33. rész

x.X.x

   - SeokJin, ne haragudj, de feltudnál hozni egy kávét?
- Főnök, ma ez már a harmadik és még csak kilenc óra van. Éjszaka se aludt, ez nem tesz jót az egészségének. - mondta.
- Tudom, de ezt muszáj még elintéznem.

- Rendben van, máris viszem. - bontja a vonalat.
   Anyáék töltött éjszaka után valami megváltozott bennem, valami hiányos érzés, olyan érzés, ami egy egész éjszaka sem hagy pihenni és nappal is csak folyamatosan zaklat. Egy kérdés, ami szinte az elememmé vált és a sejtjeimbe égette magát.
Ki az a lány?
   Kutató munkát indíttattam el saját magam felől, amiben SeokJin és TaeHyung is segít, de amikor megtudták, hogy rólam van szó, hogy magamat akarom jobban kinyomoztatni nemes egyszerűséggel szerintem hülyének néztek és az általuk jól beszélt kettes számrendszerben megosztottak egymással pár mondatot, majd pedig fejet bólintva bele egyeztek, hogy segítenek.
    Azóta az éjszaka óta csak egy éjszakát töltöttem otthon, azt is ágyamban fetrengve. Nem bírok otthon maradni, mert úgy érzem, hogy az a hiány érzet felemészt, ha a saját házamban vagyok. Így kénytelen voltam a ma estét és az azelőtti napot, valamint a mait is a cégházban tölteni. Nem túl kényelmes a papírral telerakott asztalon aludni, vagy legalábbis pihenni a végkimerültség határánál, de máshol pedig csak fetrengtem vagy pedig idegennek éreztem magam.
   Eleinte nem tudtam, hogy honnan induljak ki, de hosszas gondolkodások után rájöttem, hogy a saját családomat kell kikutatnom részletesebben, így anya és apa általuk leadott aktáját nyálaztam át. Reménytelenül. Semmi olyat nem találtam benne, ami olyasmi lett volna, amit nem tudtam már alapvetően róluk.
   Tovább mentem és a kórházakat is körbetelefonáltam, mint egy jól képzett recepciós nő, felőlük érdeklődve. Azóta négy különböző aktát kaptam, három az anyáé míg egy az apáé. Apa kartonjában csak a bábtörése és az azzal járó infúziós kezelés volt feltüntetve. Az anyáé ettől sokkal összetettebb volt...
   Anya legelső kartonjában a gyomor fekélye és az annak körülményes kikezelése volt leírva, amit időközben nehezített egy felfázás, semmi extra. A második kissé megrázott. A dátumozása azután két évvel volt feltüntetve, hogy apával megismerkedtek volna. A doktor abortus arteficialis-ról ír, ami a mesterséges elvetélés latin neve. Kellet egy kis idő, mire felfogtam, hogy mi is az, amit az előbb olvastam, de... számomra ez... még most is hihetetlen. Az a nő, aki mindig arra tanított, hogy az életekkel nem szabad játszani, és hogy mindenkinek van legalább egy esélye a jó életre az megölt egy kis embert. Hát, hol az esély az életre? Hol a "mindenki megérdemel egy esélyt" szöveg?
Kicsit már máshogy nézek anyára...
   A harmadik orvosi zárójelentés pedig a pszichiátriai zárójelentés ami öt évvel későbbről származik, mint hogy én megszülettem. Úgy, mint az álmomban, anya sírt és ott volt az a lány. Az orvosi segítség, az hogy anya sír, illetve az ahogyan az a lány sírt utánunk, vajon összefügg?
Teljes zavarodottság uralkodik briliáns elmémen!
- Meghoztam a kávédat. - mondta SeokJin és letette a négy pohár mellé az ötödiket. Észre sem vettem, hogy belépett az ajtón. - Megint az ügyön gondolkodol?
- Igen. Valahogy nem áll össze a kép. - vakarom meg halántékom, amibe erős fájdalom hasít.
- Talán, jobb lenne, ha megkérdeznéd, hogy mi történt. - odahúz egy széket és leül majdnem velem szembe. Felé fordulok.
- Igen, de most hogy kezdjem? Szia anya, kutattam a múltatokban és találtam néhány érdekes dolgot, amit megtudnál nekem magyarázni?
- Nem így gondoltam, de ez is egy lehetséges opció. Igazából arra gondoltam, hogy lehet ők mindent megosztottak veled, csak te nem vagy ennek tudatában. - mondta. - bár ez csak egy megérzés.
- Nem értelek. -felnevet.
- Fura ezt tőled hallani, tőled, aki mindent ért elsőre.
- Biztos a kimerültség és...
- Ne mentegetőzz, akárhogy is nézzük nem vagy szuperhős és kész. - biztatóan rám mosolyog. - Én csak azt akartam, mondani, hogy lehet saját magad után is ki kellene kérned a zárójelentéseket illetve az orvosi kartonokat. Bár ez csak egy tipp. - fel áll és a vállamra üt. - Ezt intézd el, és menj haza aludni, vagy ha nem hazáig rugdoslak. Ezt pedig majd én megiszom. - elveszi a kávét és bele kortyol, majd kifelé indul. Az ajtóból vissza fordulva még vissza fordul. Látom a kávé gőzét, és a hab körvonalat képez SeokJin felső ajka felett. - Humm... igazán finom ez a kubai fekete pörkölésű...
- Az az enyém! - állok fel és utána nyúlok.
- Eszedbe ne jusson! - fenyegetően rám néz. - Te mész és alszol egyet, addig amíg én megiszom ezt a fekete nektárt! Na, pusz' pá! - becsapja maga mögött az ajtót, minek hangára én visszaroskadok a székbe, teljes agyleállással. Csak meredek magam elé, fel sem fogom mi folyik körülöttem, még a szám is nyitva van, arra nincs erőm hogy bezárjam...
De... azaz én kávém!

x.X.x 

   Rengeteg kisgyerek, rengeteg kacagó, néha pedig síró hang jár körbe és teljes letargia. MinMi elvitte JiMin a saját házába, hogy pihenje ki magát, míg engem és HoSeokot egy SMS keretein belül elküldött a közeli játszótérre, amit hajós játszóérnek hívtak.
   A terület közepén volt egy nagy zárt fedelű hajó, ami inkább nézett ki Noé bárkájának, mint közönséges tengeri vitorlásnak. Körülötte homok tenger van szétszórva pedig négy fős hinták, libikókák, mászókák és egy két trambulin. Az egészet szép fa kerítés védi, amin belül még található egy nyilvános WC azzal együtt egy rendkívül tiszta pelenkázó. Az egészet pedig a nagy koronájú fák teszik még szebbé, szinte mese szírűvé.
   HoSeok már nem is tudom számát hányszor csúszdáztatta már meg YoonShiket, aki minden egyes lecsúszásnál visít egyet, és kacagva rohan a mászókáig, ami a csúszda tetejére vezet.
- Vigyázz, meg ne csússz! - hallom HoSeok hangját, ahogy aggodalommal és szeretettel szól a kisfiúhoz.
   Vajon én milyen apa lennék? Eltudnám látni mindazt a feladat tömeget, ami ezzel jár kézen fogva vagy már az első héten kudarcot vallanék? Hogyan kezelném a kakis pelenkákat és a pelenkázást?
Már a gondolatra kiráz a hideg, pedig még nem is vagyok abban a helyzetben. 
"A te fiad is!"
   De én nem tudom, hogy mit csinál egy apa. Az én apám csak elnyomott engem, csak ilyen példa van előttem, habár ezt még vakon is megtudnám állapítani, hogy ez nem a legjobb módja a gyermek nevelésnek. Új utat kellene keresnem, de nem tudok senki sem akit példának vehetnék.
   Talán HoSeokot. Olyan jól elvan YoonShikkel, de vajon ez a fajta nevelés is jó? Istenem semmi sem tudok a gyerekekről, talán könyvet kellene olvasnom, de azok közül is melyik a jó? Vagy iratkozzak be egy olyan csoportba hol az anyák a gyerek nevelésről beszélgetnek és egymásnak adnak tanácsot?
- YoonGi! - szól hozzám teljes letargiám kellős közepén HoSeok. - Gyere ide. - int kezével, mire nagyot nyelek és oda megyek. Ekkor már a hintáknál vannak és YoonShik visongva repül, miközben kezéével az ég felé nyúlkál, vagy inkább HoSeok felé, mert ő van előtte.
- Gyere csatlakozz hozzánk. - mondja kedvesen. - Úgy ülsz ott, mint akivel a világ legrosszabb dolga történt. Nem sok gyereket láttam életemben de ez a tökmag, aki itt hintázik nagyon...
- Kicsi? Pelenkás? Ordító? Önképtelen? Pisis? Hisztis?
- ... szerethető. - felvont szemöldökkel rám néz. - Nézd, nem akarlak kioktatni, még akkor sem ha ez pont úgy fog hangzani, de Ő a közös gyereketek. - kiveszi a hintából és a homokozó felé tereli, míg mi ketten a közeli padra leülünk. Mind a ketten a kicsiket figyeljük és azt, ahogy YoonShik próbál játszani  többiekkel.
- Ha JiYoon meghal, akkor már csak te maradsz neki, akihez nagyobb részben kötődik. Lehet most úgy érzed, hogy túl hamar váltál felnőtté, és túl korán kapsz ekkora feladatot, de hidd el, megéri. Én még csak egy hete ismerem a gyereket, de olyan pillanatokat okozott nekem, amiket kötve hiszek, hogy valaha el fogok felejteni. Vedd le a tojás héját a seggedről és légy olyan férfi, aki vállalja  a tetteiért a következményeket. Még ha most nem is úgy érzed, hogy ez olyan jó idővel azt fogod mondani, hogy megérte.
- Te olyan sületlenségeket beszélsz! - szólalok fel.
   Legbelül tudom, hogy neki van igaza, de nehezemre esik elfogadni. Megcsörren a telefonja, mire vállon üt, YoonShikre mutat és elmegy. Most én vigyázok a kisfiúra, aki akárhogy próbálkozik nem tud beilleszkedni a homokozók közé. Le nem veszem tekintetemet róla, úgy próbálom óvni tisztes távolságból. Az orra olyan, mint az anyjáé, kicsi, és pisze. De a jobb oldali profilja teljesen olyan mint az enyém.
Csak van közöm a gyerekhez...

   Elveszi YoonShik kezéből a lapátot a mellette ülő kisfiú. Egyből összeszűkült szemekkel nézek a fiúra, aki egy mozdulattal megríkatta a fiamat. Felállok és ahogy megindulok a homokozó felé, úgy válok egyszerre feszültté és mégis nyugodttá. Nem tudom, hogy mi fog következni, épp úgy ahogy azt sem tudom, hogy mit miért teszek. Csak annyit tudok, hogy azt kell tennem, amit a belsőmből fakadó számomra furcsa erő diktál.
   YoonShik mögött megállok és leguggolok, úgy hogy térdeim védőpajzsként védjék hátulról. Válla fölött átnyúlok, mire ő felnéz rám.
- Nézd csak. - mondom, és elmosolyodok. Vissza néz a homokra, ahol már egyik kezemben a nyuszi alakú forma van, míg másik kezemben egy kisebb kupac homok. - Látod, kézzel is tudsz a nyuszikába tölteni homokot. - megtöltöm a formát és egy határozott mozdulattal a lehető legsimább helyre csapom azt. Végig kopogtatom a formát, majd pedig lehúzom és kibújik alóla a nyuszi forma.
- Na, milyen lett? - nézek le rá, ő pedig fel rám.
- Supej! - halk felkacagás hagyja el a torkom.
Azt hiszem erről az érzésről beszélt HoSeok!
"...hiszem, hogy nagyszerű apa fog belőled válni, YoonGi!"

x.X.x

   - HoSeok? - hangos zihálást hallok meg a telefon túl oldalán.
- Mester?! Mi történt?
- Túl sokan voltak, bármi történjék ne gyere ide... - hadarja el a mondat végét, miután egy erős ütés hangját hallom, legvégül pedig a mester elfojtott ordítását. - Túl... veszélyes... - hangja elhal a túl oldalon.
- Jung HoSeok, ha látni akarod még élve a mesteredet, akkor azonnal látogasd meg a családi házadat vagy a mestered után a következő a kis barátnőd lesz!
- Ki maga?
- Inkább az a kérdés, hogy apád betartja-e a megegyezést...
- Milyen megegyezést? - nem értek semmit.
- Nem világosítottad fel? - hallom, ahogy oldalra beszél, majd pedig apám duruzsoló hangját hallom meg, de nem értem, hogy mit mondhat. - Nagy kár... nagyon nagy kár...
- Engedjék el a szüleimet és a mestert!
- Gyere ide és engedd el te őket, ha annyira akarod.
- Máris ott vagyok.
- HOSEOK NE! - hallom a mester hangját, majd hogy valami eltörik legvégül pedig a mester egy óriásit üvölt. Megszakad a vonal.
   Hideg, nem jó érzéssel teletöltött borzongás fut végig gerincemen, végül pedig csak arra tudok gondolni, hogy oda kell mennem...

x.X.x

   Nem tudom, hogy hány kiló a főnök, de egyedül becipelni a házba eléggé nehéz, főleg úgy hogy másik kezemben még a saját zárójelentéseit is cipelem, amit idefele vettem át a kórházakból, ahol volt kezelve.
   A házba érve egyből a nappaliban lévő kanapéra lököm NamJoon hullára kifáradt testét, míg az orvosi leleteket a konyhai bárpultra teszem. Keresek egy takarót vagy bármit, amivel betakarhatom, végén pedig megnézem, hogy lélegzik-e még. Minden a legnagyobb rendben van, de kíváncsi vagyok, hogy mit takarhatnak azok a jelentések. A főnök biztosan ki lesz még ütve egy ideig, szóval átnézem. Leülök a bárpult mögé és kinyitom az elsőt.

   Semmi érdekes csak az hogy megszületett, súly, hosszúság, fej kerület, vér típus, sárgaság miatt kék fény alá fektették és őt nap múlva engedték ki. Második egy agyi röntgent rögzít, ami semmi változást nem mutat, ez mellett pedig egy kéz törés is van. Erről az esetről mesélt nekünk NamJoon, hét éves lehetett, amikor egy autó elütötte és eltörte a kezét és enyhe agyrázkódást kapott. A harmadik akta után nyúlok a harmadik akta NamJoon ötödik születésnapja előtt történt, ősszel. Azt írják az előzetes jelentésnél, hogy egy erős ütődés érte az agy bal oldalát, ami hatására behatárolhatatlan időre emlékezet kiesés következett be. Kontrol két hét múlva.
   A második oldalon a két héttel későbbi kontroll leleteit találom, amiben ugyan azok az információk kaptak helyet, mint a legelsőben.
   Felnézek a kanapé irányában és hirtelen minden felvilágosodik. A főnöknek még a mai napig nem jöttek vissza az emlékei, vagyis most akarnak vissza jönni, vagy valami ilyesmi. Nem tudom, hogy miért pont most, vagy hogy hogyan, de abban biztos vagyok, hogy segítenünk kell neki, mert egyedül ez egy nagy feladat. Megszólal a telefonom.
- Jó napot SeokJin úr,
- Jó napot YeRim, mondja.
- Látogatója jött Kim NamJoon úrnak. Egy fiatal fiú keresi a főnökurat, Jeong JungKook a neve. De a főnök nincs az irodában, hova irányítsam, mit tegyek vele?
- Azonnal, megyek, kérem küldje be TaeHyunghoz.
- Máris. Legyen jó útja.
- Köszönöm kisasszony, maga nagyon figyelmes.
- Ugyan. - hallom ahogyan elmosolyodik, talán még el is pirult. Utólag még egy pillantást vetek NamJoonra, az asztalon hagyok egy üzenetet, hogy majd este fele vissza jövök, végül távozok.