30. rész

x.X.x

   - Minden öt évesen kezdődött, mikor apa iskola előkészítőbe íratott be. Aznap reggel miután felkeltem, egyből jött SoHee, hogy átkísérjen apám irodájába. Apa a dolgozó asztala mögött ülve bújta az egyik akkor nagyon fontos megbízásról szóló lapot. Tudtam, hogy ilyenkor sohasem szabad zavarni, épp úgy, ahogy azt sem szabad, hogy megkérdezzük mit csinál, mert akkor kikel magából, elkezd ordibálni, veszekedni. De még ha ez meg is történt és kihúztam a gyufát, sohasem ütött meg. Csak kiabált vele, megfosztott, az akkor hőn szeretett játékaimtól. Hat évesen voltam, amikor apa annyira kiakadt, hogy a születésnapomra kapott kiskutyát megölte. A szemem láttára fojtotta meg. Azt mondta, ha jó kisfiú leszek majd kapok másikat. Azóta is ígér csak ígér, és ha nem muszáj akkor nem is adja meg.
- Ez szörnyű. - állapította meg MinMi.
- Igen, de nem ez volt a legrosszabb, ezt még túl éltem. Anyám, pedig apám seggnyalója. - fejemet megrázva hunyom le szemeimet, érzem, hogy ez nem jó. - Olyan mint egy kis kutya, apám szava szent számára és mindent megtesz azért, hogy a kedvében járjon. Még azt is elnézi neki, hogy megcsalja.
- Na, ne! - gyors vélemény nyilvánítására elnevetem magam.
- Na, de! - erősen gesztikulálva folytatom. - Anya, nem akart engem és ezt közölte is velem. Én csak egy véletlen műve vagyok, aki majd egyszer átveszi az apja helyét a cégnél.
- Milyen cége van apádnak?
- Apa egy nyomda fő igazgatója. - hüvelyk ujjamat felmutatva, huncut mosollyal arcomon folytatom. - De ez nem akármilyen nyomda. Az óriási transzparenseket, amikkel tele van Szöul, itt nyomtattatják. A hivatalos poszterek itt készülnek, egy-egy koncertre a plakátok és néha még az extra elemek is. Minden itt készül, amit egy normál nyomda képtelen megvalósítani. Most azt kérdezed magadban, hogy miért? - bólint. - Mert a legfurcsább technikával készítjük a papírt. Az anyagot Erdélyből, Finnországból és Brazíliából hozatjuk. A papír fel újrahasznosított papírból, míg másik 45%-a újonnan előállított papírmasszából készül.
- És mi az az 5%? - csillogó szemmel néz rám. Közelebb hajolt, ahogy elkezdtem, fokozatosan halkítani a hangom. Mostanra már nagyon közel van az arcomhoz, szinte felfekszik a bárpultra.
Csak egy kicsit MÉG közelebb...
- Nem tudom. - hátrébb húzódok, de ő ott marad a helyén, majd elfintorodik, visszaül és kortyol kettőt a poharából. - Azt mondták, hogy az a titkos összetevő. Bár szerintem az csak egy vegyszer, ami fényesíti a lapot, és esetleg színteleníti, vagy fakítja... nem tudom.
- Lényeg az, hogy anya közölte velem, hogy nem akart, de miután apám megtudta, hogy fiú vagyok, megparancsolta anyunak, hogy ha elmeri vetetni, elválik tőle, és a legdrágább ügyvédet is megfizeti, hogy ő nyerjen. Megfosztja a bankszámlájától, és még a családjára is ráállít valamit. Hogy, mit azt nem tudom. Apám, imádott, mindent megadott nekem, amit kértem, de mindezt már három évesen feltételhez kötötte, amit persze, bennem nyomatékosított, minden egyes születésnapom után. Azt mondta, hogy szabad kezet ad nekem, mindenben, ha sittre kerülök, ő kihoz, ha drog botrányba kerülök ő elsimítja, de úgy, hogy az a jövőre tekintve se kerüljön elő.
- Hum?
- Mindegy. Lényeg az, hogy szó szerint mindent megtehettem.
- Miért beszélsz múlt időben?
- Mert mikor apám megtudta, hogy a WHITE érdeklődik utánam, teljesen kikelt magából a vacsora kellős közepén. Nem tudtam mire vélni ezt a viselkedést, de viszont én nagyon akartam ezt a munkát, így hát elszöktem otthonról.
- Wow, akkor, egy igazi rossz kisfiúval osztozom a lakásomon. - hangja cinikus volt. Pont úgy reagálta le ahogy szerettem volna.
- Hát, kis fiúval talán nem, de rossz fiúval esetleg.
- Na?
- Még távozás előtt apám számlájáról átutaltam egy kis összeget a sajátomra. Ezt az utalást sok hamis félre vezetett tranzakcióval oldottam meg, így észre sem vette. Egyenlőre legalábbis.
- Mennyi volt - közelebb hajol - az a kis pénz?
- Tényleg tudni akarod? - követem példáját. Érdeklődve bólint. - Tízmillió won. - szeme kikerekedik, és mint egy csoda bogárra, úgy néz rám. Talán még meg is rémült, nem tudom eldönteni mi játszódik le jelen pillanatban is a fejében. Végül megrázza a fejét és visszahúzódik.
- Bocsánatot kérek, kissé lesokkolódtam. - mondta és a pulton a saját kezével kezdett el bíbelődni. - Csak azon gondolkodtam, hogy mikor volt nekem egyszerre ennyi pénz a számlámon. Fejben osztottam szoroztam, és hiába fizet jól a WHITE nekem soha nem volt ennyi pénzem, amivel te csak úgy eljöttél otthonról.
- Hogy-hogy? Egymillió ötszázezer körül keresel, nem igaz?
- Az még az elején volt. Addig amíg Kim JungSoo volt az igazgató.
   Mély, szinte gyászos csend zuhant ránk, és mind a ketten feszültek lettünk hirtelen.
- Ha nem akarsz beszélni róla, nem kell.
- A-a. Kell, mert már te is tag vagy, tudnod kell az igazságot. - fejet biccentve jelzem, hogy egyet értek vele, és hogy kezdheti. - Kim JungSook a WHITE alapítója. Tizenhárom éves voltam, amikor úgymond kimentett a katona iskolából. Apám oda adott be, mert nem volt fia, ezért a fiús vágyait rajtam élte ki. Azt mondta JungSoo, hogy menjek olyan pályára, amilyet szeretnék ő majd segít abban, hogy mindezt titokban tartsuk apám előtt. Így külön órákat adott, edzőterembe küldetett és megtanította nekem a kung-fut ától cettig.
   Maga előtt mosolyog bele a történetbe. Olyan jóízűen mesél, hogy élvezet hallgatni minden egyes szavát. Történeteket emel ki a szürkeségből, majd azon elneveti magát, én pedig követem mert tényleg nagyon vicces.
- Az első találkozásom a fiúkkal, a nyári táborban volt olyan tizenhat évesen. NamJoonnak olyankor hosszabb haja volt, nem volt így ilyen ecset szerűen felnyírva. Nem is adott magára sokat, és még a gótikus stílust sem vette fel. Szóval képzelj egy lassan 18 éves srácot, vállig érő enyhén göndör hajjal, bő szárú nadrágban állva a harcszőnyegen, ami szinte tüdőig fel van húzva, a pólója pedig bele dugva. Nagyon durva volt! - hangosan felnevet, majd mindene elkezd reszketni. Egyre jobban kezd el nevetni, lelki szemeim előtt pedig megjelenik a kép.
- Juj! - mondom majd csatlakozok hozzá , ő pedig már a hasát fogja úgy nevet.
- Látnod kellett volna az arcát, amikor megtudta hogy velem kell harcolnia. azt mondta, hogy ő nem tesz kárt egy lányban, mert egy férfi nem üt meg egy nőt, így ő sem teszi! Mire én azt mondtam, hogy ilyen kinézettel még ő is elmehetne lánynak. Erre berágott és nekem esett. - visszakomolyodott.
- Na, és? Miért mindig ilyenkor hagyják abba a legtöbben a sztori mesélést?! Hah?
- Hát... a sürgősségin kötött ki, csukló zúzódással. Az egy hetes tábor neki véget ért az első napon. - idegesen oldalra pillant.
MI A FRANC?!
   MinMi ilyen erős lenne? Most ő sokkolt le. Ha tizenhat évesen ilyen erős volt akkor milyen lehet most? Fejemben megjelenik egy kép, ahogy harcos titánként harcol, majd egyszer csak kitekeri valaki nyakát, aki egyből holtan esik össze előtte. Körülötte mindenki fekszik, ő pedig még meg sem izzadt. Feje fölött kigyullad az a bizonyos piros lámpa, ami azt harsogja "Veszély, költözz el HoSeok, ha kedves az életed!" Egy erős váll szorítás mozdít ki ebből a képzelgős állapotból. MinMi erős keze ez.
- Ne képzelődj, nem vagy sem istennő, sem pedig harcos titán vagy pedig Olimposz hegyét megmozdító görög isten, Athéné. - kezét lehúzza vállamról. - Sem pedig gondolat olvasó, csak most már veled együtt hét férfi vesz körbe a munkahelyemen és a többiek mind ezeket gondolták. De ideje lesz menni aludni. Gyere! - elindul, majd vissza fordulva int felém, egy mosoly nélkül.
   Egymás mögött sétálunk fel a lépcsőn és mélyen magamban gondolkodva haladok előre. NamJoon 18 éves énje lebeg a szemem előtt, lepereg a szemem előtt, ahogy MinMi vállon átdobja a tinédzser srácot, aki nagyon nyekkenve maga alá töri a csuklóját.
- HoSeok, ne bámuld a seggem! - szól rám MinMi.
- Én nem bámulom a segged! - zavarba jövök. - Csak azt elevenítem meg a szemeim előtt, amit mondtál.
- Igen?
- Igen! Báár...
- Semmi bár! - fordul meg teljesen, és kezeivel is fenekét takarja háta mögött.
- Nézni szabad! Érinteni nem! Kisujj eskü? - nyújtom felé kisujjamat. Mérgesen néz rám, összefont karral, majd megfordul és kuncogva tovább indul. - Akkor nem mész bele? - érdeklődök. - Akkor megfoghatom? - érzem ahogy felcsillan a szemem. Ő pedig dühbe jön. Ahogy megfordul, már lendíti is a kezét, hogy megpofozzon, de megállítom. - Nem vagy te kicsit szemtelen, hogy egy nap már kétszer akarsz megpofozni? Hah?
- Már másnap van.
- Akkor is, még nem aludtam ki magam, nekem csak akkor kezdődik az új nap, ha kipihenem magam!
- Hogy te mekkora, tuskó vagy! - közli velem, azt a tényt, amit szinte minden második ember közöl velem élete során. Így hát annyira nem érint mélyen, de az ő szájából valahogy mégis bánt.
   Morgolódva, megfordulva, még gyorsabban indul meg felfelé. Mire pedig felérek a lépcső legtetejére ő akkor zárja be a szobája ajtaját. Se egy aludj jól HoSeok, vagy legyen szép álmod HoSeok. Semmi. Egy szó nélkül maga mögött bezárta az ajtót és engem kizárva az édes álmából.

x.X.x

   Az ajtónak dőlve csúszok lefele, közben pedig hajamba túrok kezemmel. Ez az ember egy perverz állat, aki mindenből egy erőltetett viccet akar csinálni. Annyira elcseszett gyermekkora volt, hogy kissé megsajnáltam, de ahogy a története alapján elmondta magát, nem is annyira elveszett, mint amennyire gondoltam a gyermekkora miatt. Kpopgás hallatszik, mire én csak felnyújtózkodok és  kulcsra bezárom az ajtót.

- Tudod MinMi, csak szerettem volna jó éjszakát kívánni személyesen, és szép álmokat is így hajnali fél négy fele. De te csak felrohantál. Amúgy tartja egy jó mondás, miszerint, ami jó azt közölni kell, és meg kell osztani a tulajdonosával, vagy a készítőjével, hogy legközelebb ugyan ilyen jót tudjon csinálni. - nem értem ezzel mit akar mondani. - Én pedig, mint egy úriember úgy közlöm ön felé kisasszony, hogy csodálatos lökhárítója van! Nagyon büszke lehet rá! Nem mindennap látni ilyet! Köszönöm, hogy megengedi, hogy egy magamfajta úriember magával és a csodálatos hátsójával éljen egy fedél alatt! Ennyit akartam. Jó éjszakát, és szép álmokat.
    Elhalkuló léptekkel távozik ajtóm elől, énbennem pedig az a  mi-a-fene érzés kezd el keringeni. Ok nélkül felállok, és a kis lámpát felkapcsolva az asztal mellett, oda sétálok az egész alakos tükör elé. Felhúzom a pizsama pólómat és a pizsama nadrágban kezdem el vizslatni a fenekemet. Kerek, és ha a kezemet ráteszem, akkor sokkal nagyobb, igaz nem aránytalanul nagyobb hanem elegánsan nagyobb.
Tényleg jó fenekem van!
    Jobbra balra fordulok, majd végül enyhén felpofozom magam, hogy térjek észhez. Megrázom a fejem, és mérgesen az ajtóra bámulok. Az a perverz állat! Hogy lehet ennyire elkényeztetett, aki még a véleményét sem tartja meg! Akkor mostantól mindent véleményezni fog, ha valami jó és tetszik neki? Szuper, Mr. Öt csillagra értékekkel lakok egy fedél alatt, ő pedig a csodás hátsóimmal!
Úr isten, miről is gondolkodok?!
   Gyorsan ágyba vetem magam, és aludni próbálok, de a csodás lökhárító, a szép álmok, a jó éjszaka, az elcseszett gyerekkor, és a 18 éves NamJoon képe nem hagy aludni, valamit az, ahogy ez a bunkó képes beszélni.

x.X.x

   Éjfél már jócskán elmúlt, én pedig még mindig a munkahelyem szopom a jóságot! De nem panaszkodhatok, mert ínyemre van ez a munkafázis, amit jelen pillanatban is végre hajtok. A nagy pohos főnöktől, ugyanis teljes körű engedélyt kaptam, hogy kihallgassam YongGukot.
   Három órája adom neki az intenzív hullámokat, de ő meg se mukkan, vagy ha mégis hangot ad ki, akkor ordít, kiállt és vergődik. A mai napra utolsó körben, egy olyan trükköt próbálok ki - karrier történetemben először -, ezt még egy filmben láttam, és azóta kíváncsi vagyok a hatására.
   YongGuk hátrakötött kézzel, és lefedett szemekkel ül a fa széken, ami fölött, csak egy százas izzó lóg. A páciens előtt egy 1x1x1 méteres kisebb medence van tele vízzel. Felsegítem YongGukot a székről és a medence széléhez vezetem. Erőteljesen veszi a levegőt, erős fizikuma még mindig nem  rogyott meg. Sőt mi több, még mindig szikáran áll és kitart maga mellett.
De nem sokáig!
   Megállítom a medence szélénél és nyakszirten ütöm épp annyira, hogy előre rogyjon. Kihasználva a pillanatot fejénél fogva a víz alá nyomom. Ő erőlködik, de én erősebbnek bizonyulok nála, így a víz alatt tudom tartani több mint fél percig. Fél perc elteltével felengedem fejét, de megtartom testét, hogy ne essen el, a hirtelen vett nagy levegőtől.
- Na, beszélsz már?
- Álmodj még! - ahogy kimondja már nyomom is vissza a fejét a vízbe, de most már ellenszegül.
   Erősen tartom fejét a vízben, mire hatalmas nagy buborék felhő emelkedik fel a medencéből. Nyomok még kettőt a fején, de pont úgy, hogy a medence kemény széle a gégéjét nyomja, majd felengedem. Mikor felengedem ő erőteljesen hanyat veti magát, és fulladozva, félig meggörnyedve, köhög fel vizet.
- Te rohadék, meg akarsz ölni? - ordít rám. Csuromvíz haja homlokába bele hullik, és egy erőteljes lökéssel oldalra veti.
- Te nyomorult - féltérdre ereszkedve húzom fel a földről pólója gallérjánál fogva. -, nem vagy olyan helyzetben, hogy becézgess engem, világos? Mos pedig csicseregni fogsz, vagy a két méteres medencébe doblak bele összekötve.
- Nem mondok neked semmit! Rohadék!
- Nekem már mindegy! Annyian kívántak nekem már ehhez hasonló szép dolgokat, mint mist te, hogy már magam is elhiszem, hogy rohadok. Szóval egy rohadás folttal kevesebb vagy több az én lelkemen, már édes mindegy. Szóval, mi a megbízód? - nem felel.
- Menj az anyádba, YongGuk.
- Hogy anyád nyelt volna le, Min YoonGi! Kívánom, hogy valami jó jöjjön az életedbe, hogy azt majd én vegyem el tőled, úgy hogy te abba belerokkanj!
- Nem hiszek az átkokban. Te pedig fog be a mocskos szádat vagy bele lépek a szádba!
- Ha nem én teszlek tönkre, akkor majd a nagyfőnök!
- Heh?
Ennek elment az esze?
- Ő mindenkit megtalál. Ha nem ti, majd akkor ő öl meg engem, egyel több vagy kevesebb, már édes mindegy, van neki száz meg száz embere. Én csak kis hal vagyok. Szóval, ölj meg ha van vér a pucádban, te nyomorult WHITE-os geci!
- Anyád! - öklömmel egyenesen arcon küldöm, ő pedig vérző orral esik hanyatt. Eszméletét vesztette.
    A medence vizében megtörlöm kezemet, majd az ajtó mellett lévő ruhatartóról leemelem kabátom. YongGuk nagy agymosáson vehetett részt ha ennyire, eltorzult az arca. Száz meg száz ember? Ugyan azokkal egy kézzel végzünk ketten JiMinnel. Valaki fentebb álló személy irányítja őt, és rá kell jönnöm, hogy ki az. Ha rájönnék, hogy ki és eltudnám kapni, akkor talán előléptetnének, és végre az elé állhatnék, akit szeretek.. és akit már több éve nem láttam.
   A kinyitott ajtóból még visszafordulva egy pillantást veszek a földön fekvő YongGukra, és legbelül imádkozok, hogy mindez csak egy rossz vicc legyen. Ha bekövetkezne, amit ez a senkiházi rám szól átok gyanánt, én követném őt a halálba.
- Vigyék a cellájába!