34. rész

x.X.x

   JiMin autóját kölcsön véve tartok haza felé pont délután fél ötkor. Saját engedélyével adtam neki nyugtató injekciót és lefektettem, hogy pihenjen. Ez az ötlet már nem nagyon tetszett neki, de a végén beadta a derekát és elment lepihenni. Eléggé feszült volt még otthonában is miután megértünk és most az egyszer nem tudom, hogy mitévő legyek. Ilyen helyzetre még én sem voltam felkészülve.

   Bal kanyart veszek és behajtok az utcámba. Még mindig békés, csendes és ragyog a nap, talán a szokásosnál kicsit jobban is. Kormány fölé hajolok, hogy megnézzem, kinek az autója áll a garázsom előtt. Meglepődve veszem észre, hogy YoonGi az, és az autóra pedig rá vagy írva, hogy taxi. Éppen kitolat, én pedig betudok állni a helyére. Leállítom a motort, kiszállok és egyből az ajtóban álló YoonGihoz megyek, akinek a kezében egy mosolygós YoonShik ül.

- Szia, baba! - köszönök a picinek. - Látom jól el vagytok.
- Igen elég jól, bár HoSeok jól lelépett.

- Hogy érted? - érdeklődök.

- Telefon hívást kapott, elment idegesnek tűnt miután felvette a telefont. Ezt követően fogta magát és elment, minket pedig a játszótéren hagyott, így kénytelen voltam taxit fogni, hogy elhozzam ide a kicsit. - mutat fél kézzel YoonShikre, aki erőteljesen feszeng a karjai között. Végül pedig lerakja a földre, és egyből a ház előtt lévő virág ültetvényesbe gázol.

- YoonShik ne! - kiállt utána YoonGi, mire a kisfiú csak elkezd az úttest felé szaladni. - Jé! - indul meg a gyerek után görnyedt tartással. - He, állj már meg! YoonShik! - végül az úttest végénél elkapja derekánál fogva a gyereket, aki kacagva rugdosódik. - Az anyád úr istenit, többet ilyet ne csinálj! - kiáltja el magát, végül elkomolyodik. Oda megyek hozzájuk.

- Gyere baba. Adok enni, majd alszunk egyet, jó? - nevetve jön át hozzám, YoonGi pedig megszeppenve áll egy helyben. - Gyere te is, apa! - mondom, mosolyogva, mire ő felkapja a fejét és értetlenül jön utánam. Mindeközben azon jár az eszem, hogy YoonGi hogyan fogja ezt az egészet viselni. Egyik gondolatot követi a másik, totális káosz uralkodik elmémen végül pedig azon kapom magam hogy azt mondogatom a fejemben:

Csak nehogy bajod essen!

x.X.x

   - Fiam! - jön közelebb apa, széttárt karokkal a nagy előtérben, büszkén, békésen sétálva. Épp úgy, mint, mikor valami a családnak még nagyobb dicsőséget okozó dologgal például egy Ázsia bajnokság első helyezettjének járó kupával a hónom alatt térek vissza.

- Apa. - egyhangúságom lefagyasztja azt a fancsali vigyort arcáról, mellém áll, és még a khaki színű öltöny kabátomon keresztül is érzem, hogy valami keményet nyom oldalamhoz.

- Menj. - mondja.

- Igen is. 

Nem tetszik ez az egész nekem! Nagyon nem!
   Egyenesen a saját irodájába vezet, amibe belépve lefagyok. Apa stílusa még mindig erőteljesen jelen van a szobában. Sötét színű bútorok, világos krém színű fal, és a nagy ablak előtti függöny. Mindebbe az idilli képbe csak néhány tényező piszkít bele. A jobboldalon vérben fekvő mesterem és a teremben jelenlévő többi számomra ismeretlen, sötét ruhába öltözött alak. De, ami a legjobban nyugtalanít azaz, hogy anya jelen van, de a nővérem nincs.

- RiOn hol van? 

- Inkább magad miatt aggódj. - szólal meg egy hang, ami számomra ismeretlen. Ekkor apának a nagy fekete bőr igazgatói széke megfordul és egy komoly tekintetű, kicsi szemű és csillogó fekete hajú férfi néz rám ölében összekulcsolt kézzel. - Üdvözöllek! - mosolyogva feláll odajön hozzám, meghajol majd kezet nyújt. - Zico vagyok.

- HoSeok. Mit csinált a mesteremmel? - kérdezem. Gyanakvóan nézek végig rajta, majd a mester felé fordítom tekintetem, aki eszméletlenül fekszik.

- Csupán megtanítottam, hogyan kell az erősebbet tisztelni.

- Ugyan ki itt az erősebb?

- Nézz körül! - széttárt karokkal felkacag. - Itt mindenki erősebb nála, és nálad is. 

- Mit akarnak? 

- Téged! Anyád nekünk szánt.

- Hah?

- Nem mondtátok el neki? - kérdőn fordul apám felé. - Nagy hiba. - hangszínének nyugodtsága felidegesít. Fejével biccent egyet, majd apám felordít, és a földre rogy. Erőt veszek magamon és rezzenéstelenül nézem, hogy mi folyik körülöttem.

Mit kellene csinálnom? Gondolkodj, HoSeok!

   - Nos, akkor kénytelen leszek én elmondani. - hátat fordít nekem, és ide-oda imbolyogva, zsebre dugott kézzel, enyhe szórakozott hangulattal mesél. - Tömören annyi, hogy a miénk vagy. Itt a szerződés. RiOn születése után, édesanyád meddő lett. Egyik petefészkét el kellett távolítani. Nagy sajnálatunkra... Apád nagyon csalódott volt, hogy lánya született, ezért felkereste a nagyfőnököt, aki segített neki. Ja igen, akkoriban nem volt ilyen jó módotok. - körbemutat a szobában. - Mi adtunk neki pénzt, hogy azt a drága beavatkozást elvégezzék apád spermájával, hogy te most itt lehess. A feltételünk az az volt, hogy tizenkilencedik születésnapod után elmondja, hogy a mi tulajdonunkat képzed, vagyis, jogunk van feletted. Ez amolyan szerződés. Tudod, mint mikor TV-t veszel, vagy amikor munkába állsz. Magyarán, csak egy tárgy vagy. - mondja.

- Feltétel volt, hogy szigorúan neveljenek. Tanulj harc művészetet, és hogy adják át neked azt a fegyelmet, amit a mi cégünk megkövetel.

- Hogy legyek olyan, flúgos mint maga? - felém rohan, mögötte csak lebeg fekete öltönye.

- Nem vagyok flúgos. - ragad meg galléromnál fogva. - Csak elkötelezett.

- Szerintem inkább flúgos. - ököllel gyomorszájon üt, amit erősebbnek érzek, mint amit elbírok. Térdre rogyok. - Miből gondolod, hogy csatlakozni fogok? 

Van egy tervem.

- Ez a sorsod. Az, hogy velünk együtt pusztíts.

- Én nem fogok pusztítani. - mondom, mire ő közelebb hajol.

- Dehogy is nem, vagy elveszem azt ami neked a legfontosabb.

- Nem tudja azt, hogy nekem fontos. - összeszűkült szemekkel nézek rá.

- Dehogy is, jól tudom én azt... család, hum... nem hiszem, hogy fontos, maximum a nővéred. A mestered, már annál fontosabb. Igaz? 

Mintha gyomron rúgtak volna. 

- Vagy inkább a kis barátnőd? Szép kis csitri, el lehetne adni, vagy mi több kurvát is lehetne csinálni belőle.

- Őt hagyd ki ebből! Neked ÉN kellek!

- Jól látod, de várjunk csak, mi is a neve... hum... -  mondta félbemaradt, mert az ajtó kicsapódott és a mögöttem beiramló emberek hangos dobogásának váratlan hatását kihasználva, forgó rúgással lábáról letaszítom Zicot, aki a földre esik, miközben én felállok. 

    Gyorsan felmérem a terepet. Nekem csak a mester kell, a többi nem érdekes. Megindulok felé, de többen utamat állják, van aki fegyverrel, és van aki csak teljes testtel, harcra készen áll meg. 

- Lőj! - hallom, meg az utasítást, mire a földre kuporodok, és fejemet kezemmel védem, mint ahogy azt egy földrengés esetén kell tenni. Az előttem állók közül a fegyveresek holtan esnek össze, míg a többiek felém közelednek és rúgásra készülnek. Ekkor ketten mellém állnak. 

   Az egyik, aki jobb oldalamon áll, vékony és fekete ruhában áll, és harcol, olyan mint NamJoon. Felállok és segítek nekik, de még többen jönnek be a szobába. Nem tudom, hogy ki van velem, de az biztos, hogy nekem és a mesternek túl kell élnünk ezt a helyzetet. 

   Rés támad az előttem álló emberek között én pedig egyből át török rajta. Ekkor Zico elém ugrik és vérben forgó szemekkel támadni kezd. Többször jobb ököllel próbál megütni, de van amikor lábbal és jól kidolgozott forgó rúgásokkal próbál leteríteni.

- Zelo, segíts! - kiálltja el magát, és már ketten jönnek rám. Az a srác, aki most csatlakozott hozzánk, nagyon fiatal, azon gondolkozok, két ütés között, hogy őt is olyan szerződés miatt tartják-e itt, mint engem, vagy pedig simán, önszántából csatlakozott.

De ki az, aki önszántából akar embereknek fájdalmat okozni?

   Elöl és hátul is támadnak, végül elvesztem a fonalat, és Zelo arcon míg Zico gyomron talál egy jól beidőzített kereszt rúgással. Hátra repülök és fejemet a padlóba ütöm. Érzem, ahogyan agyam a koponyámhoz csapódik, és levesztem minden... erőmet...

   Feleszmélek.... ismét hallom hogy valaki azt kiáltsa lőj! Megpróbálok felülni, de vissza ránt a fejem. 

- Ne, mozogj, mindjárt vége. - ugyan az a fekete ruhás alak van mellettem, aki múltkor segített, de még mindig harcolnak. Ő nem NamJoon. NamJoon nem így beszél, és nem ilyen magas a hangja. A főnök hangja mélyebb és karakánabb. Ismerős... hang...  - Vigyázz! - kiálltja fölém emelkedik és egy guggolásból kiindított álló rúgást hajt végre, lába pedig Zico gyomrában ér véget. A férfi rábukik az őt megrúgónak kinyújtott kezére, egymás között motyognak valamit, majd az aki megmentett elővesz egy fegyvert és meglövi többször Zicot. Kezét leengedve, csapódik be mellém fél holtan. Az érkezéskor vér hagyja el száját. Néhány csepp arcomon landol. 

- Áru...ló!

- Dögölj meg! - hallom azt a hangot, ami a fekete ruháshoz tartozik. Újabb dörrenés, és Zico fejébe golyó repül.

x.X.x

   - Jól van emberek. Adom ki a parancsot! A mestert vigyétek kórházba, szituáció a megszokott. Sikátorban találtátok és megijedtetek, hogy valami komolyabb baja esett bla... bla... bla... LeeJoon, te vidd HoSeokot a kocsiba, úgy látom a szemöldöke kicsattant, vigyázz vele, hogy össze ne vérezzen valamit. Nincs szükségem egy felesleges gondra. Zelo, te tüntesd el Zico testét, égesd el vagy dobd a Han- folyóba! Tudod mit, nem érdekel! Csak had ne lássam a mocskos képét. Fiúk, akiket meg lelőttek... remélem tudjátok mi a dolgotok!

- Elnézést. - szólít meg Zelo. - Nekem most haza kellene mennem.

- Mi van? Kis haver nem az iskolában vagy, hogy haza menj csak úgy óra kellős közepén! Majd ha elintézted a mestered holttestét majd csak akkor. - vállon ütöm.

- De nekem holnap munkám lesz! Tudja a Star of the Season. - mondja.

- Vagy úgy, szóval téged bízott meg a feladattal! - ledöbbenek - Akkor pont nem jókor ölettem meg szegény fiút. Na mindegy. Áldozatokkal minden háború jár. Ügyes leszel fiam! - kacsintok rá. Pupillája össze szűkül. Remek, rajta is hatásos. - Holnap ne okozz csalódást apádnak! - mondom.

- Sohasem tennék ilyet... apa. - rákacsintok és elindul a fiú dolgára.

- Főnök? - láp hozzám LeeJoon. - HoSeokot beraktam a csomag tartóba, következő lépés? 

- Te marha! - ütöm gyomorszájon -  Arra nem gondoltál, hogy mi lesz ha felébred? Azonnal fektesd be a hátsó ülésre, hamarosan megyek én is. Utána megyünk a villába.

- Értettem főnök. 

   A villa alaksora sokszor szolgált már kínzó teremként, vagy csak simán kiképző terepként. Most egészen barátias itt a légkör, hiszen egy egyszemélyes ágyon és a hozzá tartozó szívmonitoron, az agyi hullámokat mérő gépen és egy két csokor virágon kívül, más nem igen van a szobában. Ezen kívül úgy rendezettem be ezt a helyet, hogy ha ne talán tán kedves látogatónk HoSeok felébredne, akkor egy kórházi közegben ébredjen fel. HyoNi drágám is nővér ruhát vett fel. Meg kell, hogy mondjam nagyon kívánatos kis nővérke lett belőle. 

- A gépekre rá van kapcsolva? - érdeklődök LeeJoontól. 

- Igen, jelei is jók. 

- Mikor kezdhetem?

- Akár most is, főnök. - bólintok és bemegyek. HyoNi is velem tart szemtelenül rövid nővér ruhájában.

   Leülök HoSeok ágya melletti székre és egyből elkezdem. Először latin szavakat skandálok neki, minek hatására nő az agyi aktivitás. Átváltok a szokásos angolra, később a kínaira legvégül pedig koreaira. Egyre csak nő az agyi aktivitás, végül pedig kinyitja a szemét, én pedig fölé hajolok.

- Jó reggelt HoSeok. Az én nevem LuHan, már találkoztunk egyszer a Nagy Ázsia Játékok utáni bulin. Remélem jól kipihented magad, és kiheverted a velem való eszmecserét. Nagyon ígéretes tehetségnek bizonyulsz. Már kis korod óta rajtad tartom a szemem. Kérlek, ne utasítsd el a segítségemet. Csak nézz mélyen a szemembe. - látom hogy figyel rám, és látom ahogy a szemembe néz. De nincs tudatánál. - Te egy roboro vagy. Én pedig a te magisztered. Azt teszi a jó roboro, amit a magisztere mond. A te feladatod az, hogy...

x.X.x

    Este kilenc óra is elmúlt már, de még HoSeok még mindig nem érkezett haza. Lassan kikoptatom nappalimban YoonShik játszó szőnyegét.

- Hé Állj le, mert elszédülök! YoonShik pedig nem tud aludni miattad, minden harmadik lépésedre felkel, úgy trappolsz. - közli velem YoonGi.

- Bocsánat. - leülök az egyik fotelba, majd JungKookra nézek. - Hogy vagy?

- Köszönöm jól. És ön?

- Én is, köszönöm. De kérlek ne használj ennyire tisztelet tudó formát. Szerintem mrá tekinthetjük egymást barátnak. - felelem.

- Rendben van, kisasszony... vagyis... MinMi...

- Sokkal jobb. 

   Telnek múlnak a szótlan percek JoongKook a kanapén elaludt, míg YoonGi a picit fogva szenderült mélyebb vizekre. Én is a kimerültség határán vagyok, amikor hangos, el nem álló dudaszóra leszek figyelmes. Felpattanok ijedtemben és egyből az ajtó felé indulok meg. A kis kémlelő gömböcskén egy autót veszek észre, ami a virágos kertem kellős közepén áll, és reflektora a házat világítja. 

    Óvatosan kinézek az ajtón, majd nagyobb bátorságot véve kimerészkedek az éjszaka sötétjébe. Ahogy egyre jobban közeledek az autó felé, úgy válik egyre ismerősebbé az autónak néhány vonása. A visszapillantó tükör ezüstös alja, a lámpa húzott teteje.

HoSeok!

   Sietve indulok meg az autó irányába, majd mikor a vezető felőli részhez érek gyorsan számhoz kapom kezemet. HoSeok a kormányra dőlve nyomja folyamatosan a dudát, eszméletlenül. 

- Mi történt? - lép mellém JungKook.

- Gyere szedjük ki az autóból! - mondom. Kinyitjuk az ajtót és háta döntjük HoSeokot. Most hogy leállt a folyamatos dudálás, kicsit nyugodtabban vesszük mind ketten a levegőt. Átnyúlok HoSeok háta mögött és nehezen kiráncigálom a virágokon keresztül a beton placcra.

- Segíts. - mondom JungKooknak, aki készségesen vállára veszi HoSeokot és megindul vele a ház felé.

Nem is gondoltam volna, hogy ilyen erős. 

   Könnyedén megy fel vele az emeletre ahol a vendég szobának az ágyára löki, de HoSeok meg sem moccan. Én kicsit oldalra húzom, majd pedig betakargatom. 

- Egy pohár vizet hozzál már fel, kérlek. 

- Hozom. 

Az ágy szélére ülök és onnan nézem, ahogy alszik. Homlokára teszem kezemet, de szerencsére nincs láza. Szemöldöke kivan csattanva elég rendesen, lehet hogy össze kellene ölteni, de ahogy látom már ki van tisztítva. Valaki kitisztította. Kezem lecsúszik arcélén ő pedig még jobban belehajtja fejét tenyerembe. Arca enyhén szúrós a borosta miatt, de jelen esetben ez is jó érzéssel tölt el. Kihúzom kezem, mikor lépteket hallok meg a folyosóról, YoonGi lép be.

- Hogy van? JungKook mondta, hogy mi történt.

- Jó mélyen aludhattál, ha nem keltél fel a duda szóra. 

- Nem tudtam valami jól aludni mostanában. - mondja. - Túl éli. Ez csak egy kis horzsolása van. De hogy van-e más komolyabb baja, azt nem tudom. Majd csak akkor lehetünk ebben biztosak ha felkelt. 

- Értem. Gondolom, akkor itt maradsz mellette, nem? - kérdezi YoonGi.

- Nem szándékoztam. - vallom be az igazat, de még ilyen gondolat sem ugrott még be.
- Figyelj szerintem maradj itt. Fej sérülése van, lehet nem súlyos, de lehet hogy mégis az. Lehet beütötte a fejét, sohasem lehet tudni. Majd én meg JungKook vigyázunk a házra és YoonShikre, te csak maradj itt és vigyázz rá.

- De én nem...

- Vedd úgy, hogy ez parancs!

- Utálom, hogy te vagy a második a rangsorban NamJoon után...

- Tudom! - kacsint egyet - Jó éjt. 

- Neked is. - vissza nézek HoSeokra, és észre veszem, hogy szaggatottan veszi a levegőt, és egy kicsit meleg is a feje. Kiszaladok vizes ruháért, amit vissza érve a homlokára helyezek. Talán igaza van YoonGinek, de talán nem. Az biztos, hogy ha akarok, ha nem felsőbb utasítások miatt most már kutya kötelességem itt maradni.