24. rész

x.X.x

   Az éjszaka közepén ébredek és az árnyékok mintázatát nézem, a nappali nagy ablakán keresztül beszűrődő Hold fény kíséretében. Nyakig betakarva fekszem az egyik fotelben, aminek hátra lehet dönteni a háttámláját. Oldalra fordítom a fejem és észreveszem a halván fényben a kanapén alvó JungKookot. Békésen alszik. Tovább fordítom a fejem és észreveszem, hogy hajnali négyet mutat, az óra én pedig olyan fittnek érzem magam, mint aki egy wellness hétvégéről ért haza. Felültem és megvakartam a tarkóm. Kitakarózok és lábujjhegyen kiosonok a fürdőszobáig. Feloltom a lámpát és elvakít, a fény lefele fordítom a fejem. Lassan visszafordulok és elcsoszogok a tükörig. Megijedek a látványtól. 

   Kócos haj, a fehér pólóm nyaka oldalra csúszik, így a kulcscsontom kilátszódik. Szemem még kisebb és szám szélére odaszáradt a nyál. Megnyitom a csapot és megmosom arcomat. Csukott szemmel kiegyenesedek és kézzel lehúzom arcomról a felesleges vizet. Lassan kinyitom a szemem és tükörképem már nincs egyedül. Nagyon gyorsan kipattan a szemem és egy kora reggeli mély dörmögő hanggal, felugrok, majd megfordulok.

- Hát te mit keresel itt?

- Itt lakom, nem emlékszel? - válaszol MinMi. Haja arcába lóg és térdig érő, fehér, cicás háló ruhájában áll előttem, mint egy horror filmből szabadult. Olyan halkan mozog, hogy észre sem vettem. Tényleg nagyszerű szakember, és még ilyen horrorisztikusan is nagyon szép.

- Úgy értem, ilyen korai időben! - feltartja a cumit.

- YoonShik szomjas. - megfordul és kicsoszog a konyhába. Megtörlöm az arcom a kéztörlőbe majd követem.

   Mikor beérek, a konyhába ő már a melegíti a teát. Illatából ítélve gyümölcsös. Kihúzom a széket és leülök rá, nagyon ásítok, mire lenézek, egy pohár vizet tesz le elém. Fejet bólintva megköszönöm és lehúzom. Ő visszasétál és a felmelegített teát a cumis üvegbe önti. Rácsavarja a tetejét és elsétál mellettem. Hallom, ahogy fellépked a lépcsőn, majd kinyitja az ajtót motyog, valamit ismét ajtó nyikordul, megint csoszog és elsétál mellettem. Tölt magának vizet és elül elém. Kortyol párat, majd kómásan elkezdi nézni, ahogy a tea fodrozódik az üvegpohárban. Beszélgetést kéne kezdeményezni.

De miről?

- Nem tudsz aludni? - töri meg a csendet.

- Tudod, ha itt alszok, hamarabb leszek kipihent, mint otthon.

- Hümm...

- Te viszont fáradt vagy. Miért nem alszol? - nem válaszol, de látszik rajta, hogy majd bealszik. - Hallod? Figyelsz te rám? - átnyúlok az asztalon és megbököm kézfejét. Semmit sem reagál, helyette csak biccen előre egyet a feje, és haja az arcába hullik.

   Megiszom az utolsó korty vizet, majd felállok és MinMi felé indulok. Lába alá nyúlok és hátához fogom kezem, és felemelem. Magamhoz szorítom, ő pedig fejével mellkasom felé bújik. Elindulok szobája felé, fel az emeletre. Ahogy kezeim között tartom, úgy jutnak eszembe az együtt töltött hónapok eseményei.

   Az, amikor valamelyikünk hamarabb felkelt, és a másikat felkeltette, vagy kedvesen, vagy viccesen, vagy pedig durván, hideg vízzel. A legtöbb este pattogatott kukoricát ettünk és filmet néztünk. Barátok voltunk, de egy kívülállónak, úgy tűntünk, mint a szerelemes párok. Együtt főztünk, vagy pedig annak, aki később ért haza. Szombaton vásárolni mentünk és mindezek után egy kávézóban kötöttünk ki. Néha együtt tanultunk, vagy pedig a főnöknek írtuk a heti jelentést. Minden olyan idilli volt. Jól elvoltunk egy lakásban. Közös rezsi, közös fürdő, közös minden. Csak a háló szoba volt külön.

Ezek volta a szép idők.

   Ezek után jött az anyja. Egy nap beállított és mikor megtudta, hogy ki vagyok, egyből kiakadt és hisztérikus rohamban tört ki. Ahogy később MinMi mondta, nem azért, mert itt lakok, vagyis laktam, hanem másvalamiért, amit még a saját lányának sem mondott meg.

   Amióta az eszemet tudom, az apját sohasem láttam, az anyját is csak egyszer. MinMi lakásán nincs egy kép se, kitéve szüleiről. Sőt még magáról sem nagyon. Egyedül azok a képek vannak, amiket még YoonGi készített róla a közeli parkban. Azokból is csak kettő. Házának falait, csendéletek és néhol egy-egy oklevél díszíti.

   Felérek, a szobája elé érek és könyökkel, behajlított térdekkel lenyomom a kilincset. Csípővel belököm az ajtót és belépek a szobába. Ágya elég rendezetlen, lepedője egy csomóban az ágy közepén hever. Jobb lábammal rátérdelek ágya szélére, majd lassan leteszem ölelésemből. Ő elfordul felőlem, és magzat pózba összekuporodik. Átnyúlok felette és a takarót ráhúzom testére. Leszállok az ágyról és elindulok az ajtó felé.

- Itt maradnál egy kicsit? - szólal meg, kissé érdes hangon MinMi. Mikor megfordulok ő már felém fordult és engem néz. Szeme csillog a holdfényben és tekintetével hívogat. Beadom derekamat és visszasétálok. Felemelem a takarót és becsusszanok alá, ő pedig felém fordul, és egyenesen rám néz.

- Aludj! - próbálok parancsoló hangot k adni, de helyette, csak egy mély dörmögő lesz hangom.

- Még mindig jól áll rajtad a pizsama nadrágom.

- Úgy, mint anno?

- Úgy, mint anno.

- Aludj. - felé fordulok és egy puszit nyomok halántékára, ő elfordul tőlem és álomra hajtja másodszor is a fejét.

   Engem pedig elragad a képzelő erőmmel elegyített közös történelmünk, és hagyom, hogy had sodorjon magával.

   - Megszerezted az elérhetőségeit? - kérdezem SeokJintől, miközben mögé lépek egy nagy pohár tea kíséretében.

- Ne tőlem kérd, TaeHyung intézte. -  oldalra löki magát, közben pördül egyet székével és már TaeHyung mellett is van, aki szokásához híven, némán, és értetlenül nézni. Ezt követően elkezd hozzá beszélgetni, egy a  számomra érhetetlen nyelven. A számítógépek nyelvén. Kettes számrendszerben.

- Elfelejtette, de azt mondta, hogy ha tudsz várni úgy... 5 percet... - nem tudta befejezni mondanivalóját, mert TaeHyung megbökte a vállát és egy papírt nyújtott oda neki. - Tudod mit? Ne várj, itt a cím! - nyújtsa át a cetlit.

- Nagyszerű vagy TaeHyung. Kösz, SeokJin. Holnap majd ütközünk. Sziasztok! - azzal már ki is léptem az ajtón.

Lehet kicsit túlszórakozottan köszöntem el...

   Egy óriási nagy kovácsoltvas kerítés előtt állok és a címet egyeztetek, azzal, ami a papíron van, azzal, ami a nagy aranyszínű táblára van gravírozva. A tábla egy két és fél méter magas sárga kültéri kövekkel kirakott oszlopon van, ami a bejárati nagy kocsi bejárót ékesíti, mindkettő nagy, tömör és zömök. A bal oldalin kamera van, ami a jobb oldali oszlopot figyeli, és a jobb oldalin egy másik kamera, ami pedig a bal oldali oszlopot figyeli. A balos oszlopon van egy nagy képernyőjű kapucsengő, amin a Jung család logója forog körbe-körbe. Odalépek és megnyomom a kijelző alatti gombot, ami körül elfedett hangszóró foglal helyet. Dallamosan csilingelni kezd.

- Jó napot, Jung rezidencia. Miben segíthetek? - szólal meg egy hang, de a kijelzőn nem jelenik meg semmi sem.

- Szép napot! Kim NamJoon vagyok a WHITE szövetségi szervezettől és Jung HoSeokot keresném.

- Egyeztetett időpontot, az úrfival?

- Nem. De fontos lenne.

- Kérem, várjon türelemmel, megkérdezem, fogadhat-e látogatókat. - megszakad a vonal.

Fogadhat-e látogatókat?

   Tétlen percek telnek el és én a kocsinak dőlve várakozok. Unalmamban egy SMS-t küldök MinMinek.

Feladó: NamJoon

Címzett: MinMi

Tárgy: Várakozás...

Üzenet: Itt állok a BAC győztesének "rezidenciájának" gigantikus bejáratánál lassan tíz perce. Te mit csinálsz?

   Épp, hogy elküldöm, máris kinyílik az autóm előtt a nagy monstrum kapu ajtó. Gyorsan bepattanok az autóba, ráadom a gyújtást, gázt adok és átgurulok a két oszlop között. Kocsi kerekeim alatt ropog a sárga színű kövezet és az úgy két oldalán úgy fél méter magas tökéletes kockára vágott sövény vonul egyenesen a nagy szökőkútig, majd ott pedig kétfelé ágazik. A szökő kút közepén egy mosolygó nő áll, karjait a nagykapu felé tárja és kedvesen mosolyog. Hátából szárnyak állnak kétfelé. Lábaival pedig a földön áll. Elég kaotikus hangulatot ad, sőt már inkább filmbe illő, de a házhoz tényleg ez illik a legjobban.

   A ház fehér színű, és ablakai csillognak a napfényben. Az alsó ablakok alatt gondosan megmetszett rózsa ágyás nyugszik. A kútnak két oldalán két ugyan olyan széles, és ugyan olyan színű kövekkel kirakott út vezet másik irányokba. Egyik nyugatra, másik keletre. Autómmal megállok a bejárati autó mögött és egy tradicionális Hanbok ruhába öltözött kicsi, törékeny asszony lép ki. Ruhája fekete, szalagja és masnija piros. Ruhája karjain pedig színes virágmintázat terül el, mint ami kúszik felfele a karok mentén.

- Jó napot, Kim NamJoon. - meghajol. Viszonozom.

- Szép napot! A fiatalúr már várja, kérem, kövessen. - megfordul, és bevezet a házba.

   A ház előtere hatalmas nagy belmagassággal rendelkezik, és ahogy elnézem, a továbbiakban sem  lesz ez kisebb. Előttem két oldalon felkúszó lépcsősorok állnak, üveg korláttal, aminek teteje sötét fára hasonlít. A nő bevezet jobboldalba nyíló ajtón, majd az abból a szobából nyíló másik ajtón pedig kivezet. ez pedig így meg a következő három szobával is, vagyis teremmel. Vagy szobával?

Már magam sem tudom. Összezavarodtam.

   Legvégül pedig bevezet egy szobába, amiben csak egy nagy kávézó asztal van, ami körül nagy kanapék és fotelek helyezkednek el az ajtó felőli oldalról. A kanapék a hatalmas nagy üvegfalra néz, ami mögött a gondosan lenyírt pázsit, és a szép Japán kert ékeskedik. Olyan, mint egy másik világ.

- Kérem, üljön le. Hozhatok valamit?

- Nem, Köszönöm. - meghajolok, ő pedig távozik.

   Nem tudok leülni, valami legbelül arra kényszerít, hogy álljak, és hogy nézzem meg jobban a helyet. A fal szépen tapétázott, halványsárga tapétával, nincs jele annak, hogy titkos ajtó lenne valahol. A sarkokon ezüstszínű virágok, bambusz rudak és pillangók kicsi, de esztétikus montázsa látszik a sárga háttér előtt. A padló nem recseg ropog, ezért ez is biztonságos. Az üvegfalhoz lépek. Zsebre tett kézzel nézelődök kifelé. Olyan esztétikus, és annyira megnyugtató, hogy kifelé kezdek el vágyakozni.

Milyen jó is lenne, ha MinMi is láthatná, ezt a szép kertet.

   Kinyílik az ajtó én pedig hátra fordulva észreveszem a várva várt személyt. Jung HoSeok fekete nadrágot visel, ami bokáig ér. Fekete bőr övének elején a családi címer csillog, ugyan olyan, mint ami a kinti kapucsengő monitorján forgott. Fekete inge nadrágjába van bedugva.

Le sem tagadhatná, hogy jómódú család sarja. 

    Ám ekkor, megcáfolja magát. Nyakkendőjét farzsebéből kihúzza és elkezd vele bíbelődni. Oldalra húzogatja száját, miközben már harmadszorra sem sikerül bekötnie. Jobb lábát felemeli és berúgja a tömör fa ajtót. A csapódás visszacseng a szobában. Nyakkendőjéről rám néz, értetlen arca rám mered és érzem, ahogy én is átveszem arcának, minden egyes mimikáját.

- Áh... Szép napot! - nyögi ki, közben elindul felém, de még mindig a nyakkendőjével babrál. Próbálja kikerülni a kanapét, de mégis neki meg, ez megperdíti, de nem esik el, csak közeledik tovább felém, erősen koncentrálva a nyakkendő megkötésére. Elém ér, majd felnéz.

- Remélem nem bánja, ha most nem leszek túl formális.

- Egyáltalán nem  gond. - felelem. Nagyot sóhajt, kihúzza ing gallérjából a nyakkendőt és az asztalra dobja.

- Sokkal jobb. - teszi csípőre a kezét és önelégülten néz ki az üveg túloldalára. - Ah... Majd el is felejtettem. -  kihúzza magát és teljes testtel felém fordul. - Jung HoSeok vagyok. Örvendek. - meghajol.

- Kim Nam Joon. WHITE. - őt követve én is meghajolok. 

- W... WHITE?! Az a WHITE?

- Miért milyen WHITE-ot ismer még?

- Kérem, foglaljon helyet. - kezével utat mutat nekem.

HoSeok előttem foglal helyet és keresztbe tett lábakkal, összefont újakkal ül. Hüvelyk ujjait egymás körül mozgatja, úgy figyel rám.

Ügyvéd benyomása van, ezzel a testtartással.

- Szeretnék gratulálni a győzelméhez. - húzom ki magam a nagy fehér kanapé közepén.

- Köszönöm. - halványan fejet bólint. - Mi járatban van errefelé?

Itt az idő! Mond ki!

- Mint már mondtam a  WHITE-ban dolgozom, mint vezető. Három éve néhai fő igazgatónk, YoonGi főtiszt és jó magam létrehoztunk, egy olyan elit egységet, aminek a létezése titkos.

- Államtitok? - felvonja szemöldökét kérdése közben.

- Úgy is mondhatjuk. - halvány mosoly keletkezik szám szélén, de gyorsan visszaváltok komolyra. Látom rajta, hogy minden mozdulatomat figyeli. Nem hibázhatok. - A Játékok elkezdése előtt mostani főnökünk, megbízott engem és YoonGi főtisztet, hogy még egy embert szerezzünk be a csapatba nyolcadikként. - teste megfeszült, és hiába próbálja takargatni, ideges, és izgatott.

- Én lennék a nyolcadik?

- Természetesen, igen. Abban az egy feltételben, ha elfogadja a WHITE feltételeit, na meg persze, ha szeretne csatlakozni.

- Mik a feltételek? - kérdezi, közben lábat cserél és térdére könyököl, hogy közelebb kerüljön úgy harminc centivel.

- A legfontosabb, az az, hogy a haza szolgálatára kell felesküdni.

- Rendben van. Még valami?

- Minden kiképzésen és tovább képzésen részt kell venni. Nincs kivétel akkor sem, ha épp dolgozik másodállásban, sem akkor, ha iskolába jár. Amikor bent kell lenni, akkor bent kell lenni. Majd a cég eligazolja.

- Várjon egy percet. Másod állás? Szóval ez is egy állásnak felel meg?! - hitetlenkedve teszi fel a kérdést.

- Igen. Az alapbér 1 millió won. Erre jön rá a veszélyességi pótlék, a túlóra bér, ha ügyet göngyölítünk fel, akkor az arra kiszabott ár elosztva hét, vagyis ha csatlakozik nyolcfelé. De az alap is változó, mivel mindenki más rangsorban van.

- Az szép!

- Na, mit mond? Csatlakozik.

- Elég kevés információval szolgált eddig nekem, nem tudok semmi biztosat mondani, kérem, meséljen még.

- Kérem, kérdezzen! - úgy is tett. Kérdésekkel halmoz, egyiket a másik után tesz fel, nem győzök válaszolni. 

   Egy óra ismerkedés, a végén már nevetgélés, és információ csere után végre kocsiban ülve tárcsázom a főnökömet.

- Igen?

- Megszereztem.

- Mit szerzett meg?

- A nyolcadikat?

- Gratulálok. Jöjjön vissza a munkába.

x.X.x

   Az esti családi vacsorázás közben erősen elgondolkozok azon, hogy, hogyan tálaljam anyának és apának az új munka, illetve élet stílus lehetőségét, amit már elfogadtam. 

- HoSeok, jól vagy? Alig ettél valamit.

- Hum... 

Többször lejátszom a fejemben a történteket. NamJoon igazán kedves ember, és olyan jó történeteket mondott, amiből egyből arra következtettem, hogy az egész csapata olyan, mint egy nagycsalád. Együtt sírnak, együtt nevetnek. Jó lenne egy ilyen csapat részét képviselni. Apám nagy hangerővel lecsapja pálcikáit és rám néz, égető, szúrós tekintettel.

- Ki vele, mi a bajod?

- Ma meglátogatott egy ember. Felajánlotta, hogy csatlakozzak hozzájuk, a szervezetükhöz. 

- Mégis... milyen szervezet ez?

- WHITE. - mondom. Szeme elkezdett vérben forogni és egy eddig, számomra ismeretlen énjét mutatta meg.

- Ha még egyszer kimondod, ennek a szervezetnek a nevét, vagy csak felhozod, azt, hogy csatlakozni akarsz hozzájuk, olyat teszek, amit magam is megbánok. - elkap a hév. Nagykorú vagyok. Már igazán élhetném az életemet. Nem fogom engedni, hogy mások irányítsanak. Szabad akarok lenni, és az is leszek. Anélkül, hogy bárki irányítana. Nagy levegőt veszek, és megpróbálok nyugodt hangnemben beszélni. Úgy ahogy tanítottak, annyi különbséggel, hogy megmondom, amit akarok. 

- Apa. Felnőtt vagyok, legalábbis nagykorú. Egyéni döntéseim is vannak, és én úgy döntöttem, hogy csatlakozni fogok hozzájuk.

- Ha megteszed, lemondhatsz a chaebol örökségedről.

- Apa, nem vetted eddig észre, hogy ez a te álmod, nem pedig az enyém? Te akarod, hogy álljak a céged élére, holott engem hidegen hagy. Engem a veszély, és az akció húz. - értetlen tekintettel néz rám. - Szerinted miért kezdtem el azt a sportágat, amivel beleírtam magam a történelembe?

- Ez az utolsó szavad?

- Igen. A WHITE-hoz szeretnék csatlakozni.

- Akkor... ezek szerint... felhagysz a családi örökséggel és mindent a húgodra hagysz. Szégyelld magad, Jung HoSeok! Méltatlanná tetted magad a Jung név viselésére!

- Na, de apa! HoSeok, biztosan... - kelt védelmembe húgom, aki olyan ártatlansággal volt képes apámmal beszélni, hogy azt a legjobb hipnotizőr is megirigyelhette volna. De ezúttal, ez sem volt hatásos. Az ő torkának is neki esett.

- Még az ő pártját fogod? - felállt és mellé sétált. - Te mihaszna! - kezét lendítette. De én gyorsabb voltam mellé ugrottam és megfogtam apám kezét.

- Ne merészeld bántani őt!

- Hogy... hogy mered?

- A véred és megütnéd?

- Takarodj a szobádba! Takarodj! - rám ordít apám, miközben anyám kezénél fogva próbálja visszatartani. Anya jól tudja, hogy esélye sem lenne ellenem, ha megpróbálna engem megütni. Helyette, inkább elhúzza tőlem. 

   Segítek felállni a húgomnak, és átkarolva derekát segítek neki, felmenni az emeleti szobájába. Sír, és zokog. Nehéz lehet elhinni neki, hogy az aki annyi éven kegyeltjeként tartott, szinte már tenyerén hurcolta, most egy pillantás alatt, egy röpke felindulásból megakarta ütni, apuci pici lányát.

- Ne sírj. Nem miattad történt. - lefektetem, ágyára ő pedig összegömbölyödve kezd el, még jobban sírni. - Én tehetek róla. Kérlek, bármi fog történni, tudd, hogy én mindig szeretlek, és hogy támogatni foglak.

- HoSeok... - felém fordul. - Te, most... búcsúzol? 

   Igazából, ez meg sem fordult a fejemben, de most, hogy így mondod. Talán jobb is lenne, ha egy időre eltűnnék. Csak épp annyira, hogy megtaláljam a helyes utat az életemben. A mester is azt mondta, hogy kell egy idő, mire új életcélt találok. Lehet, hogy ha most ezt kihagyom életem, legnagyobb hibáját követem el. Nem szeretek hibázni. Lehet meg kellene próbálnom.

WHITE és Jung HoSeok. Jung HoSeok és a WHITE.

- Talán. De, most pihenj, és próbáld feldolgozni a ma este történteket. Megvárom, míg elalszol. - szót fogadóan visszafordul. Hüppög még párat, légzése lelassul, majd végül elalszik.

   Kiosonok szobájából és gyors léptekkel a szobám felé veszem az irányt. Útközben találkozok anyámmal, aki megvető tekintettel néz rám. Soha nem viselkedett igazi anyaként. Mikor megszereztem az első érmemet, akkor szemet kapott, és az óta csak egy versenyeztethető kis pudliként bánik velem, akinek nem szabad, hogy legyen hibája. Tökéletes vagy! - mindig mondta. Ez pedig belém költözött. Igen, tökéletes vagyok és az is maradok! Bár, ma este csorba esik ezen a tökéletességen. 

   Szobámba érve HongBint tárcsázom, három kicsengés után felveszi.

- Áh, szia. Nem tudsz aludni?

- Még el sem aludtam. De úgy hallom, téged sikerült felkeltenem.

- Bingo! - hallom, ahogy felül az ágyon. - Mi kellene?

- Egy szállás, úgy három éjszakára.

- Megvesztél?  Minek az neked? Nem elég nagy a házatok.

- Haver, ha tudnád, mi történt... 

- Okés, majd sztorizgatsz, vonszold át a seggedet. De ruhát nem adok! 

- Tudom.

- Jó akkor azt is tudod, hogy túl jó a stílusom hozzád!

- Igen. Az. - bontom a vonalat. 

    Telefonomat az ágyam közepére dobom, majd az asztalhoz lépek, és bekapcsolom a laptopomat. Amíg az tölt, megtömöm az utazó bőröndömet a legfontosabb dolgokkal. Hallom, ahogy betölt a rendszer, visszasietek és megnyitom a böngészőt. Rámegyek a családi weblapra, majd bejelentkezek. Rákattintok az új tranzakció címkére és a családi kártyáról átutalok az én kártyámra, amiről a szüleim semmit sem tudnak, tíz millió wont. A kártya le van titkosítva, a rendszer egyből értesítést küld, ha valaki meg akarja piszkálni a számlámat, vagy csak le akarja kérni a rajta lévő adatokat. Be van automatikusan állítva rajta egy összeg, amit elküld, ha mégis sikerül megjátszaniuk, és valamilyen úton-módon sikerül lekérni a kártyán szereplő összeget, akkor nem a valós adatokat kapják meg, hanem a beállított összeget.

   Hogy eltüntessem a nyomokat a tíz millió wonról szóló átutalási adatokat szétszórom, az általában a legtöbbet utalt cégek számlájára, így észre sem veszik, hogy el tűnt volna.

   Kilépek mindenből, és kikapcsolom a gépet. Összehajtom, és beleteszek saját táskájába. A laptoppal együtt, a telefonom töltőjét beledobom a táskám legtetejére. A telefont zsebre vágom, bőrkabátomért a szekrényhez sietek. Belebújok. Vállamra dobom a táskát és gyorsan, de lassan megindulok a kocsiszín felé. A kocsiszín faláról leakasztom az autóm kulcsát, majd megnyomom a feloldó gombot. Felnyitom a csomagtartót beledobom a táskám, kétszer megütöm a felnyílt ajtót, ami magától elkezd lecsukódni, közben én be tudok szállni a volán mögé. A napellenzőt lehajtva kiveszem belőle a napszemüveget, hiába van este, ez azért még kelleni fog. Felveszem, beindítom a motort, a motor hangjára a kocsibejáró ajtaja elkezd felnyílni, én pedig kitolatok rajta. Nagy 'Y' alakban megfordulok és a személyzeti autóbejáró felé veszem az irányt. A fő bejáraton soha nem jutnék ki, itt nagyobb az esély. 

   Mikor oda érek, a biztonsági őr rám mered. 

- Hova, hova ilyen sietősen?

- Kocsikázok egyet. - felelem.

- Nagyon átlátszó trükk. - ekkor megjelenik az a nő, aki anyám helyett is anyám volt. 

- Majd én elintézem. Vigyázz magadra HoSeok. - mondja és a letekert ablaküvegen keresztül meg simítja arcomat.

- Köszönöm. Soha nem fogom tudni, ezt önnek meghálálni.

- Dehogy is nem. Csak legyél boldog és szabad, ennyi nekem bőven elég. - bólintok, könnyes szemmel. Még jó, hogy rajtam van a napszemüveg. Sebességbe rakom az autót, és kihajtok a már kinyitott kapun. 

Szabadság!

x.X.x

   Ez a neveletlen senkiházi, hülye, fajankó fiam. Én nem ilyen nevelést adtam neki. Sokkal jobb és szebb életet szántam neki, a WHITE-nál. Nagy bőrfotelemben ülök és nézem a biztonsági kamera felvételeit, mikor megcsörren a telefon. Felállok, egyik kezem-zsebreteszem, míg a másikkal felveszem a telefont. Egy pontra meredek. 

- Igen?

- Oh, kedves Jung igazgató! Hogy telnek minden napjai? - hallom, ahogy mosolyog, engem pedig kiráz a hideg. Minden alkalommal egy másik telefonszámról hív, és még ha telefonszámot is cserélek, akkor is kinyomozza. Akárhogy próbálok elfutni előle nem tudok. Egy ideig ez még bosszantott is, de most már meg tanultam vele együtt élni.

Ha nem tudsz elmenekülni, nézz vele szembe.

   Egy igazi chaebol így gondolkodik. A cég az elő, még akkor is, ha ezzel eladom a lelkem.

- Köszönöm, nagyszerűen. Önnek uram, hogy szolgál az egészsége?

- Kitűnően vagyok, de tudja, hogy lehetnék még jobban? Ha a fiát megkaphatnám. Tudja! Ketyeg az óra, és már YongGuk sincs, hogy tudjak még várni. Mikor szolgáltatja át a fiát igazgató úr.

- Ma volt egy kis összetűzésem vele. A WHITE-nak is szemet szúrt a fiam tehetsége.

- A WHITE-nak? Egyre izgalmasabb lesz a mi kis egyezségünk, nem de bár?

- De holnap is megpróbálok még vele beszélni. - oldalra pillantok a biztonsági kamera felvételeire, a sarki kamera épp most veszi, hogy a fiam, elhajt az autójával. - Most le kell tennem, holnap visszahívom. 

- Történt valami?

- Semmi.

- Ajánlom is hogy úgy legyen, mert a végén még megtalálom a feleségét és a lányát! További szép napot!

- Önnek is!

    Azonnal tárcsázom az embereimet és kiadom a feladatukat, hogy bármi áron kapják el a fiamat, és hozzák vissza a rezidenciára. Idegesen lecsapom a telefonom az asztalra, majd mérgemben lesöprök mindent az asztal tetejéről. Torkom legmélyéről ordítok egy óriásit. Az egész szoba visszazengi hangom mélységét. Te neveletlen fajankó, hogy mersz játszadozni a családod életével? Csak kapjalak a kezeim közé. Majd én megtanítom neked mi a tisztelet!

   LuHan el fogja venni a családom életét, és még lehet ezzel együtt mindenemet. A pénzemet nem engedhetem, hogy más mocskos kezébe jusson. A pénzem csak az enyém, és senki másé. Másnak joga nincs hozzá. Még ha a családomat nem is tudom megvédeni, akkor legalább a vagyonom legyen jó kezekben. Az én két kezemben.

HoSeok, az, amit ma este tettél, megbocsájthatatlan. Megfosztalak mindentől, és mindenkitől, akit szeretsz. Vér ide vagy oda. Bűnhődni fogsz!