Bicegve vagy ugrálva tud csak támadni, kívülről úgy néz ki, mint egy sánta, honát vesztett kutya, aki csak a végítéletre vár, hogy legyen már végre mindennek.
Csodálkozva nézem, hogy hogy van még ereje ott állni, és bírni az ütéseket. Kezével arcát védi, hogy legalább azon ne essen több sebesülés, majd rám néz. Lassan felém fordul, és szeme sarkából néz engem. Arca eltorzul az erős ütések miatt. Szeméből sugárzik a fájdalom. Hirtelen visszakapja a tekintetét de már túl későnek bizonyult reakciója. Az ellenfél erőteljesen nem vártan gyomor szájon térdeli majd egy hirtelen mozdulattal jobb könyökével gerincen üti. Erős, izmos teste a levegőben felvette a feldúlt tenger hullámainak nagyságát és erőteljes hangon a földre puffan erőtlenül.
Az addig hangos nézőtömeg elcsendesül én pedig helyemről felpattanva nézem az eseményeket.
- HongBin. - motyogom magam elé. - Állj fel. - mondom neki kicsit hangosabban, de esélytelen hogy meghallja, hiszen a tömeg már őrjöngve skandálja a győztes nevét, HongBinnel nem is törődve.
Körülöttem minden elcsendesedett és agyam kiszűrte a felesleges hangokat, személyeket. Barátomhoz az orvosi csapat szalad mögöttük egy hordágy száguld. Orvosok kis csapata állja körül. Tétlenül motyognak egymásnak valamit, - fejüket bólintva válaszolnak - majd közös megegyezés alapján szó szerint feldobják a hordágyra. Hangos kiáltás hagyja el torkát, már teljesen elengedte magát. Helyemről, úgy néz ki, mintha már a végsőket húzná, úgy elengedte magát. Túloldalról az egyik keze lelóg a hordágyról fejével pedig felém néz. Lassan kinyitja szemeit és látszólag keres valamit, vagy inkább valakit. Tekintete megakad rajtam, és száját résnyire nyitja. Lassan artikulálva tátog valamit, szinte lassított felvétellel mondja, épp úgy ahogy a körülöttem lévő történéseket látom.
- Sajnálom... - formálja ajkaival, szemeit lehunyja és eltolja a hordágy.
Értetlenül állok a helyzet előtt és teljesen lefagyva meredek még mindig előre. Kéz érintését érzem meg vállaimon, majd egy hangot, de azok jelentését nem értem. Teljes döbbenet járja át testemet. Előttem megjelenik a mester alakja látszólag érzékelem, hogy mit csinál. Beszél hozzám. De, hogy mit mond, még mindig nem értem.
Kezeivel erősen vállon ráz, ezzel kihúzva a leblokkolt állapotból. Újból visszatér a valóvilág és minden egyszeriben felgyorsult.
- HoSeok szedd össze megad! - ordít rám.
- Hum? - kérdezek vissza. - Miről maradtam le?
- Hogy miről? HongBin vesztett, de még így is magas pontszámmal bent maradt volna a versenyben, ha nem tört volna el a hatodik bordája.
- Tessék? Honnan tudja?
- A hatos borda fölött egy nagy véraláfutás jelent meg, ezen kívül, ott fájlaltatja a legjobban. Megkérdeztem az orvost, hát honnan tudjam! Tökfilkó.
- De jól van?
- Szerinted jól van, ha eltört a bordája? Na irány a szőnyeg te jössz most. Kettő további szőnyeget távolítanak el, és felállítják a kimagasított ringet. Már csak három mérkőzés lesz és mivel te vagy a második helyen érthető, hogy miért fogsz Yamada Hazoval mérkőzni.
- Hogy kivel? - ámultam el.
Ilyen sokáig lettem volna sokk alatt?
- Igen jól hallottad, ha azt hitted, hogy eddig könnyen ment. Akkor most térj észhez! Az apraja már kihullott, most a legjobbal fogsz harcolni. És ne várj majd könyörületet. Sok sikert! - vállon paskol és ott hagy a nagy pánik és ideg kellős közepén.
Mellém lép egy a rendezők közül és kínaiul kezd el hozzám beszélni. Többször megismétli mit akar mondani, de a végén karon fog és maga után kezd el húzni, miután észreveszi, hogy nem értem mit is akar mondani.
x.X.x
Az üvegfal mögött ide-oda járkálok egyre idegesebben. YoonGival megbeszéltük, hogy egyszer ő figyel, majd elmondja mit látott azután én és így tovább. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de mikor már nem bírtam tovább egy szó nélkül kimentem a WC-re. Alig hogy kiléptem a folyosóra és a folyosó elágazásánál jobbra fordultam volna, ha nem megyek neki valakinek.
- Elnézését kérem. - mondom kíniul, lehajtott fejjel.
- Semmi baj. Legközelebb jobban figyelj oda. - mondja. Hangjából kis mosolyt véltem felfedezni, így már lett egy kis önbizalmam, hogy felemeljem a fejem.
Egy világos barnába színű hajú talán tőlem idősebb férfivel találtam szembe magam. De ki tudja, az is lehet hogy fiatalabb.
A kínaiaknál már semmit sem lehet tudni.
Szeme sötét barna volt és arca tökéletesen sima. Mellette állt egy kedvesnek és aranyosnak tűnő lány, hosszú barna, göndör hajjal a mellein, aki csak mosolyogva figyelte a főnöke minden szavát. Az előttem álló férfi hátrafordul a nőhöz és megszólal koraiul.
Sóval koreai!
- Gyere HyoNi, nézzük meg a meccset. Már érdekel a kimenetele. - vissza fordul felém, meghajol és elmegy. Viszonozom kedvességét, és ezt követően folytatom utamat az eredeti célom felé.
x.X.x
Alig, hogy elhagyta NamJoon a szobát megcsörrent a telefonja. Nagy léptekkel indultam meg a kávézó asztal felé, hogy felvegyem.- Igen? - szólok bele.
- Kim NamJoon maga az? - hallom meg a főnök hangját a vonal végéről.
- Min YoonGi vagyok, uram. - felelem.
- Áh értem. - hangjából kissé a letörtség sugárzik. - Akkor elmondom önnek. YongGuk Pekingben van a BAC-n. Keressék meg és kapják el! - ellentmondást nem tűrő hangon mondja. Szívem kihagy egy ütemet, majd egyszeriben egy eszeveszett tempót kezd el követni, amit a nagy semmiből halászott ki.
Ha NamJoon ezt megtudja, kiakad és nem fog tudni a versenye koncentrálni, és nem lesz új tag, és valakit ki fogbak rúgni mindazon által, a BTS feloszolhat! Idegesség és izzó vértömeg jár át.
Meg akarom találni. Hűvösre rakni és hagyni, hogy élete végéig ott rohadjon. Ha kell áramos székbe ültetni, vagy pedig apró vágásokat ejteni bőrén majd azokat egy lehelet sóval behinteni.
Aj, jó is lenne.
- De főnök, mi lesz a versennyel? Új tagot kell keresnünk, ezért lettünk ide küldve. - magyarázkodásom közben próbálom elterelni gondolataimat a gonosz terveimtől. Most a csapat az első, a bosszú csak utána jön. Szegény megboldogult főnökünk sem díjazná, ha olvasná az elmúlt gondolataimat, amikből áradt a sötét, nyirkos bosszú vágy.
- Tudom, de jelen pillanatban YongGuk fontosabb mint néhány csetlő botló pojáca. Kapják el és a legszimpatikusabb embert hozzál el a versenyről nekem! Téma lezárva. - vonalat bont.
Ember így nem tud kihozni a sodromból, mit az új ideiglenes főnök. Alig várom, hogy NamJoon betöltse a huszonkettőt és végre beteljesülhessen az alapítónk, a legjobb főnök a világon cím nyertesének a végrendelete miszerint, fia helyett NamJoonra hagyja a céget élete végéig és a következő utódot is ő jelölheti ki.
- Mi az YoonGi. Mi történt? És miért van nálad a telefonom? - a nyitott ajtóban állt és rám meredt. Nem szereti ha engedély nélkül a cuccaihoz nyúlunk, csak MinMinek engedte meg. De már neki is alig.
Nem tudom mi ütött belé az utóbbi időben. Nagyon megváltozott.
- A főnök volt. - közlöm vele, indulat és gúny nélküli megfeszített hangon.
- Mit akart már megint? - csapja be maga mögött az ajtót. Zsebre tett kézzel sétál az üveg fal elé és meglehetősen elmélyülten néz keresztül rajta, mintha ott se lenne. Nem akarom elrontani, hogy azt a kis kedvét is elvegye az egésztől, főleg úgy, hogy tudom mit jelentett és még mindig mit jelent neki Leeteuk emléke.
- Ö... izé... hogy is mondjam... NamJoon... - szólítom meg, neve hallatán hátra fordul.
- YongGuk itt van. - szeme elkerekedik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése