3. rész

x.X.x

   Fel és le járkálok már vagy tíz perce a nagy huszonnégy fős asztal körül, közben magamba furdalva próbálom elfojtani felduzzadt indulataimat.Valaki, hozzám szól és mint egy fortyogó vulkán, úgy fogok robbanni. Kezdek szédülni, nem is számolom, hogy hányadik körömet futom, de már biztos, hogy sokadikat. Egyfolytában azon kattog az agyam, hogy mit akarhatott az a fazon JunHongtól, és hogy miért nem ölte meg. Nem mintha baj lenne, hogy nem ölte meg, de ez, azért furcsa. 

   Nem veszem észre és máris sokan ülnek az asztal körül, pontosabban csak a BTS tagjai. JiMin, SeokJin, a szótlan TaeHyung, NamJoon és YoonGi. Én pedig még mindig járkálok. Valamit motyognak, de nem értem őket, annyira elfoglalnak a saját gondolataim.
- Hé, állj már le, elszédülök! - kiállt rám YoonGi
- Tessék? - kérdezek, vissza összefont karral és értetlenkedő arccal, szinte már fenyegetően.
- Csak annyit mondtam, hogy állj le, mert elszédülök és nyugodj le! - ismételte meg magát kicsit bővebben, mire felment bennem az a bizonyos pumpa.
- Hogy a kurva életbe nyugodjak meg... - csapom kezemet az asztalra - ..., miközben egy idegbeteg fekete ruhás hapek szabadon jár, kel és JunHongra vadászik vagy tudom is én, hogy mit is csinál.
- Honnan tudod, hogy vadászik? - kérdezett vissza YoonGi, nyugodt hangnemben.
- Ne húzd az idegeimet, mert megütlek! - fenyegetőzök, és még ujjmutogatással is tetőzöm ezt.
- Hé, állj le. Ne kapd fel a vizet! Menstruálsz, vagy mi van? - nagy mély levegőt vettem, próbálok uralkodni magamon. Nem megy. Lassú, megfontolt lépésekkel YoonGi elé sétálok, és jobb kézzel egy óriásit ütök arra a kis pufók fehér arcára.
- Ezt, most miért?
- Én szóltam. Ne húzd fel jobban az agyam, vagy különben robbanok, és akkor velem robban az egész WHITE is. - hangom mély, és sötétséget, illetve komolyságot sugároz.
- Gyere! - fogja meg a kezem YoonGi és kifelé húz a tárgyaló teremből, onnan, ahol a BTS és a WHITE szervezet szokott összeülni és egyezkedni. A többiek feszült pillantással néznek minket, és nem mernek megszólalni. Jobban is teszik.
- Hova viszel? - kérdezem ingerülten. De próbálom visszafogni magam.
- Megyünk baszunk egyet. - olyan nyugodtan mondta, mint még soha és olyan komolysággal, amit rég láttam tőle már.
- Mi a fasz...? - akadt el a lélegzetem. Gyorsan kihúztam kezei közül karomat és úgy néztem szemeibe - Csak egy kis pihenés kell, illetve egy kis nyugi és Csend - hangsúlyozom, ki a csend szót. - Érted?
- Ja.
- Akkor, hagyj és kérlek, ne nézz engem olyannak, aki egy szavadra megy és lefekszik veled, csak azért, mert feszült vagyok.
- De ha kell valami vagy valaki, akin levezetheted a mérgedet itt vagyok én. - ajánlata kecses, és megfontolásra késztet, de érezem mit akar ezzel sugallani. Nyelek egyet és immáron tényleg nyugodt hangon válaszolom.
- Köszönöm. - hajolok meg - De nem élnék vele, soha, nem kezdek ki, olyannal akivel egy csónakban evezek és legfőképp olyannal, aki ilyen könnyen megkapható. - kacsintok egyet és kimegyek.

x-X-x

- Mindig is mondtam, hogy Isten egy büdös kurvának és stricinek teremtett, YoonGi. - mondta Jimin és kiment.
- Sohasem mondtad, bazd meg! - kiáltottam utána, kezemmel hadonászva.
- Majd legközelebb haver. - lépett közelebb NamJoon és egy biztató mosolyt küldött felém.
- Menj, a francba. - ütöttem a vállába, mire csak elmosolyodott és továbbment. Megfordultam és láttam, hogy SeokJin és TaeHyung még mindig ott ülnek egymással szemben, nem törődve az előbb történtekkel, és csak beszélgetnek. Lassan TaeHyung felém fordul és megszólal egy számomra érthetetlen nyelven.
- 1-0-0-1 1-0-1 0-0-1-1-1-1-0- mondta
- Azt mondta, hogy... - kezdett bele SeokJin, de még előtte kissé idegesen TaeHyungra ézett - egyél egy doboz csokit lehetőleg mogyorósat és menj aludni.
- Még mindig nem értem, hogy, hogyan tudod megérteni őt. - fancsal arccal néztem rájuk.
- A gép és a kettes számrendszer ez olyan kockák beszédnyelve, mint mi. Ez könnyű, te is megtanulhatnád. - könnyed, szavaitól kirázott a hideg. Ez túl sok!
- Úgy utálom, hogy ilyen ki baszott okos vagy SeokJin. - hátat fordítva kirohantam.

x-X-x

- Minek mondtad, azt YoonGinak? - hajoltam közelebb TaeHyunghoz, aki csak hátradőlve nézte ölébe tett kezeit.
- 1-1-0... - lebiggyesztette az ajkát, majd ismét nagy hanggal, szinte már haragosan nekem esett. - 1-1-0-0-1-0-1-1-1-1-0-0-1-0... 0-1... 0-0.
- Nem érdekel, a társad, nem mondhattam el neki, amit valóban mondtál.
- 1-1-0?
- Mert nem! Fogadd el, ne ellenkezz az idősebbel!
- 0-1-1-1-0! - és kirohant.
- Bazd meg te! - és mérgesen hátradőltem a székembe, olyan erővel, hogy az majdnem hátra borult.

x-X-x

   Három napja minden olyan zavaros, akár a felkavart iszapos víz. Nem érzem, azt az elkötelezettséget, mint anno, amikor elkezdetem ezt az egészet, de akkor sem magam miatt kezdetem bele. Belekergettek a bajba, amit nem is akartam, olyannyira, hogy nyakig benne legyek. 

- Gyere be, Zico beszélni akar veled! - lépett ki MinKi, aki szokásánál jobban kiöltözött, nem mintha érdekelne, de azért az a rózsaszín ing bassza a szemem, elég rendesen, olyan, mint egy rossz buzi. Fúj!
   Felálltam és bementem. A nagy szoba tele volt sötét színekkel, két oldalt könyves polc a fal mentén, középen pedig egy hosszú vörös szőnyeg minek a végén kétoldalt helyezkedik el egy-egy fekete bőr kanapé, előtte egy nagy tölgy asztallal. Az asztalon egy monitor, egy telefon és egy lámpa volt, mögötte pedig egy nagy támlájú fekete karosszék.
    MinKi, - munka nevén csak Ren -  megállt mögöttem megállt onnan figyelte, ahogyan megfordult a székével Zico. Ugyan az a ballon kabát volt rajta, mint három napja, amikor összefutottunk azzal a WHITE-os nőcskével.
   De ezúttal, nem azt a fekete ruhadarabjait vette magára, hanem színesebben öltözködött. Ez annyiban nyilvánult meg, hogy a fekete inget lecserélte egy szürke csíkosra, aminek a hátán a nagy Kínai sárkány díszelgett arany színben. 
 Beújított a főnök, úgy látom.
   Lassan felállt, komótosan elém sétált és egy határozott mozdulattal gyomorszájon ütött. A fájdalom nem ért váratlanul, valahogy sejtettem, hogy ez lesz, miután megjelent az a cafka. Egyre esősödött a fájdalom, de nem engedhetem meg magamnak, a fájdalmat, sem az érzéseket. Csak egyenesen álltam, tekintetem pedig a távolba meredt rezzenéstelenül. Bírd ki!
- Humm... - bólogatott elismerően - Fejlődsz kicsi Jedi. - és még egyet beleütött ugyan abba a pontba, ahova az előbb is. Ezt már jobban megéreztem, kissé előre görnyedtem, szemei össze szorítottam, de nem estem össze. Egy ideig még így maradtam, majd ismét kiegyenesedtem.
- Ügyes vagy! Ülj le! - kimért hangja határozottságot tükröz, de ezúttal nem engedelmeskedek neki.
- Nem hallod, tedd a segged le arra a kurva székre! - üvölti és erővel beleránt a székbe.
- Te is fejlődsz. - hangom kissé remeg még a fájdalomtól, de túl élem.
- Csak ugyan? - nézett le rám asztala mögül.
- Bővült a szókincsed. - ekkor egy óriás nagy tockost kaptam hátulról. MinKi adhatta. Csuklóját maga előtt masszírozza elég feltűnően, közben pedig elszánt, de mégis kéjes mosoly villan fel ajkai szélén.
- Megtaníthatnád a cica babádat, hogy hogyan viselkedjen, mikor te kulturált beszélgetést folytatsz egyik tanoncoddal?!
- Igazad van. - fel néz MinKire - Meg lesz még a mai nap folyamán büntetve. - kezeit össze csapja és dörzsölgetni kezdi tenyerét és ujjait egyaránt. - Kifelé! - legyint egyet kezével és a talpnyaló elmegy.
    Zico leül az asztal mögé, előveszi a telefonját pötyög kettőt és már Haló-zik is. Beszélget egy kicsit, épp annyit, míg én körbetudok nézni a szobán. 
   Akkor voltam itt először, amikor "ajánlatot" kaptam, hogy dolgozzak nekik, pontosan hat hónapja. Magam sem tudom, pontosan, hogy miért én lettem az a "szerencsés", aki ebben a rendkívüli életben részesülhet, de már nem léphetek vissza, anyám élete a tét. 
- Gondolom tudod, miért hívattalak ide?!
- Igen.
- Az a nőcske jól megzavarta a mi kis beszélgetésünket, de most befejezzük. Jó? Jó vagy nem jó, ez lesz és kész. Ok?
- Igen.
- Nos, hol is kezdjem az elején vagy a közepén? Tudod mit, inkább kezdem ott, ahol abbahagytuk. Egy hét múlva lesz a beavatási szertartásod, ami nem kis munkámba fog fájni nekem, épp úgy ahogy neked is. A feladatod a következő, a halál és az élet apró vonalára kell eljuttatnod egyik iskola társadat vagy, akit először meglátsz, akkor, amikor azt én mondom. Ha nappal lesz, akkor nappal, ha este, akkor este. Világos?
- Igen.
- Amikor hívlak, az első személyt elintézed! Mindegy hol, mikor, csak akkor, amikor jelt adok.
- Igen.
- Mehetsz! - felállok, az ajtó felé indulok, de vissza fordít fél úton a mester. - Egy hónap múlva érkezik Dél-Koreába a Világ legértékesebb gyémántja, YongGuk pedig azt akarja, hogy ez legyen a te első küldetésed. 
- Mit kell tennem?
- Vegyülj el, lopd el, hozd ide. A drágakő mellett biztosan lesznek fegyveres őrök is. Készülj fel a közelharcra is. Ha elbuksz, az életeddel fizetsz, megértetted?
- Igen. - fejet hajtok és kimegyek.
- Várd a hívásom!
    Az első munkám és a beavatási szertartásom, előbbit jobban várom, mint az utóbbit. Örök életemben ennek a mocskos cégnek kell majd dolgoznom, hisz' sakkban tartanak. De egy nap, megfizetek, mindent! 

Ígérem.