13. rész

x.X.x

   HyoNi arcán egy kis frusztráltságot véltem felfedezni távozása előtti pár percben. Ahogy kilépett a szobából, nagyot sóhajtottam majd pedig ismételten LeeJoonhoz fordultam.
- A mai napon HyoNi és én elutazunk Pekingbe a Nagy Ázsia Játékokra. A távollétemben te leszel a felelős a cég minden tettéért. Remélem érthető voltam.
- Igen, főnök. a legnagyobb mértékben. - válaszolja.
- Ha valaki ellenszegül, öld meg! - utasítom és követem HyoNit.
   A szobájába találom meg, az ágyán ülve. Mélyen gondolataiban elmerengve néz kifele az ablakon, olyannyira, hogy még az erős kopogásom sem zavarja ki ebből az állapotból. Csak akkor figyel fel jelenlétemre, mikor leülök mellé az ágyra, kezemet csupasz vállára helyezem és elkezdem simogatni.
- Észre sem vettem, hogy bejött.
- Észrevettem. Kérlek, ne magázz ha kettesben vagyunk. - bólint - Lenne kedved velem elutazni Pekingbe? - felém fordul és belenéz szemeimbe. Tekintete elködösül, mikor belenéz, pont úgy, ahogy apám is tanította.
Ezek szerint, jól csinálom még mindig.
- Bárhova elmegyek veled. - felelte.
- Tizenöt perc múlva legyél kész, csak a legfontosabbakat hozd el. Kettő napra megyünk. - puszit nyomok homlokára és elhagyom a szobát.
Ideje nekem is készülni. 

x.X.x

  Feszülten állok a négy méter átmérőjű kör közepén velem szemben az ellenféllel. A mi küzdő szőnyegünk előtt és mellett ugyan ekkora arénák álltak. Az arénák között úgy két méter széles közlekedő sávot hagytak ki minden irányból. Jobb és bal oldalt az edzők állnak, míg a másik két oldalon bírók. A lelátókról sikoltozva  kiabálnak a szurkolók, a kedvencük anya nyelvén.
   Külön figyelek hátha hallok valami hazai szót, vagy kiáltást a mester szavain kívül, de alig van egy két ismerős kiáltásnak hallható taktus. Kizárom a külvilágot, és próbálok a meccsre koncentrálni, kezet fogok a vetélytárssal. Két lépést hátrálunk meghajolunk, tisztelet nyilvánítás képen meghajolunk a végén pedig támadó pózban várjunk a kezdést jelző nagy harang megkondítását épp úgy, ahogy a velünk együtt izgatottan várakozó másik 8 versenyző is.
   Pár perc időhúzás után meghallja mindenki a nagy kondulást. A szurkolók hangja megnő, a harcosok kieresztik a hangjukat és támadásba lendülnek.
De én miért nem tudok megmozdulni, miért nem?
   Agyam el sötétül és pánik szerűen hátrálok  öt lépést és már ki is léptem a körből az ellenfél közeledését látva.
- Egy hiba pont! - a bíró hangjára felfigyelek és összezavarodva ránézek. Kezében lobog a sárga zászló, ami az én hibapontomat jelzi. A mester megfogja a vállamat biztatás képen én pedig vissza lépek.
Össze kell szednem magam!  
   Vissza állok, a helyemre, de ezúttal sokkal összeszedettebben. Sípol egyet a bíró, és az ellenfél gőz erővel közelít. Arcárról lerí a nagy egó és a győzni akarás, pont úgy, ahogy az is, hogy a lábával fog rúgni fejre, ami szabály ellenes.
   A közelembe ér, egyet üt gyomorra és pont úgy, ahogy elgondoltam lábbal próbál rúgni fejre. Mindkettőt kivédem jobb lábamról balra viszem a test súlyom, úgy rúgom gyomor szájon. Hátra repül úgy másfél métert de felpattan ismét támad. Ezúttal lábat céloz. Felém indul, majd előttem pár centivel egy földön lévő körző rúgással akar leszedni a biztos stabil lábamról. Hátraugrok, először kezem éri a talajt, azt követi a lábam egymás mellett. Egy tökéletes flikk ugrás után, egyből elrugaszkodok és gyomron rúgom a már fel állt versenyzőt így az ismét a földre kerül. Felállok és visszasietek a kiindulási helyemre. A mester mosolyogva áll, keresztbe font karokkal a szőnyeg szélénél. Mikor visszafordulok a vetélytársam még mindig a földön fekszik magzat pózban hasát fogja, közben halkan motyog valamit. Felette a bíró számol visszafele, de ő meg sem bír mozdulni.
Nagy fájdalmai lehetnek!
   Mellém lép a bíró, kezemet pedig felemeli.
- Az első továbbjutó Jung HoSeok. - a nagy kijelzőn megjelenik a nevem az mellett pedig a koreai zászló és egy arany színű csillag. Ezzel ellentétben vetélytársam neve mellett egy szürke csillag, ami a kiesét jelenti. A csillagom mellett megjelent egy plusz öt pontot jelző arany kör. A mester szerint, ezt azok kapják, akik az első forduló továbbjutója lesz.
Kaptam egy kis előnyt.
   Oda sétálok hozzá, és megállok előtte. Kezemet felé nyújtom, látszólag nem akarja el fogadni, de én leguggolok elé, úgy próbálkozok abban, hogy felsegítsem. Még mindig makacskodik így erőnek erejével kezéhez nyúlok és felrántom állásba. Pár lépést hátrálok, majd meghajolok és elmegyek mellette.

x.X.x

- NamJoon helyzet jelentést kérek. - szólt a telefonba a főnök.
- Most kezdőzött ez az első forduló és úgy az első öt percben kiesett a vietnami versenyző és tovább jutott a koreai Jung HoSeok.
- Hum... HoSeok... Nem hallottam még róla. Kicsit utána nézek. Keressétek a tehetségeket. Kell egy ember még a csapatotokba. - csipog egyet a telefon és bomlik a kapcsolat.
- Ki volt az? - kérdezi YoonGi.
- A nagy mester. - hangomból sugárzik a groteszk megnyilvánulás. - Érdeklődött a verseny felől.
- Na, és?
- Te is láttad nem? Van már kedvenced? - kérdezem.
- Még csak most kezdődött, nehéz lenne erről most nyilatkozni. - zsebre tett kézzel lép a nagy üvegfal elé. Csatlakozok hozzá, úgy nézzük a kinti eseményeket.
   Nagyon frusztráló érzés az, hogy valamelyikünk a csapatot el fogja hagyni a leépítés során. Bár isten adja meg, hogy ne így legyen. Most vagyunk hatan a csoportban és ez is így épp elég. Mi egy nagyon befogadó egységet képezünk a cégnél, minket mindenki szeret de a köztudat még nem szerzett rólunk tudomást. Létezésünket eltitkolják, de mégis vagyunk valakik.
Nem is akárkik.
   Kim JungSoo idején az egész cég esküt tett le, amit mindenki szíve ügyének tartott és tart is a mai napig.
Remélem.
Az eskü kimondta, hogy a BTS létezése kitudódna, és megtaláljuk a forrását, büntetést kap. Senki sem tudta, hogy milyen büntetésre célzott de azt, mindenki tudta, hogy a szavát mindig állja. Még akkor is, ha valami közbejön. Szigorú, de igazságos volt és épp az utóbbi jelleme miatt szerette mindenki annyira. Kedves volt, de megjelenése és kisugárzása tiszteletet sugárzott.
   A BTS-t gondosan válogatta össze. Egyik fő feltétele az alázatosság míg a másik a tisztelet volt. Említése szerint vagy százan jelentkeztek, de ő ebből csak hármat választott ki, engem, MinMit és SeokJint. Később a maffia sötétjéből, kihúzta YoonGit. JungSoo megbízásából, kerestünk még egy embert, így jött JiMin, akinek fizikuma és forró fejűsége de ezeket elnyomó kedvessége volt az, ami miatt kiválasztottuk. TaeHyung pedig csak egy rendőrségi feljelentés eredménye.
- Oda nézz! - szólt YoonGi csodálkozva - Nézd a koreai versenyzőt. Mi is a neve?
- Jung HoSeok... Mi a...? - érdeklődve tapadtam két kezemmel az üvegre. - Hogy csinálja?
- Nem tudom, de szerintem nincs még egy ilyen versenyző, aki ennyire tisztelné a versen társát. Mindezeken kívül, még jó harcos is. - felsegítette a földről a vietnami versenyzőt meghajolt és elsétált a mestere felé.
- Ne becsüld túl őt. Ez még csak az ötödikig forduló a tizedikig minden megtörténhet.
JungSoo, ez most célzás akart lenni?

x.X.x

   Itthon lassan telik az idő főleg ha egyedül van az ember, társaság nélkül. Igazából ez is erős túlzás, hiszen van társaságom, az meg már egy másik kérdés, hogy az az illető nem tud magáról és szó szerint eszméletét vesztette.
   A nappaliban lévő könyvespolcról leveszek egy vastag könyvet és a kandalló melletti nagy fotelben kényelembe helyezem magam. Kinyitom ott, ahol abba hagytam és neki látok.

"... Lekecmeregtem az asztalról, és a konyha felé indultam. A szellem irányt váltott, hogy kövessen. Többen megpróbáltak megállítani, ahogy átfurakodtam a tömegen, de süketnek tettettem magam.
Nem telt bele pár másodperc, és a gonosz suttogó fölém magasodva odasúgta:
 Belial lánya, ez a buli dögunalmas!
Fogamat csikorgatva igyekeztem legyőzni undoromat, mert a lény hangja nyálkaként lepte el az agyamat. De jó is lett volna, ha megszabadulhatok tőle! Igen, tudom – küldtem telepatikus válaszomat a suttogó felé.
– De meglásd, hamarosan változik a helyzet. 
A konyhában megéljeneztek, rám ürítették poharaikat, és a nevemet kiáltozták. Haverjaim megbocsátották régi pancserkodásaimat, és totál elfelejtették, ki voltam. Már csak a vad bulizót látták bennem, aki fél éve kelt életre, tök természetellenesen, mint egy tél derekán
kinyíló virág..." *

   Alig érek el az első lap aljáig, máris halk nyöszörgés üti fel fejemet, amit a kanapé felől hallok. A fekvő fiúra nézek, aki már nyitogatja a szemét. Könyvjelzővel megjelölöm az oldalt, ahol befejeztem, majd mellé sietek. Leguggolok mellé, kezemmel megnézem homlokán a test hőjét, ami igencsak felszökött. Felállok és gyorsan az orvosi vitrinhez szaladok. Kikapok egy kis ampulla lázcsillapítót. Kihúzom a legfelső fiókot és egy fecskendőt és kibontom. Vékony üveg tetejét letöröm, a tű nélküli tartállyal pedig kiszívom belőle a gyógyszert. Gyorsan vissza sietek a fiúhoz, majd pedig barnüljébe bele nyomom a fecskendő tartalmát. Ezt követően a megmaradt sós oldatot nyomom bele, hogy a vér bele ne száradjon a csőbe.
   Ismételten homlokára teszem a kezem és hangosan kifújom a levegőt. Felállok és kiszaladok a fürdőszobába, ahol kikeresek egy kis törölközőt, amit bevizezek majd kinyomok. Lassan, nyugodtan pedig vissza indulok a nappali felé.
NamJoon már egy ideje nem írt, biztos elfoglalt. Igen, ezért nem ír. Biztosan.
    A kezemben szorongatott törölköző egyszeriben kiesik mikor meglátom, hogy a kanapén ott ül, nekem oldalasan elfordulva a bekötött fejű fiú. A rongy földet érésének nesztelen morajára rám néz. Szeme fehérje piroslik, arca dombsága pedig színén ugyan olyan színt vett fel. Meglepettségemet leplezve gyorsan felkapom a törölközőt majd mellé sietek.
- Feküdj vissza. - tanácsolom neki, halkan közben homlokához érintem a hideg anyagot mire ő bele borzong és vissza fekszik.
- Hol vagyok?
- A házamban. Pihenj még egy kicsit, hidd el attól jobb lesz. - mosolyogtam rá.
- A... a nevem Jeong JungKook.
- Park MinMi. Örülök a találkozásnak, ha van valami csak szólj és megoldjuk együtt. Jó?
- Persze. Ha nem haragszik, akkor aludnék.
- Eddig úgy egy és fél napot aludtál át, de nyugodtan. - rámosolyogtam ismét, ő pedig vissza rám. szemeit lehunyta és mély álomba merült.
   Fél óráig még mellette ültem és folyamatosan néztem a test hőmérsékletét, ami az idő múlásával egye lentebb ment. Légzése a hüppögőből átváltott a normál üteműre. Lelkiismeretem megnyugodott, de mégis kíváncsiság hajtotta, hogy ki lehet ez a fiú.
   Szobámba siettem, ahonnan a tabletemet lehoztam és vissza ültem a hőn szeretett kanapémra. Az Országos Nyilvántartó Központ elit szerverébe beléptem a megadott tizenkilenc jegyű szám kombinációmmal, így már könnyedén keresgélhetek. A keresőzónába beírtam a fiú dallamosan csengő nevét, mire az kiadta az összes államilag feljegyzett adatot róla.

Név: Jeong JungKook
Született: 1997.09.01. Busan.
Apja: Jeong YoKwan - LG Company International Business Leader
Anyja: Jeong ShinBo - könyvtáros
Tanul: SKY Oktatási Rendszer, Art of World szak. Egészség ügy.

Kilenc évesen országos úszó bajnok Mini korcsoportban. Ugyan ebben az évben lett első a Nemzetközi Zongora versenyen. Országos matematika versenyeken ért el kitűnő helyezést. Tizenkettő éves korában kezdte el a Taekwandoo tanulását, de idővel abbahagyta, hiszen súlyos sérülései miatt többször kórházba kellett szállítani. Egyszerre két szakon tanul. Többször volt évfolyam első.

Szóval egy iskolában tanulunk. Akkor még, hogy hogy nem láttam?