29. rész

x.X.x.

   Egyedül az újdonsült szobámban ülve az ágyon, nézek ki az ablakon, és figyelem a természet nagyszerű változását azzal, ahogy le megy a nap. Jobban mondva foglalkoznék ezzel a nagyszerű természeti adottsággal, ha nem kötné le minden második gondolatomat, az hogy miért van MinMinek ekkora hangulat ingadozása. Mert más szóval ezt már nem lehet jobban, nem sértőn kifejezni.
Ah... Nők! 

   Felállok és az utazó táskámhoz lépek, este van és el kell kezdeni az esti rutint. A törölközőt és társait kiveszem, majd a pizsamát is utána kibányászom a táska legaljáról. MinMi ösz-vissz csak egyszer mondta el, hogy mi hol van. Jó lenne tőle megkérdezni, hogy a fürdőszobát merre találom, de jelen pillanatban, valahogy ez az életem kockáztatásával járna.
   Valami olyasmi rémlik agytekervényeimben, hogy a fenti folyosó legutolsó ajtaja lesz az. De nem venném biztosra. A folyosó végéhez érve, az egyik ajtót kinyitom, ami pont a lépcsővel szemben található. Lassan nyitok be, de csak nagy sötétség fogad. Az ajtón túl kukucskálva egy jelző lámpát látok meg, ami sejtelmesen világít az ágy túlsó oldalán. Az ágyon pedig YoonShik alszik, hason. Két kezét maga alá gyűrte lábaival pedig fél csillag pozíciót vett fel. Ajkai résnyire nyitva vannak, úgy mintha buborékot akarna fújni a nyálával, vagy csak puszit akarna kérni. Barátságos félmosoly jelenik meg az arcomon, majd egy hangra leszek figyelmes.
   Magam mögött bezárom lassan, csendben az ajtót, majd fülelek még előtte állva. A hang kellemes, szinte andalító, mintha valami belülről a szívem belsejéből simogatná a testem összes porcikáját. A dallam és az azt körülölelő hang egy másik szobából szól, abból, ami az előbbinek a bal oldalán van, és a lépcsőnek pedig a jobb oldalán helyezkedik el. Lassan felé fordulok és még lassabban, egy hang nélkül benyitok a szobába.
   Meleg pára csap arcon, amiben a levendula illata terjeng. Nem merek jobban bemerészkedni a szobába, mint ameddig az ajtó ki tud nyílni és mögötte meg tudok húzódni. Az ajtó mellett van a kézmosó pult felette a nagy tükörrel, a pulton pedig minden fele szépségápolási kütyü foglal helyet. A kézmosón túl található sarokba beépített fürdőkád, ami mellett pedig a csempétől a plafonig ívelő zuhany kabin áll, aminek üvege füstös. Az üveg mögött pedig egy ember alakja látszik, aki éppen zuhanyzik. Tökéletes sziluettje körül dicső táncot jár a pára.
Bárcsak én lehetnék az a forró pára!
   Fejemet megrázom és arra gondolok, hogy gondolataim mikor csaptak át ilyen fennkölt hangulatú Órává? Tisztára megbolondultam. Kezdek megbolondulni, már most! Még erősebben megrázom fejemet, és tovább folytatom a fürdőszoba körbe vizitelését.
    A fürdőkabin mellett nagy levelű, olyan egy méter magas pálma áll, dicső pompájában. Ismét fejet rázok, és magamban átkozom azt a pillanatot, amikor apám építész iskolába küldött és a görög kultúrát kellett mélyen tanulmányoznom. Akkor tettem szert ilyen mérhetetlen nagy szókincsre és dicsőítést kiválóan megtestesítő kifejezésekre. Tekintetemmel tovább pásztázom a fürdőszobát, és észreveszem, hogy a pálma fa mellett - igaz nem közvetlenül de mellette -, van egy kis méretű, fából gondosan, kifaragott pad, amin a fürdéshez szükséges dolgokat pakolta drága lakótársam, akinek sziluettje, még mindig élénken előttem él. Hangja, pedig egy pillanatra sem inog meg, még mindig énekel, a vízcsobogás pedig nagyszerű körítő dallamot ad neki. Ismét megrázom a fejem.
   A pad felett egy hosszúkás ablak van bukóra nyitva, aminek színe megegyezik a padéval. A pad másik oldalán van egy kis paraván, aminek a zárt oldala pont felém néz. Akkor kizárásos alapon, a bejárata a pad oldalával szemben van. De mi van a paraván mögött?
   Szeretnék belépni és megnézni mi van a paraván mögött, vagy inkább a zuhany kabint nézném meg közelebbről! Nem tudom eldönteni, hogy melyik érzés erősebb bennem. Így hát az ajtó mögé húzódok meg.
   Vajon ha bemennék, és elkezdenék én is fürdéshez készülődni, vajon mit kapna MinMi, ha kijönne? Biztos azonnal kirúgatna a cégtől. De ha azt nézem, hogy milyen hangulat ingadozásai vannak, akkor viszont én is megtehetem ezt a kis semmiséget!
Ha ő lehet köcsög velem, akkor én is lehetek vele!
   Határozottan belépek a fürdőszobába, és magam mögött bezárom az ajtót. A cuccomat a legkisebb csendességet sem követelve, ledobom a padra. A borotválkozás előkészületei előtt ledobom magamról az inget is, nehogy elkoszoljam. A borotva géllel és a pengével a mosdókagylóhoz sietek, és nekiállok borotválkozni. Az arcomat bevizesítem, majd enyhén megtörlöm. Gélt nyomok a kezembe és felviszem az arcomra. Előveszem a pengét, közben pedig a kagylóba vizet engedek, a lefolyót pedig elzárom egy dugóval. Határozott húzásokkal távolítom el a habot és az alig látható szőrszálakat. Nem szeretek ápolatlan lenni, ezért minden második nap este elvégzem ezt a rutint.
   Lehet túl halk voltam, mert MinMi akkor sikolt fel, amikor már az arcomat törlöm meg a törölközőbe. Belemosolygok a puha pamutba. Nem fordulok meg csak a tükörbe nézek. Hátulról vállamra terítem a törölközőt. Lassan oldalra nézek, normál arckifejezéssel.
   MinMi testét az üveg mögé bújtatva, fejét kidugva néz rám, mérges tekintettel, alakját sötéten látom az üveg mögött.
- Mi a francokat keresel itt?
Hoppá! Kihúztam a gyufát!
- Mivel este van, ezért jöttem fürödni! - felé fordulok, mire csak még szigorúbban néz rám. - Tudod, nekem is vannak szükségleteim.
- Nekem pedig magánéletem! Édesanyád nem tanította, hogy kopogni kell? - mordul rám. Szinte villámokat szór szemével.
- Hát, igazából nekem mindig is saját fürdő szobám volt szóval, nem! - csak is a színtiszta igazat mondom neki, anyám Tényleg nem tanította.
- Majd akkor én megtanítom neked, Mr. A bőröm alatt is pénz van, annyira gazdag vagyok! - még mindig forrong, az amúgy is forró, vagy legalábbis gőzölgő víz alatt. A törölközőt leveszem vállamról, és a padra terítem. Megindulok felé, látszólag tettem nagyon elbizonytalanítja, talán még meg is ijedt egy picit. Ugyan úgy, ahogy az ő teste simul az üveghez, ugyan úgy helyezkedek én is el. Arcom az övétől úgy pár centire áll meg, még a nagy párás melegben is érzem, ahogy kifúja a levegőt, és beszívja el előlem, úgy mintha az életemtől akarna megfosztani.
- Akkor, taníts meg! - mondom olyan halkan, hogy épp csak ő hallja. - De előbb törölközz meg, és öltözz fel. Meg ha lehet kend be a bőröd valami testápolóval. Nem tesz neki jót, ha ilyen meleg vízben fürdesz! Majd szólj, ha kész vagy! - oldalra hajolok, és a padról felveszem a rózsaszín törölközőt, vissza sétálok és elfordulva az orra alá dugom. Mikor elveszi kezemből én csak kifelé akarok menni, ki egyenesen a tiszta pára nélküli folyosóra. Már mindenemet átjárta a levendula illata.
   Az ajtóhoz sétálva enyhén lehajtott fejjel, azon gondolkodok, hogy vajon jól tettem-e, hogy csak így bepofátlankodtam a személyes terébe. Amint kinyitom az ajtót ő a nevemen szólít és vissza fordulok. Még mindig a zuhanyban áll, csak körbetekerte magát a törölközővel.
- Jung HoSeok, hogy lehetsz ennyire....
- Pofátlan?! Bunkó?! Önelégült?! Gazdag?! Hülye?! Perverz?! Bunkó?!
- Én ne...
- Úgy, hogy nem volt anyám! Nem olt olyan ember, aki a jót tanította volna meg. Anyám csak a dicsfényt hajkurászta, és csak akkor szólt hozzám, ha valamit akart, általában az egy új újság főcím oldal volt. Apám pedig csak "kiképzésekre" küldött, majd pedig beíratott iskolába, mert azt mondta, hogy "ez illik, hozzád". Közben én nem akartam. Nem volt anyám, aki a jót tanította volna, apám sem volt, aki egy kicsit megnevelt volna, vagy pedig megütött volna, mert valamit elrontottam. Mindent rám hagytak. Nem foglalkoztak velem. Bocsánatot kérek ha megsértettelek, bármilyen módon is, nekem nem tanították meg gyerekkorban az emberi viselkedést. - azzal magam mögött bezártam az ajtót és vissza sétáltam a szobám irányába.
Engem a mester próbált nevelni, és az iskola.

x.X.x

- Pofátlan?! Bunkó?! Önelégült?! Gazdag?! Hülye?! Perverz?! Bunkó?!
- Én ne...
- Úgy, hogy nem volt anyám! Nem olt olyan ember, aki a jót tanította volna meg. Anyám csak a dicsfényt hajkurászta, és csak akkor szólt hozzám, ha valamit akart, általában az egy új újság főcím oldal volt. Apám pedig csak "kiképzésekre" küldött, majd pedig beíratott iskolába, mert azt mondta, hogy "ez illik, hozzád". Közben én nem akartam. Nem volt anyám, aki a jót tanította volna, apám sem volt, aki egy kicsit megnevelt volna, vagy pedig megütött volna, mert valamit elrontottam. Mindent rám hagytak. Nem foglalkoztak velem. Bocsánatot kérek ha megsértettelek, bármilyen módon is, nekem nem tanították meg gyerekkorban az emberi viselkedést. - mondta majd eltűnt a bezárt ajtó túloldalán.
   Hogy lehet ennyire pofátlan és még bunkó is, hogy magamra hagy ezután a kis önéletrajz után, annyi, de annyi kérdéssel, ami itt lassacskán megfogalmazódott bennem. Én nem ezeket a szavakat akartam hozzávágni, mint amiket mondott magára. Igaz, hogy van amelyik igaz rá, de... ezután a történet után nem gondolom, hogy jogosan aggattam rá ezeket a jelzőket.
   Törölközőbe bugyolálva állok a tükör előtt. Fogmosás közben még mindig a történteket elemzem, azt hogy hogy volt képe csak így bejönni, és hogy volt mersze csak így visszaszólni nekem.
- Elcseszett... - köpök egyet és kiöblítem a számat. A paraván mögé megyek és átöltözök pizsamába. A törölközőt a paraván tetején áthajítom, úgy terítem rá. Kíváncsian kukucskálok ki a paraván mögül, hátha ott áll az ajtóban, de... nincs ott. Elképzelem, ahogy az előtt még ott állt, és tovább képzelem a dolgoz, hogy vajon milyen lehet oldalról. Milyen lett volna, ha innen néztem volna, ahogy a kis misét tartja nekem, a kis elcseszett gyermekkoráról. Kiegyenesedek a paraván mellett és neki dőlve látom szemeim előtt, ahogy az előbb kivetített HoSeok elfüstölög onnan, ahogy a pára is eltűnik.
   Ismét a tükör előtt állok, és a felfogott hajamat kiengedem, ami épp, hogy a lapockáimig ér. A pizsamám nyakát oldalra húzom és észreveszem, hogy a bőröm szinte rák vörös. Ég és viszket is. Mi ő talán valami szépség tanácsadó?! De, ebben most tényleg igaza volt. Eddig észre sem vettem, hogy fürdés után, nem hogy megnyugodna, még ki is pirosodik a bőröm. Azonnal a szobámba indulok meg.
   A szobába érve, felcsukom az ajtó melletti legkisebb kapcsolót, ami a leggyengébb fénnyel borítja be a szobát. Beljebb lépve a szobába észreveszem, hogy YoonShik mellett egy nagyobb gombóc is fekszik. Közelebb megyek, és észreveszem, hogy HoSeok oldalt feküdve a bal karján fekszik YoonShik, akinek a szájából kilóg a cumisüveg, amit HoSeok tart kezével fél álomból. Lassan becsukom az ajtót és az ágy szélére ülök. Kifogy a cumi tartalma, YoonShik pedig szokásához híven, kidobja szájából a cumis üveget. HoSeok keze pedig erőtlenül követi a cumisüveget, majd végül karjával átölelve a gyereken pihen tovább.
- Hum... - mosoly terül el arcomon. HoSeok annyira más mikor alszik. Olyan mint egy kisfiú, úgy hét évet is letagadhatna. De most mennyi idős is? Igazából ez lényegtelen, mert ez a perverz, gazdag, bunkó, most nagyon úgy néz ki, mint aki a világ legártatlanabb embere.
   Hirtelen ötlettől vezérelve a szekrény felé veszem az irányt, ahonnan kiveszek egy plédet. HoSeok mögé sétálok, és ráterítem a pepita mintás puha anyagot. Furcsa érzés jár át, mikor vállára terítem.
- Talán még... barátok is lehetnénk! - súgom oda, mire ő csak enyhén felmordul. Férfias, mély morgás ez, amitől kiráz a hideg, persze csak jó értelemben. Bágyadt mosollyal indulok meg az ágy túlsó feléhez, és immáron az ágyra ráfeküdve, betakarózva fordulok YoonShik felé, és hagyom, hogy eljöjjön az a bizonyos álommanó, amiről olyan sokat mesélek jó magam is a kis fiúnak.

   Hajnaltájt neszre eszmélek, és mondanom sem kell, egyből kipattan a szemem. YoonShik nyugodtan alszik a helyén, de HoSeok letűnt. Lassan kibújok a takaró alól, és az órára nézés közben hajnali fél kettőkor elhagyom a szobát, amibe úgy négy órája tértem vissza.
   A fürdőből meleg pára áramlik ki, erős fenyő és menta szaggal árasztva el az emeletet. Mélyet lélegzek, hogy jobban megjegyezzem ezt az illatot. Az illat hatására a gyomrom össze szorul és megborzongok. A lépcsőn leérve, a konyha irányába veszem az utat ahol a vakító fény hatására bebotorkálok a helységbe. Mire megszokja szemem a fényt, addigra észreveszem, hogy a bár pulton kézfejére támasztva fejjel lefelé bóbiskolt el HoSeok. Előtte egy nagy pohár vízzel, feje előtt, pedig a telefonja világít.
- Mit keres ez ilyen kor itt? Van szobája aludhat ott is nem?
   Mellé sétálok és kezem vállára teszem, mire ő megrezdül és egyből kézfejemhez nyúl, úgy, mint egy jól felkészült harcos, aki bármelyik pillanatban, letudna nyomni a bárpultra. De bennem miért jelenik meg hirtelen ez az furcsa érzés. Mindenemet átjárja a meleg, és az arcomban is lüktet. Az arcomban értem a szívem.
- Oh... Csak te vagy az. - mondja, majd elengedi a kezem.
- Mi az, hogy csak én? - kérdezek vissza.
- Bocsánat.
- Hum? - még mindig mögötte állok.
- Tiszteletlenül viselkedtem veled, az este és még az ágyadba is befeküdtem a megkérdezésed nélkül. Tökéletesen visszaéltem a vendégszereteteddel.
- HoSeok...
- Holnap kérelmezni fogom az igazgatóságot, hagy ne kelljen itt lennem.
- Mi az, hogy ne kelljen itt lenned? Olyan szar alak vagyok? - a pult túl oldalára ülök, pontosan vele szemben. A pohara hozzám, közelebb van, és megérzem az illatát. Cseresznyevirágos SoJu. Ivott. - Mond, te ittál?
- Csak egy pohárral.
- Te részeg vagy.
- Ha részeg lennék, már rég megerőszakoltalak volna álmodban!
- Mi? - nem hiszek a fülemnek.
- Szerinted illik, egy perverz, gazdag, bunkó, fajankó kezébe éjszaka beletenni a kezed? Mert szerintem nem! De ahogy érzed. És ha még egyszer megkérdezed, hogy be vagyok-e állva, akkor komolyan kiakadok. Nem vagyok marha, tudom, hogy mennyit bírok, és hogy hol vannak a határaim. - mosolyogva hallgatok végig, amit mond. - Mi az? Te meg mit mosolyogsz itt, hajnalok hajnalán!?
- Még, hogy nem tanítottak emberként viselkedni. Ez az emberek legnagyobb büszkesége, amit te most most.
- Heh?
- Tudod hol a határ és ezt azért, mert felelősség érzeted van. Elég sok emberben nincs meg ez. Mindazon által az a képességük, hogy tudják, hol a határ.
- Akkor sem tanítottak meg...
- Akkor mond el, hogy kitanította meg mindezt? - még mindig mosolygok, akár egy félőrült, de már most egy kicsit lazábban.
- A Mester.
- Mesélj róla.
- Az hosszú történet.
- Együtt lakunk nem? Van elég időnk megismerni egymást! A végén pedig majd kiderül, hogy...
- Akár még barátok is lehetnénk. - fejeztük be együtt a mondatot. Félénken felnevettünk, én  a hűtőből előhúztam egy üveg cseresznyevirágos és sárgadinnyés SoJut, mind a kettőt felbontottam, majd leültem elé, és ittam minden egyes szavát. Úgy hallgatom, mintha a messiás egyik prófétájának történetét hallgatnám.
   Egyszeriben mindent tudni akarok róla, valahogy részese akarok lenni az életének.
- Minden öt évesen kezdődött...